Kalandozás Demecser régmúltjában

Kalandozás a történelemben, mert mindenki kíváncsi arra, kik éltek lakóhelyén több évszázaddal korábban? Mivel foglalkoztak ősei, hogyan éltek, hogyan gazdálkodtak? Milyen gyökerek kötik a ma emberét a múlthoz? Olyan kérdések ezek, amelyek mindenkiben megfogalmazódnak, éljenek bár városban vagy faluban, s amelyeknek a megválaszolása hozzájárul az adott településen élők identitástudatához. A múlt megismerése, a gyökerek feltárása fontos a Demecser Öröksége Egyesület számára is, ezért a közelmúltban immár a harmadik helytörténeti konferenciát rendezte meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Honismereti Egyesülettel közösen a helyi Erkel Ferenc Művelődési Házban. 

Kalandozás: A szülőföld szeretete

A résztvevőket először moderátorként Vitális Zsombor, a Demecser Öröksége Egyesület elnöke, a rendezvény főszervezője köszöntötte, aki felvázolta a civil szervezet elmúlt évi munkáját is. Mint elmondta, tavaly novemberben Bartók János címzetes kanonok, Demecser díszpolgára emlékére avattak márványtáblát a római katolikus templomban. A megemlékezés azért is volt emlékezetes, mert a demecseri plébánia alapításának 210. évfordulóját ünnepelte. Ez év júliusában a holokauszt zsidó mártírjaira emlékezett az egyesület és az önkormányzat. A civil szervezet vezetője szólt egy novemberi tervről is: a Reményi család előtti tisztelet jeléül emléktáblát szeretnének avatni a városban. 
Lucza János helytörténész, az egyesület alelnöke, a vármegyei honismereti egyesület titkára köszöntőjében Hérodotosz gondolatát idézte: „A történelem az élet tanítómestere”. Kiemelte, hogy fontos a megismerés, az azonosulás, a tenni akarás, a szülőföld iránti önzetlen szeretet. Úgy kell élnünk a jelenben, hogy ismerjük a múltunkat, mert így tervezhetjük a jövőt. Lakóhelyünk megérdemli a szeretetet és a közös gondolkodást. 
Dr. Szoboszlay György történész, a Nyíregyházi Egyetem Történettudományi és Filozófiai Intézetének főiskolai docense szintén köszöntötte az érdeklődőket. Beszédében utalt a helytörténet jelentőségére, s báró Eötvös József gondolatát idézve hangsúlyozta a nemzeti érzés, a ház és a haza iránti szeretet, a nemzeti öntudat fontosságát. 
– Bényei József azt mondta, hogy a lokálpatriotizmus a hazafiság egyik megnyilvánulása. Fontos megmutatni a fiataloknak lakóhelyük, a szűkebb térség múltját, hiszen így könnyebben értik meg a történelmet. Mindebben nagy szerepük van a tanároknak és a felnőtteknek – fogalmazott dr. Szoboszlay György.

Kalandozás: Zsinagóga, fürdőépület

A konferencia résztvevői négy előadást hallgathattak meg, a négy téma a település több évszázados történelmét ölelte fel. A demecseri zsidóság életét és tragikus sorsát Nagy Enikő történelem-tanárnő mutatta be. Felidézte betelepülésüket, majd a zsidóösszeírásokra mint forrásokra hívta fel a figyelmet. Egy ilyen iratból tudjuk, hogy Demecserben 1760-ban már hat zsidó élt. A számuk 1848-ra 92-re növekedett, volt közöttük csapláros, kereskedő, kofa, boltos, sáfár, metsző, napszámos. A létszámuk növekedésével a XIX. század második felében több intézményt is létrehoztak. Működtettek tisztasági fürdőt, szent egyletet, iskolát, kölcsönpénztárat, az ingatlanok között volt zsinagóga, fürdőépület. A II. világháború idején 325 zsidó élt a településen, közülük nyolcvan személynek munkaszolgálatot kellett adnia. A zsidótörvények az itteni lakosságot sem kímélték, megfosztották őket a jogaiktól, korlátozták a gazdasági tevékenységüket, viselniük kellett a sárga csillagot, majd gyűjtőtáborokba vitték a lakosságot. A koncentrációs táborokat kevesen élték túl, az 1949-es összeírás 18 izraelita vallású személyt említ. 
Garas Norbert levéltáros, a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltárának igazgatóhelyettese azokat az időket idézte fel, amikor a Rétközben található Demecsert belvizek és árvizek fenyegették. A krónikások, az utazók a középkorban mocsaras, lápos vidéknek írták le Demecsert és környékét. Volt, aki elvarázsolt rétközi vízi világnak írta le a tájat, de Bél Mátyás szerencsétlen területnek nevezte. Kormány Gyula úgy jellemezte a demecseri tájat, hogy hajdan a vizek birodalma volt. Aztán megkezdődött a Tisza szabályozása, a vízrendezés, megépült a főcsatorna, ami 1884-től a Lónyay nevet viseli. A munkálatok áthúzódtak a XX. századra is – magyarázta Garas Norbert, majd külön kitért a Demecser szélén található Rókakúti-szivattyútelep jelentőségére is, ami az 1920-as évek végén épült. A térségben – Nagyhalász, Kemecse, Kék, Kótaj, Demecser, Tiszabercel – több szivattyú is kellett, mert a gravitáció révén nem lehetett a csatornák, főfolyások vizét a Lónyay-főcsatornába, illetve a Tiszába vezetni. 
– Monumentális alkotás volt a Tisza szabályozása, valamint a vizes területek lecsapolása. Ugyanakkor más vélemények is születtek, többen a táj átalakításának negatív hatását hangoztatták. Ennek megítélése nem a konferencia feladata. Az biztos, több terület lett alkalmas mezőgazdasági művelésre, a térség gazdaságilag fejlődött – összegezte előadását Garas Norbert.

