Révész Bálint kész keményen küzdeni

Nehéz időpontot egyeztetni egy kávé melletti beszélgetésre Révész Bálinttal. Nem azért, mert ne lenne minden pillanatban nyitott, udvarias és fogadókész, hanem mert országos gazdasági TOP 100-ban és nemzetközi szinten is jegyzett cégcsoport fejeként ritkán adatik meg számára a nyugodt kávézás lehetősége. Ám az üzlet világán túl is bőven akad idő- és energiaigényes vállalása. A cégvezető Nyíregyháza Város Díszpolgára cím birtokosaként is azt az utat járja, amelyen egyszer, régen elindult…

Révész Bálint álmai

Jól látom, hogy a megyeszékhely legmagasabb elismerését részben a sikeres üzletember, de sokkal inkább a támogató mentor kapta?

Soha nem érdekből döntöttem és cselekedtem. Ha egy jó ügy mellé álltam, csak az volt számomra mérvadó, hogy fontosnak és értékesnek tartsam. Nem fogok kimutatást készíteni arról, hogy életem során mennyi támogatást adtam szűkebb és tágabb környezetemben az arra érdemes ügyekhez. Úgy vagyok ezzel, ha már megadatott, hogy eljussak erre a szintre, akkor segítek, akinek és amiben tudok. Nem függök senkitől, csak a saját munkámtól, az üzleti partnereimtől, a megrendelőimtől, akik szerencsére több évtizede igazolják vissza, hogy nem csak egyszer voltam valamikor jókor, jó helyen. Csak egy példa erre: amikor a Michelin Nyíregyházára jött lassan harminc évvel ezelőtt, üzleti partnerek lettünk és azóta is a francia multinacionális vállalat kiemelt partnere vagyok. Ez egyáltalán nem magától értődő. A munkát, szolgáltatást rendszeres időközönként meghirdetik tendereken, és ha nem én adom a legjobb ajánlatot, minőséget, akkor vége, nincs tovább. Sorolhatnám még a TVK, a LEGO, a Messer, a Flextronics, az Electrolux és sok más ismert, nagy cég nevét is, ahol kőkemény versenyben kell megőrizni az üzleti kapcsolatokat. Ezek nélkül hiába lenne meg a vágy a társadalmi felelősségvállalásra, nem sokat tudnék tenni érte – de szerencsére tehetek és adhatok.

Aki ismeri, tudja, hogy külön figyelmet fordít a sportot és az ifjúságot összekapcsoló ügyek támogatására.

Sok szép sikerre lehet büszke velem együtt mindenki, aki ebben a városban él. Ilyen a Spartacus Torna Club keretein belül vitt aerobik, ahol 200-250 gyerek sportol rendszeresen. Folyamatosan jól szerepelnek, nemrég jöttek haza az olaszországi Pesaroban rendezett 1. Junior Világbajnokságról arany-, ezüst- és bronzérmekkel. Bárhol is induljanak el, nagyon szép eredményeket érnek el, hihetetlen, hogy milyen sok érmet szereznek. Engem ez motivál, mert tudom, hogy a gyerekek sportolnak, versenyeznek, jó közösségben vannak, nem szobákba zárkózva nyomkodják a telefonjaikat, és nem szippantja be őket az internet ingoványos világa. Egészségesen élnek, és ez engem boldoggá tesz.

