Arányok címmel nyílt tárlat a székelyföldi Kakasülő Galériában

„Arányok” – ezt a címet választottuk az idei tárlatnak. „Heten vagyunk a Művészek Atyhai Társasága, és mindannyiunk meghív még egy művészt, így áll össze a kollekció.”

Az autó rádiója szól, benne a marosvásárhelyi riporter beszélget Vinczeffy László Munkácsy-díjas festőművész-restaurátorral.

„A kiállítás Atyhában van, a szülőfalumban, a házam mögött lévő csűrben, a Kakasülő Galériában. Szeretettel várok mindenkit.”

Kétség nem fér hozzá, a riportalany mestere a művészet menedzselésének.

Átalakított csűr

A Székelyudvarhelyt Szovátával összekötő nagy forgalmú országúton Korond és Felsősófalva között igazít útba a tábla, és már látszik is a Firtos hegy oldalában fekvő település tornya. Atyha csendes kis falu, néhol vigasztalanul elhagyott portákkal, ám Vinczeffy Lászlóé élettel teli.

– Sepsiszentgyörgyön élek, de a nyarakat itt töltöm az atyhai házamban, várom a kiállításra érkező látogatókat – mondja még a kiskapuban.

Megfordul, tekintetével ugyanúgy bejárja a tágas telkének délutáni napfényben fürdő épületeit, virágait, a hegyoldal gyümölcsfáit, mint a vendég.

– Igen, azt a csűrt alakítottuk át néhány éve – mutat a hatalmas nyitott kapuját kitárva hívogató épületre.

Ott fent van a kakasülő, amelyről a nevét is kapta a galéria

– mutat a padlásfeljáró legfelső fokánál nyíló résre. – A lépcsőjét egyetlen nagy fatörzs­ből faragtattam.

– Egy ilyen vastag rönk óhatatlanul megrepedezik, ez így természetes. Számomra szemet gyönyörködtető látvány az a játékosság, ahogy így a lépcsőfokokon sorakoznak a repedések. Még hangsúlyosabbá akartam tenni azzal, hogy pirosra festettem őket.

A kakasülő ellenpontja odalenn a csűr nagy ajtaja melletti kis ajtó mögötti helyiségben található. A bejárat nemcsak kicsi, de alacsonyan van a szemöldökfája is.

– Homloktörőnek nevezzük – hangzik a figyelmeztetés.

A belső térben csak mesterséges fények vannak, de a lámpákat értő kezek megfelelő módon állították be ahhoz, hogy az itt elhelyezett alkotások a befogadó számára maradéktalanul érvényesülhessenek.

Az egyik fal tövében jászol fut végig, benne friss széna illata idézi a kinti verőfényes réteket. Már-már egy installációra gyanakszom, de aztán Vinczeffy László felfedi azt a talpraesett ötletet, aminek a jegyében született.

– Nedves a fal alja, a jászol és a széna pedig jótékonyan elrejti az épületnek ezt a kis hibáját.

Személyes barátság

Vinczeffy László valamennyi alkotóról és mindannyiuk műveiről úgy beszél a séta során, hogy érződik a személyes barátság, egymás művészi világának mély ismerete és elfogadása.

Kicsit hunyorog a szem, amikor fejünket felemelve kilépünk a „homloktörő” ajtón a csűr elé. Az épület sarkából az egész „domínium” szemügyre vehető a kaputól a barátságos szögben emelkedő dombhajlat gyümölcsösén át a telket határoló kerítésig.

A fák között Vinczeffy László szobrai állnak. Nonfiguratív mivoltuk a legkisebb mértékben sem akadálya annak, hogy összhangban legyenek a természetes környezetükkel.

A látogatók gyermekei azonnal elfogadják a szilvafák között csalogató játékos alkotásokat.

A kerítésen túl aztán valóban a legtermészetesebb székelyföldi környezetben folytatódik Vinczeffy László telke. Olyannyira, hogy a medve is bejár a hátsó kapun.

– Itt mászott be, itt a mancsa nyoma – mutatja meg a deszkán a dermesztő karmok árulkodó lenyomatát. – A csűr végében mozgásérzékelő kapcsol be egy lámpát, az visszatérésre készteti a hívatlan látogatót.

A kert végéből visszafordulva a szomszédos hegyek párás kékbe vesző vonulata ad hátteret a nevezetes csűr, a ház, a fák, a szobrok álmos délutáni hangulatot sugárzó látványának.

Atyha még nem is olyan rég pezsgő életű település volt

– pillant velem együtt a falu felé Vinczeffy László. – Sajnos sokan elköltöztek, a maradókban pedig nem ritka a lemondás, a beletörődés a vigasztalan állapotokba. Hasonló jelenségekkel találkozhatunk Székelyföld közelebbi, távolabbi vidékein egyaránt. Barátaimmal, a Művészek Atyhai Társaságával szeretnénk megmutatni, hogy megfelelő elszántsággal itt is helyet teremthetünk a művészet befogadásának, alkotásaink kiállításának.

Lebilincselő szabadságérzet

A Kakasülő Galéria idei megnyitóján 245 látogató vett részt. Vinczeffy László a tavalyi tárlat alkalmából Korond díszpolgára lett. Aki többet időzik Atyhában, vagy itt a galériában és a kertjében, az érzékelheti, hogy magába zárja a falu egyszerűsége, lebilincseli az itt lakozó gondtalanság, szabadság érzete. Mintha a környék állandó jelenlétünket követelné.

Az idén megrendezett Arány című kiállítás minket vár. A csűr türelmes, bölcs kapuja újból kinyílik, hogy elvezessen egy olyan dimenzióba, amely megmutat valamit az elrejtett világból.

KM

Borítókép: Vinczeffy László a Kakasülőben | Ésik Sándor