Kalandozás: Salétrom és sziksó

Dr. Bene János történész, a Jósa András Múzeum címzetes igazgatója a XVIII. század végi demecseri gazdálkodásról szólt. A téma ráépült Garas Norbert előadására, hiszen dr. Bene János azt elemezte, hogyan is lehetett megélni a vízi világban. 
– A demecseri ember gyűjtögetett, halászott, szénát kaszált, állatot tartott, hiszen mezőgazdaságra kevés hely volt. Az itt lévő falvak lakói csónakkal tartották a kapcsolatot, hiszen a térséget gyakran víz borította. Azt mondták Demecserre, hogy száraz időben poros és piszkos, esős időben árvizes és járhatatlan. A források szerint az ivóvíz posványízű volt, bizony mélyre kellett ásni, ha jobb vizet akartak inni – mesélte dr. Bene János. 
– A demecseri emberek a halászat mellett gyűjtöttek rákot, nadályt, teknősbékát, tavasszal pedig madártojást. A nádat tetőfedésre és tüzelésre használták. A sásból, gyékényből kosarat fontak, illetve ezek a növények jók voltak a Hegyalján szőlőkötözésre. Jelentős volt az állattartás, ahol pedig lehetett földet művelni, ott búzát, rozsot, kendert ter­mesztettek, s a források kiemelik, hogy nem kellett a földet trágyázni. 
A történész kiemelte még a salétrom és a sziksó gyűjtését is, ezek jelentősen segítették a demecseri emberek megélhetését. 
A történész előadása után Iván László egykori demecseri lakos a vízimalmok és a szárazmalmok használatára kérdezett rá, majd felvetette, hogy jó lenne a régi sörkertnek is emléktáblát állítani, ahol színpadra lépett többek között Latabár Kálmán, Kazal László és Görbe János is. 
A helytörténeti konferencia utolsó előadója Jakab Attila régész, főmuzeológus volt, aki a város földjének régészeti emlékeit összegezte. Utalt arra, hogy 35 régészeti lelőhely ismert Demecser határából, azonban csak egy helyszínen volt régészeti feltárás. Ennek oka, hogy nem volt sohasem szisztematikus régészeti bejárás a település határában. Az említett egy ásatás 1997-ben volt, Almási Katalin régész nevéhez fűződik, és Demecser-szeméttelep néven került be a dokumentumokba. A szakember akkor a középső bronzkor végéről tárt fel tárológödröket. Az említett többi lelőhelyről őskori, bronzkori és Árpád-kori leletek kerültek elő. 
Jakab Attila kivetítve bemutatott több leletet is: Jósa András rajzolt le egykoron Borzsova-pusztán talált bronzkori edényeket, s ugyancsak ő rajzolta le azt a kardot is, amit az egykori földvár közelében találtak két harci fejszével szántás közben. Jósa András szerint Árpád-házi királyok korából származik a kard, míg dr. Németh Péter régész szerint kun vagy tatár harcosé lehetett. 

Hagyományt teremtettek

Zárszóként dr. Sallai József történész, nyugalmazott főiskolai docens foglalta össze a konferencián elhangzott adatokat, tényeket, információkat. 
– A helytörténeti konferencia III. sorszáma egy olyan rendezvényre utal, ami még nem nagykorú, de benne van a folytatás lehetősége. A sorszám azt is jelzi, hogy az egyesület hagyományt teremtett, ami jelentős eseménnyé nőtte ki magát a településen. Demecser nemcsak kőből épült, hanem lélekből is, ezért fontos a múlt feltárása, hogy megvilágítsa jelenünket. 
– A jelenünk a múltból is épül, a múlt megajándékozottai vagyunk, mi pedig a jövő megajándékozói vagyunk. Gyökértelen fának nincs lombja, virága. A helytörténeti konferencia a gyökerekkel foglalkozik. Tartalmas, eredményes, jó hangulatú konferencián vehettünk részt – mondta többek között befejezésül dr. Sallai József. A konferencia résztvevői megtekinthették A „létező szocializmus” életvilágai című kiállítást is, amit a vármegyei levéltártól kapott kölcsön a demecseri egyesület a rendezvény idejére.