Egy irodalmi barátság színe és fonákja

Vajon lehet-e még újat mondani a látszólag alaposan, teljes egészében feltárt Móricz-életműről? Dr. Karádi Zsolt főiskolai tanár egy napokban megtartott online előadással igazolta, hogy maradtak még fehér foltok az elképesztően gazdag pálya terén. Például egy hosszan tartó barátság története, amely Schöpflin Aladárt az írófejedelemhez fűzte, annak árnyaival és fényeivel. E kapcsolat részleteire már akkor felfigyelt, amikor több mint 10 esztendővel ezelőtt az érdeklődésének homlokterébe került Schöpflin kritikai munkássága, példaképül is szolgáló írásművészete.

A nagyság szerelmese

A termékeny műkritikus, aki megszámlálhatatlan mennyiségű színházi és irodalmi kritikát hagyott az életművét faggató kutatókra, 1872-ben született, és 1950-ben halt meg. Pozsonyban, majd Pesten tanult, utóbbi városban filozófiát és irodalmat, s miután több folyóiratban – a Nyugatban, a Huszadik Században vagy a Prágai Hírlapban – is publikált, 1898-tól állandó munkatársa lett a Vasárnapi Újságnak, a lap megszűnéséig. Legalaposabban, egy mintegy 800 oldalas kötetben Széchenyi Ágnes foglalkozott az ott megjelent írásaival.

– Miközben mások, így Babits Mihály és Kaffka Margit munkáit is szívesen elemezte, a legnagyobb hatást mégis Móricz Zsigmond és Ady Endre gyakorolta a Széchenyi Ágnes szerint „pályakövető” kritikusra. Témáit gyakran két helyen, így a Nyugatban is lehozták. A Móricz Zsigmondról írt recenziókat Réz Pál a ’70-es évek végén kötetbe gyűjtötte, így azok együtt is tanulmányozhatók. Hangvételéről több méltatója – köztük Komlós Aladár – úgy fogalmazott, hogy megértéssel fordult vizsgált alanyai felé, soha nem marcangolta szét az olvasott szerzőt, még a gyengébb műveknél is igyekezett megkeresni az értéket.

– Az elsők között olvasta Móricz regényeit, az íróval 1900-ban találkoztak először, és a kapcsolatuk lassanként barátsággá érett. Már a Hét krajcárról elismerően írt a Nyugatban: „Móricz az életet akarja elénk állítani úgy, ahogy a magyar faluban színeződik. Az eszközei teljesen készek, és teljesen kész az a mód is, ahogyan bánik velük, pontos és részletes rajz, de fölösleges aprólékoskodás nélkül…”, olvashatjuk. Megállapításai máig alapvetőek. A Sáraranyról például így vélekedett 1911-ben: „Egy darab forró, vonagló életbe kerültünk bele, és nem bírunk közömbös, szórakoztatást kereső szemlélők lenni, páholyban ülő publikum maradni, (…) beállunk a porondra az események közé.”

Móricz Zsigmond, az ember

Dr. Karádi Zsolt szerint Schöpflin nem száraz irodalomtudós, amikor esszéit, recenzióit, kritikáit olvassuk, egy szépírói attitűd bontakozik ki előttünk. Önmagát se tartotta tudósnak, az az érzésünk, hogy olvasói reflexióit vetette papírra.

– További érdekesség, hogy 1928-ban a Prágai Hírlapban Móriczot, az embert is megmutatta. Leírta köpcös termetét, hanyag öltözetéről sem feledkezve meg. „Igazi magyar fej, alföldi zamatú (...) életmódja cseppet se bohém, nagyon rendes életű ember”, olvassuk. Innen azt is megtudhatjuk, hogy Móriczéknál öröm volt vendégeskedni. Amikor 1937-ben, három és fél évtized fényében megírta a magyar irodalom 20. századi történetét, nem tudományos korszakmonográfiájában külön fejezetet szánt a drámának és az epikának. Nem rejtette véka alá véleményét, mely szerint a drámaszerző Móricz inkább epikus alkat. Kimondta, amit Erdődy Edit irodalomtörténész is megemlít később, hogy a realista próza mestere zaklatott módon küzdött a drámai formával, drámaíróként saját kortársai sem tartották nagyra. A Móricz dramatizálta Sári bírót a legszilárdabb szerkezetű művének nevezte, s miközben többször dicsérte, fenntartásait sem kendőzte el – hallhattuk.

Móricz Zsigmond az 1920-as években olyannyira a színpadnak szentelte erejét, hogy ettől mintha prózai vénája is elapadt volna. Darabjait gyakran átírta, nem egyszer saját regényeit dramatizálta, mivel a színházban gyorsabb a siker, és kifizetődőbb, ami fontos szempont, miután feleségül vette a magas életnívóhoz szokott színésznőt, Simonyi Máriát. Neki is próbált szerepeket, darabokat írni. Első valódi drámájának mégis a Légy jó mindhalálig című színpadi adaptációt tekintik, mely véleményt Schöpflin is osztotta.

Házi esztétikus?

Barátságuk árnyoldalai is az 1920-as években tűnnek elénk élesen. – Móricz 1929. április 13-án így írt: barátja elvárta, hogy egy-egy cikk után megvendégeljék, valósággal rákaptak Jankára (Holics Jankára, első feleségére), ugyanakkor sosem hívták őket vissza. Még valamiféle meg nem adott kölcsönről is szó esik. Igazi kenyértörésre Móricz részéről egy olyan mondat miatt került sor, ami Schöpflin Ady-monográfiájában jelent meg. Abban Móriczot Ady kiszolgáltatottjának mondja, akinek nem volt lélekjelenléte visszavágni a korszakos költőnek.

Mindezek után Móricz 1934. december 8-ai naplóbejegyzésében Schöpflint „félművelt embernek, tehetetlennek, közömbös körmölőnek, szecskarágónak, a nyugatosok házi esztétikusának” nevezte, hogy a súlyosabb kitételekkel most ne terheljük a nyomdafestéket. Mindez dr. Karádi Zsolt ­szerint Móricz stresszkorszakának is a számlájára írható, és Schöpflin Aladár jellemességét mutatja, hogy ennek ellenére még 1942 októberében is szépen szólt kedvenc írójáról.

MJ