Párizsi gavallérként is lengyel maradt

A karácsonyhoz szorosan hozzátartozik az ének és a zene, nekem a kedvencem Frederic Chopin. 

Joseph Haydn halálával véget ért egy zenei korszak. No nem a bécsi klasszikusok korszaka, sokkal inkább a zenészek számára változott meg valami. Addig a muzsikusok általában egy arisztokrata szolgálatában dolgoztak, ma úgy mondanánk, „munkakönyves állásuk” volt. A XIX. század hajnalán azonban új idők új szelei kezdtek fújdogálni. 
 

Nem voltak függetlenek 

A szerzők, muzsikusok nagyrészt önálló megélhetést kerestek, s igyekeztek csak a zenéből (szerzemények, koncertek, tanítványok) megélni. Persze, ez a váltás nem egyik napról a másikra történt. A XVIII. században az addig operákat is játszó színházak mellett megjelentek a kifejezetten a zene számára épült koncerttermek, és a koncertszervezés külön üzletággá vált. 

Azonban a korszak „sztárjai” még nem voltak igazán független muzsikusok. Ezzel párhuzamosan a zenei élet másik színtere az arisztokrata szalonok világa volt. E korszak szülötte Frederic Chopin is, aki az első széles körben ünnepelt sztárok közé tartozott, hasonlatosan Liszt Ferenchez. Ők ketten követték azt az ösvényt, melyet az olasz Niccolo Paganini taposott ki, s inspirálta őket hangszeres tudásuk tökélyre fejlesztésében, kihozva hangszerükből a maximumot (s még egy kicsit). 

Mi volt a siker titka Chopin és Liszt esetében? Az ok talán a hangszerben keresendő. A hegedűnél a zongora sokkal harmonikusabb hangszer. A száraz szólamok helyett képes az összetettebb hangzatok megszólaltatására is. Nem véletlen, hogy napjainkig minden muzsikus számára kikerülhetetlen. Az érzelmek kifejezési tárháza ezáltal sokkal szélesebb. Ez a közönségre is természetesen komoly hatással bír. 
 

A szalonok világa 

Egy másik lehetséges szempont, hogy az előkelő szalonokban szinte mindenhol megtalálható volt ez a hangszer, és a családok jelentős részében valaki játszott is rajta, főképp a hölgyek. Itt említeném meg, hogy Chopin igazi közege mindig a szalonok világa volt. Bár adott koncerttermekben is hangversenyeket, a szalonok intimebb légköre jobban illett az időközben kibontakozó romantikus zenéhez. 

Hű maradt a gyökerekhez 

Végül, de nem utolsósorban: a magasabb művészet kedvéért nem dobta el identitását. Mindvégig megmaradt lengyelnek. Tette azt akkor is, amikor éppen Párizs fényében fürdött és a francia szellemet szívta magába. Ez muzsikáján mély nyomot hagyott. Személy szerint nem tudok olyan korábbi zeneszerzőről, akinek alkotásait ilyen mértékben itatta át népének muzsikája. Párizsi gavallérként is lengyel maradt, ezzel közel két évszázad múltán a saját hazájában is próféta tudott maradni. 

Tavaly ünnepeltük születésének 210. évfordulóját. Azóta folyamatosan számos koncerten emlékeznek meg a mesterről, a zenészről, a szeretőről, arról a világfiról, aki mindvégig hű maradt a gyökereihez, ahonnan elindult. 
 

- Dessewffy Zsolt  -