Páratlan párosítás: kormányfő és elnök

A magyar történelemben keresve sem lehet találni olyan személyt, akit nemcsak miniszterelnöknek választottak meg, hanem akit az akadémikusok a Magyar Tudományos Akadémia elnöki tisztségének betöltésére is alkalmasnak találtak.

A vármegye képviselője

Lónyay Menyhért a Bereg megyei Lónyán született, s az elérhető legjobb nevelés, valamint a budai ház közelsége okán az ottani piaristákhoz íratták. Középfokú és akadémiai tanulmányi évei során Lónyay több idegen nyelvet elsajátított, elvégezte a kétéves filozófiai és a hároméves jogi kurzust. Érdeklődése korán a közgazdaságtan, a statisztika és a pénzügytan felé fordult.

A művészi hajlam sem hiányzott életéből: kiválóan zongorázott, gyakran járt színházba és hangversenyre, az akadémiai évek alatt Madách Imrével irodalmi folyóiratot szerkesztett, valamint vers- és drámaírással is próbálkozott.

1843-ban már Bereg megye képviselője lett az országgyűlésben. Elsősorban Széchenyi István eszmevilága és politikai elképzelései vonzották. Főleg a nemzetgazdaságtanba ásta bele magát. A közlekedési rendszerrel kapcsolatos vitái során érvei előtt esetenként Széchenyi is meghajolni kényszerült. Gyors észjárása, leleményessége korához mérten szokatlan elismertséget váltott ki.

1845-ben vette feleségül a tehetős polgárcsaládból származó Kappel Emíliát, akivel majdnem negyven évig élt boldog házasságban. Mézesheteiket Nyugat-Európában töltötték. Lónyay Menyhért igen nagy munkabírásáról volt ismert. Beszédeit már ekkor prózaias gyakorlatiassággal szerkesztette, a népszerűségre nem fektetett súlyt. Nem véletlen, hogy az 1848 eleji válság idején Széchenyivel együttműködve megpróbált gátat vetni Kossuth érzelmekre ható agitációs politikájának.

1848-ban tagja lett az első népképviseleti országgyűlésnek. A Szemere-kormány pénzügyi államtitkáraként Világos után menekülnie kellett. Párizsból csak 1850-ben császári kegyelemmel térhetett vissza. Kényszerű száműzetését megkezdett közgazdasági önművelése folyatására használta fel.

Napi kapcsolatban a császárral

Az osztrák elnyomás az 1850-es évek közepétől csökkenni kezdett. 1856-ban pl. visszaadták az addig szoros állami felügyelet alá rendelt folyószabályozó, vízrendező és -hasznosító társulatok önkormányzati jogait. A közös tiszai ügy miatt kapcsolatba került magasabb szintű kormányzati személyiségekkel is. Amikor 1857-től újraindulhatott egy viszonylag szabadabb sajtó, azonnal publikálni kezdett. 1858 decemberében pedig, amikor a Magyar Tudományos Akadémia is közgyűlést tarthatott, Lónyay azonnal a tudományos testület levelező tagja lehetett. Rendes taggá választásakor, 1860-ban székfoglalóját a Tisza-szabályozás kérdéseiről tartotta, 1871-től haláláig (1884) pedig az intézmény elnöki tisztjét töltötte be. Kezdeményezésére alakult meg 1860-ban az akadémia első, ma is létező testülete, a Statisztikai Bizottság, amelynek haláláig tagja volt.

Képviselőként 1865 után Deák Ferenc, Andrássy Gyula és Eötvös József oldalán jelentős szerepet játszott a kiegyezés előkészítésében. Adatokra épülő gazdasági témájú beszédei, cikkei itthon is elismerést keltettek, így 1867-ben nem lehetett kétséges, hogy az Andrássy-kormányban a pénzügyi tárca egyedüli várományosa Lónyay Menyhért lehet. Őt minden lépését megtervező, hidegen számító, racionális politikusként tartották számon. Háromévi pénzügy-­miniszterkedése után Ferenc József 1870-ben Bécsben rábízta a Monarchia közös pénzügyminiszterségét. Lónyay ekkor napi kapcsolatba került az uralkodóval, itthon azonban bizalmatlanok voltak vele szemben.

Szívügye a Tisza szabályozása

Lónyay közös minisztersége alatt is folyamatosan talonban tartotta a hazai közéletbe való visszatérés lehetőségét. Végül 1871 novemberében a közös külügyminiszterré kinevezett Andrássyt követhette a magyar miniszterelnöki poszton. Miniszterelnöki programjába a korszak legtöbb reformkérdését beépítette – kormányzati reformok, választójog kiterjesztése, állami takarékosság, adóreform stb. –, így kezdetben jelentős létszámú támogatói körre tett szert, de a bizalmat hamar elvesztette. Kovács Kálmán Árpádnak a Rubicon című folyóiratban megjelent tanulmánya szerint a mindenkori dualista kormány politikája 1870 után alapvető dilemmába került. Míg a magyar politikai elit nagy része 1867-et egy olyan közjogi minimumnak tekintette, melynek alapján elképzelhető a reformkorban megfogalmazott célkitűzések folytatása, Ferenc József szerint ez volt az a végső határ, ameddig az uralkodó a magyarság igényeinek teljesítése terén saját Monarchiája egységének veszélyeztetése nélkül maximálisan elmehetett.

Az általános bizalomvesztés légkörében 1872 végén kénytelen volt miniszterelnöki tisztségéről lemondani, de képviselői mandátumát megtartotta, s a főrendi háznak is tagja maradt. Miniszterelnöksége idején felgyorsult a modern ipari fejlődés Magyarországon. A fő vasútépítések befejezése is erre az időszakra esik, de Lónyay szerepet vállalt Pest, Buda és Óbuda (1873) egyesítésében is.

Utolsó éveiben Széchenyi hagyatékának gondozását végezte. Lónyay egyik szívügye a Tisza-szabályozás megvalósítása volt. Az árvízmentesítéssel több tízezer hektár földet fogtak szántóföldi művelésbe, ami jelentősen enyhítette az élelmiszerhiányt, de teljesen megszüntetni nem tudta. 1879–1882 között építették a Rétköz és a Nyírség vizeit elvezető csatornarendszert, amit halála után tiszteletére Lónyay-csatornának neveztek el.

Egy másik tevékenységi területét a református egyházi élet képviselte. 1870-ben a református életben egyre nagyobb szellemi súlyra szert tevő Dunamelléki Egyházkerület hívta meg főgondnokának. Kiváló tevékenységet fejtett ki a Református Egyházi Közalap létrehozása és működtetése körül, ezt tartotta élete fő művének. Így sors­szerűnek is tekinthető, hogy 1884. november 3-án éppen a közalapbizottság ülésén érte halálos rosszulléte. Hamvai Lónyán a családi sírboltban nyugszanak.

- Prof. Hajnal Béla, a TIT Jurányi Lajos Egyesület elnöke -