Forgott a keze alatt a korong, nagydíjat hozott el

– A művészek legnagyobb szívfájdalmára a közönség eltávolodott tőlük a pandémia alatt, hiszen nem mutathatták meg, amin dolgoztak, holott karanténban is alkottak – mondta az elmúlt évről Szolanics Elvira képzőművész, fazekasmester. Lapunk, a Kelet-Magyarország folyamatosan nyomon követi a helyi művészek életét, beszámolunk sikereikről, ám tavaly elcsendesedett a művészvilág is, bezártak a galériák, s bár az interneten keresztül bepillanthattunk az alkotók mindennapjaiba, az mégis más volt, töredékannyi élményt nyújtott, mint amennyit egy színpadon vagy egy tárlaton máskor adhatnak nekünk művészeink.

Alkotás, nyugalom, szabadság

Az elmúlt év átalakította a művészi kommunikáció formáit, és nagyon sokan igyekeztek valami egészen újat megmutatni a világról és önmagukból. Ezt lehetett kivenni Szolanics Elvira szavaiból is, akivel a minap a Korzó Galériában beszélgettünk, a helyi alkotókat felölelő művészkör egy cseppet sem gubózott be a járvány alatt, jelenleg is nyitva tartanak.

– A karantén egészen mást jelent a művésznek, mint egy hétköznapi embernek. Az a statikus állapot, amibe hirtelen belecseppentem, bármilyen furcsán is hangzik, de újfajta élményt jelentett számomra, kötöttségek nélküli mindennapokat, elegendő alkotóidőt, egyszóval megadta a „szárnyalás” lehetőségét. Amíg egy átlagos évben egy kiállítást vállalok, most volt 3-4 olyan pályázat, amin bátran elindultam, mert volt időm dolgozni. Ráadásul minden kiállítást tavaly tavasszal elhalasztottak az év végéig, így rohannom sem kellett. A népművészeti egyesületünk sikeresen pályázott a Csoóri Sándor Alapból tárgyalkotó népművészeti alkotóközösségek tudásátadásának elősegítésére, így amikor nyáron újra kinyithattunk, fazekasszakköröket tartottunk a nyírszőlősi műhelyünkben, illetve ezek a múzeumfalut idéző parasztházak a képzőművészetet kedvelő fiatalokat dicsérik – idézte fel Szolanics Elvira. Hozzátette, hogy nagy öröm volt találkoznia tanítványaival, hiszen akkor már jó ideje a négy fal között dolgozott otthon, s az alkotó művészi énjének szüksége van az emberi kapcsolatokra, a szakmabeliekkel találkozásra, az új impulzusokra, így teljesedhet ki.

– Háromévenként írják ki a Badár Balázs Országos Fazekas Pályázatot, amelyen tavaly nagydíjas lettem – említette szerényen a fazekasmester a rendkívüli évben elért sikerét, s mindezen kívül az elmúlt öt év munkáiból is válogathatott az Élő Népművészet Országos Népművészeti Kiállításra, amelyet a fővárosban erre az évre halasztottak el.

– Az anyagi részét nézve senkinek nem volt könnyű 2020-ban, a Művészeti Akadémia támogatásképp tárgyakat vásárolt meg tőlünk, elég szép összegben, valamint a költségeink egy részét is térítette. Jó érzéssel fogadtuk, hiszen jóval nagyobb kieséssel számoltunk, de így nyugodtan dolgoztunk. Ettől az esztendőtől minden szempontból jobbat várunk, de ami a legfontosabb, hogy őrizzük meg az egészségünket. A legelején én is rettenetesen megijedtem, féltem a vírustól, vesztettem el szakmabelieket, ismerősöket, de hogy ki-ki hogyan vészeli át ezt az időszakot, nagyban függ attól, hogy kik is vesznek körül bennünket. A családom, a testvérem megnyugtatott, a szabályokat betartottam, a tv-t és az internetet minimális mennyiségben követtem. A közösségi médiában keringő híreket, véleményeket teljesen kizárom jelenleg is. Reméljük, kifelé megyünk végre ebből az egészből. S amikor ránézek az előző év alkotásaira, felteszem a kérdést: valóban minden rosszban van valami jó? Ha nem is ilyen áron, de úgy gondolom, az embernek olykor szüksége van befelé forduló periódusokra.

KO