Hazát védő, erős kéz törvénykönyve

„A mi teremtőnk és megváltónk, az úr Jézus Krisztus uralkodása alatt, az ő születésének 1092. évében május hó 20-án Szabolcs városában szent zsinat tartatott, a magyarok legkeresztényibb királya, László elnökletével, országa összes püspökeivel és apátjaival, valamint az összes előkelőkkel, az egész papság és a nép tanúskodása mellett.”

I. (Szent) László királyunk első törvénykönyvének előszavában olvashatjuk e gondolatokat. Abban a dekrétumban, amely tartalmilag Szabolcs községben, a település református templomában született 1092-ben, a király uralkodásának 15. esztendejében.

Szigorú, de igazságos?

E különleges törvénygyűjtemény egyre gyakrabban válik elemzések, hivatkozások tárgyává. Többek szerint a zsinat olyan törvényeket is hozott, amilyenekre olykor a mának is nagy szüksége lenne, tűnjenek ennyi év távolából mégoly véresnek is.

Ezért örömteli, hogy nemrég egy jogtudó ember, megyénk főügyészhelyettese és a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Bizottságának tagja, dr. Sipos László is elemezte, sőt könyvet írt róla, mely kötet a napokban jelent meg.

A több mint 900 esztendeje született törvénykönyv nyilván történetisége miatt is érdekes, megmutatja, hogyan éltek akkor az emberek, és milyen társadalmi kérdéseket kellett szabályozni. Ugyanakkor egy olyan 52 esztendős, ereje teljében lévő uralkodó, egy lovagkirály alkotta – a jelen lévő püspökökkel, apátokkal, főurakkal és a nép néhány képviselőjével –, aki egész Európában nagy tekintélyű, hatalmas államvezetőnek számított. Példaképe volt Luxemburgi Zsigmond magyar királynak, német-római császárnak és Hunyadi Mátyásnak, de ő avatta szentté 1083-ban I. Istvánt.

Hatalmát jól mutatja, hogy a szabolcsi zsinatot is ő hívta össze, nem volt szüksége ahhoz pápai engedélyre. Ahogy dr. Sipos László is fogalmaz: mérföldkő volt ez a törvénykönyv a magyar jogtörténetben, amely évszázadokra meghatározta a magyar jogfejlődés irányát, a mindennapi élet számos részletét is szabályozva. S hogy mért éppen Szabolcsot érte ez a megtiszteltetés?

– Egyrészt azért, mert a település fontos kereskedelmi utak találkozási pontja volt, másrészt hatalmas, jól védhető várával meghatározó jelentőségűnek számított – kaptunk magyarázatot a kérdésre.

A templom – amely ma a megye legrégebbi egyházi építményének számít, az Alföldön se nagyon találni nagyobbat – a maga 14 méteres hosszával, kevesebb mint 10 méteres szélességével, 126 négyzetméteres alapterületével csupán korlátozott számú résztvevőnek adhatott helyet. Érdekes, hogy bár a törvénykönyv az „első” sorszámot kapta, László három – fordított időrendben napvilágot látott – jogi hagyatékából ez volt az utolsó.

Értékét emeli, hogy a magyar jog hajnalán írott törvény kevés létezett, leginkább a szokásjog számított alapvető jogforrásnak. Fennmaradását az admonti bencéseknek köszönhetjük, a törvények a derék szerzetesek kolostori könyvtárából, a 712-es kódex részeként maradtak az utókorra. S most nézzük, milyen határozatok is születtek.

– A közélet számos területe górcső alá került aznap: rendezték a papi házasság kérdéskörét, az egyház aktuális szervezeti kérdéseit, az ünnepek megtartását, a pogány szokások tilalmát és a zsidó vallásúak jogait, kötelezettségét. Külön csoportban rendelkezik a dekrétum az egyházi tized beszedéséről, az egyházi vagyon védelméről, olykor ad hoc módon, nem logikai sorrendben. Külön csoportot képeznek a házasságot és az erkölcsöt védő, illetve a világi jellegű perjogi és ítélkezést szabályozó jogi passzusok – hallhattuk.

Bölcsességgel, hittel

Dr. Sipos László a legérdekesebbeket külön is kiemelte. Ilyen a házasságról szóló, amely fontos megállapítást tesz a papi házasságkötés, a cölibátus, vagyis a papi nőtlenség kérdéskörében. A cölibátust választók egyrészt megbecsülést érdemeltek, és a törvény a szentatya beleszólásáig a papok első (megszentelt!) házasságához – nyilvánvaló egészséges szemlélettel – engedélyt adott.

A második, elvált vagy kitaszított asszonnyal kötött frigyet viszont már tiltotta, az utóbbi vétségekért az egyházi személyek a hivatásukat is kockáztatták. A papi házasság szokatlan volt abban az Európában, ahol már Krisztus után 300 körül kizárás lebegett a feleségükkel együtt élők feje fölött, ahol Siricius pápa mintegy 100 évvel később erről törvényt is alkotott, és ahol VII. Gergely pápa 1074-ben kötelezővé tette a cölibátust.

– A törvénykönyv a nemi erkölcsök és a házasság védelme mellett is kiáll. Egy férj meg is ölhette házasságtörő asszonyát – akkoriban ki más lehetett volna házasságtörő – csupán az Istennek adva tettéről számot, de 12 napig kenyéren és vízen vezeklő társát vissza is fogadhatta. A házasságtörés hamis vádját, ha rokon emiatt panasszal élt, bíróságnak kellett kivizsgálnia. Halált érdemelt az asszony vagy lány sérelmére elkövetett erőszak.

– Közel félszáz intézkedés szól az egyházi vagyon védelméről és a tized beszedésének szabályairól. Az egyház megerősítését szolgálta, hogy a pogány szokások megtartásának bűnéért egy ökörrel kellett fizetni, temetkezni pedig templom mellett kellett. A böjtölés, a keresztény ünnepek vagy a vasárnap megtartásának elmulasztása is vezekléssel sújtatott, az uraknak is kötelező volt szolgájukat az egyházhoz vinni.

Műemlékvédelem egykor

– Végezetül a szakrális műemlékek védelmének első európai megjelenése ugyancsak ennek a zsinatnak köszönhető. Az ősi, omladozó templomokat a püspöknek kellett újjáépíteni, a lázadás miatt elpusztultakat pedig az illető egyháznak. A kelyhek, ruhák pótlásáról a király, a könyvekéről pedig a püspök gondoskodott – tudhattuk meg dr. Sipos Lászlótól.

A törvénykönyv persze további különlegességekkel is szolgál. Például a főemberek „közelvalói” – értsd: rokonai – sem lophattak egy tyúk áránál többet, a tolvajt semmi sem kímélhette. Azok a latinok, akik a magyar szokásokkal nem értettek egyet, mehettek, ahova akartak, de a pénzüket, amit itt kerestek, nem vihették, annak az ország javát kellett szolgálnia. Reméljük, a szerző új kötetében ezekről is olvashatunk.