A kezében lett legendás az a különleges hangszer

Hetvennyolcban történt. Az akkor November 7. térnél, a Lenin körúton – ma Oktogon és Teréz körút – volt egy hangszerbolt, aminek a kirakata előtt gyakran álltam meg, éppen világ­sztárságra készülődve. Aznap egy furcsa testű gitár uralta a látványt. A teste egyedi, az ára csillagászati. Ha jól emlékszem, 17 ezer forintba került, ami akkoriban fél év kemény munkájának a fizetsége volt. Loholtam haza, és lelkesen meséltem apámnak a kihagyhatatlan lehetőséget. Ő a szokott nyugalmával csak annyit válaszolt, hogy mindjárt cipőt húz és mehetünk is, majd vett egy valamivel szerényebb kiadású hangszert, és közölte, előbb talán azon tanuljak meg játszani, utána majd tárgyalhatunk valami komolyabb darabról.

Nem sokra rá ezt a gitárt Szörényi Levente kezében láttam a televízióban, ahol az Útközben című dalt játszotta. Valljuk be, így 42 év távlatából, nála jobb helyre került a legendás Ovation, amely az évtizedek folyamán elválaszthatatlan lett személyétől, és egyik jelképe annak a folyamatosságnak, ami munkásságát kíséri.

Követ dobott az állóvízbe

Mérlege dióhéjban három zenekar, a Bajtala, az Illés és a Fonográf, három szólóalbum, hat színpadi darab, több zenekari, illetve oratorikus mű, több száz dal. Sokunk számára, akik szeretik és tisztelik, ő jelenti a rockzenében mindazt, ami magyar. Nem feltalálta, sokkal inkább felfedezte, majd magyarra fordította a színtiszta angol környezetből indult muzsikát, s tette ezt kétszer is, megtöltve azt hazai ízekkel. Első saját, Az utcán című számának, szólóalbumainak (Utazás, Hazatérés, Végtelen úton) címei is erre utalnak. Mindegyik korszakos alkotás, mely az életét is jelképezi.

Először az Illéssel bolygatta meg az országot, amikor nemcsak a zenével, hanem a külsőségekkel is sikerült a társadalom biztosítékát kivernie. Ennek ellenére a zenei fejlődése felmentette a nyugatmajmolás vádja alól. Másodszorra 1973-ban dobott követ az állóvízbe, az Illésből kilépve az Utazás lemezzel a countryzenét ültette át magyarra.

Hazatérés című albumán a hagyományőrző muzsikus mutatkozott be, s egyben előre vetítette a későbbi színpadi művek zenei világát. A Végtelen úton letisztult anyag, mely már címében is jelzi, hogy az alkotást nem lehet egy tollvonással lezárni. Bírálói véleményével ellentétben nem magyarkodott, egyszerűen magyar maradt, felvállalva az atyai örökség terhét is. A zene mellett elmerült a történelemben, az utóbbi időben pedig borászként igyekszik megállni a helyét. Mindezeket figyelembe véve állíthatjuk, hogy egy szép kerek, ám korántsem lezárt történet az övé.

A Nemzetiben a helye

Azon kevesek közé tartozik, akiknek művészi és emberi hitele egyformán megmaradt az idők folyamán, véleményét, esetlegesen bíráló szavait a címzettek is tiszteletben tartották, tartják. Egy idézet Aczél Györgytől, a Kádár-korszak mindenható kultúrcézárjától: „Sosem szerettem magukat, nem bírtam, amit csinálnak, de ez a mű zseniális. Magyar történelmi témát dolgoz föl, a Nemzeti Színházban a helye.”

Szörényi Levente április 26-án 75 éves lett. Isten éltesse még nagyon sokáig!

Dessewffy Zsolt