A város viszont újra focilázban ég…

A futballban is hasonló a történet és a motiváció, de ez azért mélyebbre nyúlik. Amikor 2010-2011 környékén megkerestek, hogy legyek én a tulajdonosa a Nyíregyháza Spartacusnak, vásároljam meg a klubot, sokat gondolkodtam, mert meglehetősen nagy összevisszaság, rendezetlen állapot jellemezte a csapat környékét. Sokan kértek, mondván, nagy szükség lenne egy stabil tulajdonosi háttérre, támogatóra a város szép hagyományokra, nagy múltra visszatekintő labdarúgásának, ezért végül belevágtam. Hamar felkerültünk az NB I-be, ám téved, aki azt hiszi, hogy ez nekem egy üzleti vállalkozás volt a sok közül. A közösségért döntöttem így. Enélkül nem is lehetett volna túlélni az eltelt lassan másfél évtizedet, amiben nem mindig volt köszönet, de ha valamibe belevágok, azt nem szoktam félbehagyni. Nekem fontos, hogy bárki szemébe nyugodtan nézzek, s ez így van akkor is, ha borotválkozok és a tükör előtt állok. A Szpari lendületét megtörte a kizárás, amivel a mai napig nem értek egyet, de akkor sem adtam fel, és csattanós választ kaptak, akik a nehéz időkben oly nagy vehemenciával kritizáltak. Ám a foci nem csupán az élmezőnyről szól, az utánpótlásban is sportol 350 gyerek. Sokan hiszik azt, hogy ebben, az egész sportban mekkora pénz van, de tévednek, ebben mínusz van, nem is kevés. Csak az a helyzet, hogy amikor bejövök az új stadionba és be-beugrok a többi szakosztályhoz, az lebeg előttem, hogy a gyerekekkel, a női utánpótlással együtt majdnem 600 sportolónk gazdagítja Nyíregyháza sportéletét.

A legtöbb szurkolóval bíró sportág új fejezethez érkezett a nagy csapattal?

A Szpari szép élményekkel ajándékozta meg a szurkolók tízezreit, és ebben a szép stadionban nem is lehet más a cél, hogy megragadjunk a bajnokság középmezőnyében, esetleg egyszer-kétszer megvillanjunk a kupában. Álmom van, de erről meg az a véleményem: annak legyen álma, aki kész keményen küzdeni is azért, hogy megvalósítsa. Itt emelném ki Kiss Norbertet is, aki immár hatszoros Európa-bajnok a Révész Racing csapatával, és jövőre meg lesz minden esélye, hogy a kamion Európa-bajnokság történetének legsikeresebb versenyzőjévé váljon. Már negyvennégy éve viszek kamionos céget, és amikor láttam Norbin, hogy versenyzőként csak kínlódik, senki nem állt mögötte, akkor adtam neki én esélyt, amivel nagyszerűen élt. Nem titok, hogy mint mindenhez, az ilyen szintű versenyzéshez pénz és kitartás kell. E kettő nélkül semmi nem megy. Álmodozhatunk bármiről, ha nem teszünk érte semmit kőkemény kitarással, akkor az örökre csak álom marad. Az álmok valóra váltása kemény munka és sok-sok áldozat.

Ezt a szellemet a családban, a gyerekeitől is megköveteli?

Átvették ezt maguktól is, belenőttek. Az elsőszülött fiam Tamás, 44 éves, ő is elért mindent a sportban, amit célként kitűzött maga elé. A rallycrosst űzte, majd családot alapított és ma már két unokámat neveli és a cégcsoport kötelékében dolgozik. Boldog vagyok, mert látom, hogy ugyanaz a családszerető, aki én is vagyok. A 37 éves lányom Nikolett is megtalálta élete párját, egy csodálatos unokával ajándékozott meg, de amikor elmerült a búvárkodásban és a fotózásban, teljes erőbedobással, komoly szintre vitte. Keresik, hívják az egész országból, ám most ő gyereket nevel. Boldog és elégedett vagyok, mert az első házasságomból született mindkét gyerekem elérte a célját. A második házasságomat is erős karakterek jellemzik, az első lányunk, a most 22 éves Regina aerobikozott, s bár kissé későn kezdte el, komoly szinten űzte. Most Budapesten jár egyetemre, jogot tanul az ELTE-n, és mellette aerobic edzőként dolgozik az egyik budapesti aerobic klubbnál, igyekszik a saját keresetére támaszkodni, és ez nekem nagyon tetszik.

A 19 éves fia kormány mögé született, sokan remélték az autósport világszenzációját tőle. Hol tart ő most?

