A költészet számtalan világot nyit meg

A kezdeti izgatott duruzsolás lassan elül. Vannak, akik a telefonjukon, mások a jegyzetfüzetükben, mappájukban lapozgatva keresik legújabb, felolvasásra szánt verseiket, prózáikat, megint mások még nem készültek fel arra, hogy megosszák írásaikat, így megilletődött kíváncsisággal hallgatják a többieket. Egy biztos, a Nagy Zsuka költő és Béres Tamás író vezette Kamasz Teraszon mindenki szóhoz jut. A találkozókon bármiről beszélhetnek, a lényeg, hogy merjenek megnyílni. 
– Nagyon fontos, hogy minden közösségben, így Nyíregyházán is legyenek olyan szakmai műhelyek, csoportok, foglalkozások, ahol a fiatalok összejöhetnek és együtt gondolkodhatnak. Ennek kiváló terepe a Kamasz Terasz, ahol a líra, a próza mezsgyéjén elindulva az általános és középiskolások megoszthatják a kortársaikkal, milyen problémák, kérdések foglalkoztatják őket, kibeszélhetik magukból az érzéseiket akár hétköznapi, akár irodalmi nyelven. Azt gondolom, hogy a művészet – és elsősorban az irodalom – olyan közvetítő közeg, amely segít megnyílni, megismerni önmagunkat, képet kapni arról, más milyennek látja a világot, és rájönni arra, hogy bizony van, aki hozzánk hasonlóan szemléli azt, tehát segít barátokat találni – fejtette ki Béres Tamás, akivel a legutóbbi találkozó előtt volt időnk néhány mondatot váltani. 
 

Különleges atmoszféra 

– A foglalkozásokon generációk találkoznak, hiszen mi, akik középkorúak vagyunk, olyan értékeket adhatunk át a fiataloknak, amik számunkra fontosak, s amiket mi a művészetben, az irodalomban találtunk meg a versek és a próza által. A tizenéveseink pedig azzal, hogy saját vagy az iskolában hallott alkotásokat hoznak, elkezdik használni ezeket a Kamasz Teraszon és az irodalom­órákon megtanult elemeket. 
– Legalább ilyen fontos, hogy itt hónapról hónapra épül egy közösség, egy önálló művészeti formáció. Az ide látogató fiatalok közül többen publikálnak irodalmi lapokban, alkotnak művészeti csoportokban. Sok tehetséges gyerek jár hozzánk, mi pedig gondozzuk és formáljuk a talentumukat. A művészet tehát olyasfajta terápiás, érzelmi „aduász” a kezünkben, amit át tudunk adni, és hiszünk abban – mert tapasztaljuk –, hogy a fiatalok fogékonyak rá: vannak, akik kevésbé ösztönösen, egyszerűbb formában, mások rutinosabban használják az irodalmi eszközöket. Értéket teremtenek itt a teraszon, a poketközösségben, a városi rendezvényeken, a közösségi oldalakon, mindenhol, ahol jelen vannak, és ez a lánc folyamatosan bővül, hiszen a felolvasásaikra eljönnek a barátaik, osztálytársaik… 
– S bár az irodalom intim dolog, mégis erősíti egy kicsit az alkotó exhibicionizmusát az, hogy ezeket a bensőséges gondolatokat kifeszíti egy paravánra és megmutatja magát. Felnőttként sem mindig könnyű kiállni mások elé és felvállalni, hogy verseket, prózákat írunk, s azokban elhelyezzük és kiadjuk magunkat. Tinédzserként pedig még nehezebb irodalmi nyelven érzésekről beszélni a kortársak előtt. Csodálatos érzés, hogy amikor a fiatalok felolvassák az írásaikat a foglalkozásokon, hallani egy olyasfajta befogadó csöndet, ami egészen különleges atmoszférát teremt ennek az egésznek – magyarázta az író. Béres Tamás szerint minden művésznek van felelőssége abban, hogy milyen irányba vezeti a közönségét. 
– Ilyen tekintetben mi is felelősek vagyunk azért, hogy ezeket a fiatalokat az általunk fontosnak tartott művészeti, társadalmi értékek felé tereljük. Azt szeretnénk, ha olvasnának, kikapcsolódnának, sokat nevetnének, elgondolkodnának a világon, ha mernék magukat kritikusan szemlélni, ha megosztanák egymással a gondolataikat. S ha nem is utazhatnak el mindenhová, tudniuk kell, hogy az irodalom, a költészet számtalan világot és lelket nyit meg, ehhez pedig nincs más dolguk, mint leemelni a polcról egy-egy kötetet. 
 

Egy „csücsköt” olvasott fel 

– Nyolcévesen kezdtem el írni, és valószínűleg azért, amiért mindenki más: hogy egy történeten keresztül kifejezzem magam és az érzéseimet. Nem kell nagy dolgokra gondolni, az első írásom a kutyámról szólt – árulta el mosolyogva Barkóczi Eszter. Ahogy a nyíregyházi Zrínyi-gimnázium végzőse idősödött, úgy komolyodott szabadversei, novellái témája, s fejlődött az írástechnikája. 
– Hatalmas könyvtárunk van otthon, körülvesznek a könyvek, s először a szüleim adták a kezembe a kedvenc szerzőik műveit, majd magam kerestem és találtam rá azokra az írókra, költőkre, akik leginkább közel állnak hozzám: Szabó Magdára, Kosztolányira, Török Sophie-ra, Sylvia Plathra, Rimbaudra. Fontos, hogy minél több műfajt megismerjünk, mert csak így találhatjuk meg a saját hangunkat olvasóként – és íróként is. Egy ideje tudom, hogy ezzel akarok foglalkozni, ezért a múlt hónapban, amikor legutóbb Nyíregyházán járt, odaadtam az írásaimat Grecsó Krisztiánnak, még várom a visszajelzését – vallotta be az érettségi előtt álló fiatal, aki magyar–dráma szakra készül. Osztálytársa, Benkő Dávid hobbiként tekint az írásra, a 19 éves fiú pszichológus pályára készül. 
– Esztihez hasonlóan már kisgyerekként megszerettették velem a szüleim a könyvek világát és az olvasást. Tizenhárom évesen írtam meg az első történetem, egy rövidke mesét, majd ahogy nőttem és komolyodtam, rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennem a körülöttem lévő világgal kapcsolatban. Ezeket minden elgondolás, koncepció nélkül lejegyeztem, aztán, amikor megtudtam, hogy van egy hely, a terasz, ahol fiatalok olvassák fel a verseiket, novelláikat, és kortárs szerzők segítenek a fejlődésben, éltem a lehetőséggel és csatlakoztam a csoporthoz. Egy „csücsköt” hoztam ide elsőként, ami arról szólt, hogy szerintem mit jelent költőnek lenni, de a valódi válasz csak később körvonalazódott bennem – fejtegette Dávid, aki úgy véli, a Kamasz Terasz nagyon jó lehetőséget ad arra, hogy felfedezze önmagát és kapcsolatot alakítson ki azokkal a kortársaival, akik szintén érdeklődnek az irodalom iránt. 
– Élvezem az írást, ezért szeretnék fejlődni. Jó lenne, ha a történeteimmel segíthetnék másoknak megérteni az érzéseiket, hogy tudják, nincsenek egyedül. CsA 
 

Borítókép: A foglalkozásoknak a megyei könyvtár ad otthont | Fotó: Csáki Alexandra