Gábor Áron rézágyúja Tiszavasváriban!?

Aki ismeri a következő népdal szövegét, biztosan énekelve olvassa: „Gábor Áron rézágyúja fel van virágozva. Indulnak már a tüzérek messze a határba. Nehéz a rézágyú, felszántja a hegyet, völgyet, Édes rózsám, a hazáért el kell válnom tőled...”

A C-dúrban előadandó népdal az 1848–49-es forradalom és szabadságharc ágyúöntő hőséről szól. Mathia Károlynak 1941-ben Csíkszentdomokoson egy 12 éves fiú énekelte el, de nem említették Gábor Áront. Aztán katonadal lett belőle, és gyakran hangzik fel a szabadságharc ünnepein. De ki is volt valójában Gábor Áron? A válaszadás egyik eklatáns személyisége a Tiszavasváriban élő Hankó András, a település ismert krónikása.

Terebélyes a családfa

– Ha az 1848–49-es szabadságharc és forradalomról van szó, nekem rögtön az önálló székely nemzet harcostársai, köztük Gábor Áron jut eszembe. Szegről-végről rokonok vagyunk az ágyúöntő nemzeti hőssel: családunk, a Hankó família is Felső-Háromszék megyéből származik – kezdte reagálását a jó tollú alkotó, aki 2002-ben írta meg az első könyvét Szentmihály napszámosa címmel.

Ekképpen folytatta történelmi időutazását: – Az 1645-től vezetett terebélyes családfánk szinte valamennyi tagja ott élt, és még ma is ott tengeti az életét. Maksa, Kézdivásárhely, Kézdialmás, Lemhény, Bereck, Eresztevény egy csomóba épült települések. Nagyapánk 1873-ban a tanítói állás megpályázása után került a Zemplén megyei Megyaszóra, édesapánk is ily módon érkezett Bűdszentmihályra 1935-ben kántortanítónak a református iskolába. Őseink büszkén viselték a Lemhényi nemesi előnevet, miként Gábor Áron is.

Hankó Andrást furdalta a kíváncsiság: nemesek voltak az elődeik?

– Kutakodásaim során az oldalági rokonunk, dr. Hankó Vilmos kémikus 1896-ban kiadott Székelyföld című könyvében találtam rá magyarázatot: „A székely nép 1848-ig Erdély közjogában külön nemzetet alkotott. Törvényeink szerint a székelyeket – bármelyikhez tartoztak is a három rend közül (főember, lóháton harczoló lófőszékely vagy gyalog közszékely) – egyaránt nemesnek ismerték.

– A székely bárhova költözött is a magyar korona területén, ha igazi székelységét igazolta, a nemesi jogokat élvezhette. Élvezte is addig, míg a múlt században (tehát az 1700-as években) a határőrvidéki katonai rendszer jármába fogták, és adófizetésre kényszerítették.” Ha a határvidéki emberek határőrszolgálatot láttak el, viselhették a nemesi előnevet. Családunk néhány tagja és Gábor Áron felmenői is így kapták a nemesi előnévvel a székely nemzettől a termőföldet.

– Gábor Áron határőrcsalád sarjaként 1814-ben Berecken született. Édesapja a város jegyzője volt. A kis Áron iskoláit itt kezdte, majd a Csíksomlyón levő ferencesek gimnáziumában folytatta tanulmányait. Kézdivásárhelyen a székely határőrezrednél szolgált, később Gyulafehérváron kapott tüzérségi kiképzést. Hat év katonáskodás után továbbszolgálónak nem alkalmazták, így leszerelt. Öccse helyett 1842-ben húzott újra mundért a tüzérségnél, Pesten és Bécsben az ágyúöntést tanulmányozta, nyelveket tanult, de mivel a számítása nem vált be, leszerelt.

Gábor Áron kisbirtokosként gazdálkodott. A magyar szabadságharc erdélyi küzdelmeinek aktív részeseként vagyonát pénzzé tette, hogy támogassa a szabadságharcot, és a honvédsereg számára ágyúkat tudjon önteni.

– 1848 novemberében Puchner tábornok, a császári csapatok főparancsnoka megadásra szólította fel a székelyeket. Sepsiszentgyörgyön a népülésen tárgyalták, ahol Gábor Áron az alábbiakat mondta kitörő lelkesedéssel: „Uraim! Hallom, hogy a főtiszt urak azt mondják, meg kell hajolnunk az ellenség előtt, mivel nincs muníció, nincs ágyú. Uraim! Ha csak ez a baj, úgy én mondom, hogy két hét alatt lesz ágyú, lesz muníció, amennyi kell!”

– Gábor Áron néhány segítőtársával hozzáfogott az ágyúöntéshez. November 23-án a székely nemzetgyűlésen Dobay ezredes, Háromszék önvédelmi hadseregének a parancsnoka kijelentette: „Ágyú nincs, mert ami itt öntetett, csak puffogtatni való.” Gábor Áron nagy hanggal, de megfontoltan reagált: „Ha ágyúm elhasad, lövessen főbe az óbester úr, és ha a kitett célt nem találom, a második lövésre ágyúm elé állok, golyóbisát lőjék keresztül rajtam!” A nemzetgyűlés megbízta a lőszer és a fegyver gyártásával.

– A november 29-i hídvégi csatában a győzelem kivívásában óriási szerepet kapott a két általa gyártott és kezelt bronzágyú. A katonai siker után felhívták a háromszéki egyházakat a harangjaik leadására. Az önként leadott rézből készült harangokból és a lakosság rézmozsaraiból hetven ágyút öntöttek Gábor Áronék. Érdemeire tekintettel Kossuth Lajos az önálló székely tüzérség főparancsnokává nevezte ki őrnagyi rendfokozattal.

Ágyúgolyó találta el

Gábor Áront 1849. július 2-án az Uzon és Kökös közti Feketeügy folyó hídján ágyúját irányítva az egyesült kozák és császári csapatokkal vívott harcban egy ágyúgolyó eltalálta. A nem messze levő Eresztevény református templomának kertjében temették el a római katolikus hősi halottat. Katolikus létére református temetőben nyugszik, ahol az emlékére 1892-ben emelt emlékmű körül kopjafarengeteget állítottak, és mára a magyarság emlékhelyévé vált.

Az ágyúi közül egyetlenegy maradt fenn, mely a Székely Nemzeti Múzeum tulajdonában van, és Sepsiszentgyörgyben állították ki. Végezetül álljon itt a kétszólamú kánonban is énekelhető népdal második versszaka, ami legalább akkorát szól, mint az első, vagy legalábbis Gábor Áron rézágyúja: „Véres a föld, magyar huszár vére folyik rajta, Csak még egyszer gondolj vissza szép magyar hazádra! Anyám, te jó lélek, találkozom-e még véled? Holnapután messzi földre, hosszú útra kélek.”