Meglehet, apaként elfogult vagyok, de szerintem Levente a világ legjobbjai között is megállná a helyét. A Formula-3 élmezőnyében szerepelt, és én arról álmodtam, hogy a Forma 1-ben is bizonyíthat, de ahogy a mondás tartja: az egy másik kávéház. Hihetetlenül zárt kapcsolatrendszer működteti a rendszert, s hiába van tehetséged, pénzed, ha nincs meg a kapcsolatod, akkor fizikai lehetetlenség oda bejutni. Ezt látva a fiammal átértékeltük a helyzetet, s bár most is vannak élő ajánlatai a Forma 3-ból és a Forma 2-ből, olyan csapatoktól érkeztek a megkeresések, amelyeknél nem látjuk, hogy adott lenne a továbblépéshez szükséges technika és feltételrendszer. Azt pedig a Forma 1-ben is látjuk, hogy hiába van egy jó pilóta, ha nincs alatta jó, vagy jól beállított az autó. Így abban maradtunk, hogy nem ölünk ebbe még egy évet, aztán még egyet, tele tőlünk független bizonytalansági tényezővel. Úgy döntöttünk, hogy Levi fiam nem megy tovább a Formula nyomvonalán, viszont aktívan folytatja a gyári GT autóversenyek világában, Ázsiában és Európában. Több szezon vár rá Abu Dhabi és Dubai pályáin, ez a rendszer szinte analóg a Forma 1 futamaival. Már jó ideje külföldön él, most még Olaszországban, de a jelenlegi csapata miatt ezután Németország lesz a bázis, innen indulnak majd versenyekre a világ minden tájára.

A legkisebb lánya is sokszor csal örömkönnyeket a szemébe…

Valóban gyakran megesik. Valentina tizenhat éves, keményen sportol, a verseny aerobikban szerzett már korosztályos világversenyen aranyérmet, de az egyéb érmeit és helyezéseit meg sem tudnám számolni. Részese volt a Spartacus Torna Club idei csodálatos világbajnoki szereplésének, tagja a világbajnoki ezüst- és bronzérmet szerzett válogatottnak. Okkal vagyok rá is büszke, mint a csodálatos feleségemre is, Viktóriára, aki három gyönyörű gyermeket szült nekem, és a cégcsoport munkáiból is keményen kiveszi a részét. Kerek egész, keményen dolgozó csapatot alkotunk a magánéletben és az üzleti világban is. Igyekszünk ezzel az elánnal dolgozni a Nyíregyháza Spartacusért is annak érdekében, hogy a közönséget, a szurkolókat, a várost minél magasabb szinten szolgáljuk ki, de nagyon nehéz küldetés. Az emberek néha hihetetlen módon tudnak viselkedni, az elvárásaik mindig öles léptekkel a realitás előtt haladnak, és gyorsan mondanak lesújtó véleményt, ha valami nem a tetszésük szerint alakul. A kritikával sohasem volt gondom, mert az lehet építő és egészséges, de ritkán találkozni ilyennel. Ám én úgy vagyok ezzel, hogy október végén betöltöttem a 70. életévemet, és engem a munkám és annak eredménye tesz boldoggá. Ha mást meg az áskálódás, akkor legyen attól boldog.

Honnan ez a szívós kitartás és kemény alkat?

Soha nem felejtem el, hogy az életemet egy kis faluban, Szorgalmatoson kezdtem. Édesapám süketnéma volt, édesanyám háztartásbeli, két testvéremmel együtt neveltek minket. Ha valaki élt az ’50-es években, tudja, hogy milyen világ volt az. Édesapám a maga korlátaival küzdött meg a családfenntartással, 2000 forint havi fizetést hozott haza, és abból meg kellett éljünk öten. Nekem kamaszkoromban is még nagykabát volt a takaróm, és korán pénzkeresővé váltam. Tiszalökön a ládagyárban kezdtem dolgozni, de amikor édesapám meglátta, hogy 6 méteres gerendákat tesznek rám, hogy hordjam arrébb, átugrott a kerítésen, és nem engedte, hogy többé oda menjek. A tsz-elnök szólt, hogy nincs traktorosa, hát én beültem, megtanultam vezetni, dolgozni vele. A munkaidő nem nyolc óra volt, amíg a munka kitartott, nem álltunk meg. Fából készített lakókocsiban aludtunk, de ott mindig rend és tisztaság volt. Ezt, mint minden fontos értérendet, édesapámtól és édesanyámtól vettem át, abból tanultam, ahogyan ők nem hagyták el magukat, tették a dolgukat, ahogy sohasem adták fel.

