Az ihlet soha nem sült galamb

Egy fiatal költő és prózaíró, a moldvai Magyarfaluban született Iancu Laura kapta az idén a Ratkó József-díjat, amit a Hangsúly Művelődési és Művészeti Alapítvány 1993-ban alapított és amit a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzat 2006-ban „örökbefogadott”. Az átadást a pandémia miatt a lehető legszűkebb körben tartották meg, mégis a széles nyilvánosság előtt, hiszen az eseményeket a közönség online követhette figyelemmel a megyei könyvtár honlapján. A kitüntetettet Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte. Sajnálatát fejezte ki a szokatlan körülmények miatt, amellyel senkinek se könnyű megbarátkozni.

– Messzemenően üdvözlöm a kuratórium döntését, amiért nem hagyták, hogy kimaradás legyen a több mint 10 éve folyamatos díjátadók sorában – fogalmazott, ezzel is érzékeltetve, mennyire fontos missziójának tartja a megye, hogy Ratkó József emlékét ápolja.

Egész nemzetét szolgálja

Az eseményt dr. Karádi Zsolt, a Hangsúly kuratóriumának megbízott elnöke moderálta. Hosszan sorjázott az indoklás: a rangos díjat Iancu Laura a keresztény kultúra hagyományos, valamint új értékeinek összetett poétikai formába öntött megjelenítéséért, valamint a kisebbségben lévő magyarság létének magas szintű szépirodalmi, néprajzkutatói szolgálatáért kapta.

Dr. Karádi Zsolt méltatásából megtudhattuk, hogy a két évtizede az anyaországban élő, jelenleg néprajzkutatóként dolgozó alkotó öt testvérével együtt szerény körülmények között nevelkedett. A csíkszeredai diák, a majdani etnográfus egy szatyorral a kezében érkezett Budapestre 1997-ben. Volt óvodapedagógus, hittantanár, tanult politikai kommunikációt, de mindannyiunk szerencséjére mára a magyar líra sajátos nyeresége lett.

A Ratkó József-díj-átadók ceremóniája szerint megszokott, hogy a moderátor néhány kérdéssel toldja meg a kitüntetett bemutatását. A rövid interjú során kiderült, hogy a költőnő eddigi életművében Ratkó Józsefnek nem csupán az írásművészete tükröződik vissza. Sorsának néhány mozzanata Iancu Laura életében is pontról pontra megismétlődött.

– Ratkó Józsefben azt szeretem, hogy önéletírása nem szokványos, amihez a saját önéletírásomban – ez inkább fikció, mint dokumentum – is visszanyúltam. Amit leírt 1966-ban, az 1980-as években kisgyerekként velem is megtörtént, csak a helyszínek változtak. A szorongás, ami Ratkó költészetét meghatározza, szerethető szorongás, hitelesítő volt a számomra, mert megnyugtatott, hogy az ilyen lelki adottság nem hátrány – vallotta.

Az ihletről és az időről

Az ihletről úgy fogalmazott: az nem sült galamb. Meg kell „ágyazni” neki, ki kell ­takarítani a lelket, és rá kell hangolódni, méghozzá folyamatos versolvasással, másképpen nem jön.

– Témával még soha nem volt gondom, de az idővel egyre nagyobb harcokat vívok. Egy vers nem öt perc alatt születik, olykor öt hét is kevés hozzá. Így függ össze az ihlet és az idő – hallhattuk. Kedvenc költőjéről, Hervay Gizelláról is vallott.

– Kétségkívül gyönyörű költészet, de nyers, felkavaró olvasni. A szerelmes versei viszont nagyon szerethetők. Hálás vagyok, hogy helyettem is kimondott a szerelem oldaláról olyasmiket, amikről nem illik, nem szoktunk beszélni – jelentette ki. S hogy milyen Iancu Laura világszemlélete, arra álljon itt egyetlen példa. Gerlice című esszékötetében így írt a szeretetről: „Ha az ember mulandóságának tudatában él, egész élete az Advent jegyében telik. Az Advent arra emlékeztet, hogy nem vagyunk egyedül. Világunknak nem csak teremtője, gondviselője is van. A gondviselés legtökéletesebb jele a szeretet, ami folyamatosan közeledik felénk. Ha szeretetben élünk, nem történhet velünk semmi olyasmi, ami nem a javunkat szolgálná.”

MJ