Mikor dőlt el, hogy a fuvarozásból fog megélni?

Miután megszereztem 1972-ben a jogosítványomat, anyagbeszerző lettem a Szabadság tsz-ben, már nemcsak traktort, hanem teherautót is vezettem, jártam az országot. Majd elvittek katonának, ami teljesen megváltoztatta az életemet. Mondjuk úgy, a hadseregnél az ember kicsiszolódott, az élet nagy iskolája volt, ahol az egyetemistáktól kezdve a dörzsölt rókákon át a hétpróbás gazemberekig mindenkihez meg kellett tanulni alkalmazkodni, közösségben létezni. Rögtön felismertem, hogy itt vagy megmaradok, vagy ledarál ez a furcsa közeg. Már a második héten kávét főztem és árultam, de olyan jót, hogy jöttek hozzám a honvédek és a tisztek, hadnagyok és ezredesek is, én pedig hazavittem a pénzt édesanyámnak, a szüleimnek. Amikor leszereltem, és visszamentem a tsz-be, azzal fogadtak, hogy az állásomat odaadták egy kétgyerekes apának. Mondtam, semmi baj, úgyis világot akarok látni. Elköszöntem, és elmentem a 21. sz. Volánhoz, akkor készültek az M3-as autópálya építésére. Kitettek Tiszafüredre, ott komoly gépparkot gyűjtöttek össze hatalmas teherautókkal, munka- és erőgépekkel. Ma is jól emlékszem az első napomra, mert amikor megérkeztem, senki nem volt ott, a többiek még javában buliztak valahol. Hamar kiderült, hogy egy rendesen alkoholizáló csapat volt, nem is sokáig húztam ott, felkerültem Ferihegyre. Akkor keresett a Hungarocamion sofőröket, de limitált álláshellyel, ritka, különlegességnek számító munkára: Magyarország széria teherautókat, főként billencseket vásárolt és adott el, ezeket Németországból kellett lábon, közúton elvinni számos helyre a nagyvilágban, még Szíriába is. Jelentkeztem, s úgy érzem, itt alapoztam meg a jövőmet. Már azzal nagyon komoly pénzt kerestem, de tudtam értékelni, mert mindig eszembe jutott édesapám 2000 forintja, amiért egy hónapig dolgozott. Én akkor egy hét alatt 2000 dollárt kerestem. Ahogy ennek vége volt, eldöntöttem, hogy fuvarozással akarok foglalkozni, és Budapesten, a XVII. kerületben 1980-ban az első fuvarozási engedélyt én szereztem meg – s onnantól kezdve felgyorsult a világ.

Döcögős vagy sima út várta a kamionosok világában?

Voltak kihívások, érdekes történetek… Az engedélyt megszerezve egy UAZ-zal álltam ki a Fősped placcra, egyszer odajött egy férfi, az egyik mélyépítő ipari cégtől, s kérdezte, hogy fuvaros vagyok-e és számlaképes. Azt mondta, nem kell dolgozni, csak ki kell állítani a számlákat, s ha megkapom a pénzt, akkor leadni, persze szép summa is maradt volna. Nemet mondtam, pedig akkoriban ezzel gyorsan és sok pénzt lehetett volna zsebre tenni. S milyen a sors? Rá két percre lépett hozzám egy művész, fuvarost keresve, kissé nyers modorban kijelentve, hogy de ő bizony nem rakodik. Pécel mellett volt a műterme, oda kért a Tüzép-telepről dolgokat. Megpakoltam a teherautót, elvittem, amit kért, s tanácstalan voltam, amikor kérdezte, mennyivel tartozik. Egész úton azon gondolkoztam, hogy mennyit lehet elkérni, mert fogalmam sem volt a tarifákról. Kértem 500 forintot, adott 2000-ret. Megtaláltuk a közös hangot, megkedveltük egymást, bevitt a képzőművészeti kivitelező vállalathoz, nagyon sok helyre szállítottam szobrokat, műhelyeknek anyagot, eszközöket, vagy síremléket, ha elhunyt egy ismertebb művész. Újabb fejezet volt, amikor az Omega együttessel kezdtem el dolgozni, az ország legnagyobb hang- és fénytechnikával rendelkeztek, s ha bérbe vették tőlük, ezeket is szállítottam. Benkő Lacitól vettem meg az első Rábámat, de pótkocsira már nem volt pénzem. Volt viszont egy ismerősöm, akitől kölcsön kérhettem, de csak úgy adott, hogy ha három hónap múlva nem fizetem vissza a dupláját, akkor elviszi az autót is. Visszafizettem. Egyre erősebb lettem, vettem egy másik autót, jött a harmadik, negyedik autó, és belelendült a vállalkozásom, elkezdtem felvásárolni az egykori Volán vállalat fuvarozási részlegeit is.

Bátorságból vagy szerencséből kellett több e nagyívű cégépítéshez?

Mindkettőre szükség volt: eléggé bátor voltam, kockáztattam is, amikor kellett, s ehhez sokszor szerencse is társult, de semmi nem sikerült volna a kemény munka és a megbízható teljesítés nélkül. A fő tevékenységem a fuvarozás, de hamar felismertem, hogy ha fuvarozok, akkor szükség van logisztikára és raktárkapacitásra is. Így építettem fel a Tiszavasvári úton az első csarnokokat 2-3000 négyzetméter alapterületekkel, ezeket követték a továbbiak 10-től 40 ezer négyzetméterig, a Nyíregyháza Ipari Park területén is. A tiszaújvárosi székhelyű Révész Trans silós osztályát jelenleg Európa legjobb 10 speciális fuvarozó cége között jegyzik, széles profillal a vegyianyagoktól a gáz- és silószállításig. Több lábon állok, az ingatlan üzletág lefedi az egész országot borhűtőházakkal, irodaépületekkel, raktárbázisokkal, logisztikai központokkal. Mindezt működtetni napi szintű kihívás, de igyekeztem jó csapatot magam köré gyűjteni ehhez. Nagyon jó munkatársakkal dolgozok, és a családomra is támaszkodhatok ebben. A komplett ponyvás fuvarozással foglalkozó Lerton Transt például Tamás fiam felügyeli, intézi. A cégcsoportunk közel ezer embernek ad munkát, ezer család megélhetését jelenti és, a beszállítókkal ezt megszorozhatjuk akár tízzel is.

Nyíregyházán harminc éve van jelen, mint vállalkozó és mint magánember. Itt fizeti a cégei után az iparűzési és ingatlanadót, támogatja a kultúrát, a sportot, a művészetet. A díszpolgári cím késztette-e valamilyen számvetésre?

Ez nem pénzről szól, mindig szívből adtam és tettem, ha jó ügy mellé álltam. A díszpolgári cím megtiszteltetés, de sohasem az elismerések lebegtek a szemem előtt, hanem hogy erősödjön az a közösség, amiben én is élek. A stadion egy jó példa erre: belevágtam, de ez nem rólam szól, és nem csak egy csapatért van, hanem az egész városért, a szurkolókért. Elégedett, boldog embereket szeretnék látni, s az én nagy keresztem, hogy ehhez legyen egy jó és szerethető csapat. A vállalkozásaim mellett ezzel segítem a várost, és ezért vagyok mindig nyitott az együttműködésre.