Megállapodás

3 órája

Perspektíva a szakképzéstől a doktoriig

Újabb ágazatban indul el az okleveles technikusképzés Nyíregyházán.

Miklós István

– Rengeteg hallgatónk van a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Technikumából már most is, de az együttműködési megállapodás új távlatokat nyithat a két intézmény életében – árulta el lapunknak prof. dr. Husi Géza, a Debreceni Egyetem Műszaki Karának dékánja. A két említett intézmény szerdán kötött együttműködési megállapodást, melynek értelmében a nyíregyházi ÉVISZ-ben is elindul az okleves technikusképzés, méghozzá az építőipari ágazatban. A dékán kérdésünkre azt is elárulta, az technikusképzésben részt vevő diákok bizonyos könnyítésekkel kerülhetnek be a Debreceni Egyetem Műszaki Karára, és a Nyíregyházán elsajátított ismereteket beszámítják.

– Az építőipar is szakemberhiánnyal küzd. A Nyíregyházi Szakképzési Centrum és az iskolái is azon fáradoznak, hogy erre reagáljanak. Úgy vélem, akik ebből a rendszerből kerülnek majd be a műszaki karra, sokkal mélyebb tudással rendelkeznek majd, mint akik egy gimnáziumból érkezve választják az építőipari ágazatot.

 

Fontos az utánpótlás

– Az okleveles technikusképzés és a felsőoktatás is a szakember-utánpótláson dolgozik, és próbálnak reagálni a szektor igényeire. Ez egy rendkívül nehéz feladat, hiszen több év, mire egy tanuló eljut az iskolapadtól odáig, hogy kiváló szakember legyen. Közben az építőiparnak vannak erősebb és gyengébb évei, méghozzá eltérő igényekkel. Ebből az következik, hogy csak akkor lehetünk eredményesek, ha előre gondolkodunk – hívta fel a figyelmet prof. dr. Husi Géza, majd arra is rámutatott: hullámzás ide vagy oda, egy mérnök évtizedeken át tevékenykedik az építőiparban, tehát az oktatásba invesztált energia is egy hosszú távú befektetés.

Ez a hosszú távú befektetés viszont óriási távlatokat nyit az építőipar leendő szakemberei előtt, ugyanis prof. dr. Husi Géza szerint akár a doktori iskoláig is vezethet az útjuk.

 

Formálhatják a jövő építőiparát

– Utat, hidat és vasutat mindig építeni kell. A képzési célok a különböző szinteken különbözőek. A szakközépiskolában a ma technológiáját tanítják a fiataloknak, azt, hogy napjainkban hogyan építkezünk. A felsőoktatási alapképzésben már arra helyezik a hangsúlyt, hogy a hallgatók ne csak alkalmazni tudják a tanultakat, hanem ha szükséges, akkor formálni is. Ennél is magasabb szint a mesterképzés, ahol az a feladat, hogy megalkossuk a jövő technológiáját. Ma még nem tudjuk, hogyan építkezünk 20 év múlva, de valószínűleg előtérbe kerülnek majd az előregyártott épületek, amiket akár egy másik telekre is át lehet szállítani költözéskor. Ez még csak vízió, de nyugaton már egyre inkább ez a trend. Ezek után mi a szerepe a doktori iskolának? Az említett jövőbeni technológiáknak tudományos alap is kell, és a doktori képzés ezt hivatott átadni a jövő szakembereinek. Az ilyen együttműködések tehát messzire vezetnek: akik minden intézményben és szinten helyt állnak, azok a szakma csúcsára juthatnak – mutatott rá az okleveles technikusképzés nyújtotta távlatokra a dékán.

 

Színvonalas képzési program

– Mindig igyekszünk kihasználni az új szakképzési rendszer nyújtotta lehetőségeket, így az okleveles technikusképzés is több iskolánkban elérhető a fiatalok számára – ezt már Gurbánné Papp Mária, a Nyíregyházi Szakképzési Centrum főigazgatója árulta el a sajtótájékoztató résztvevőinek.

Azt is kiemelte, jelenleg öt iskolában és kilenc ágazatban kínálják ezt a képzési formát az érdeklődőknek.

– Az okleveles technikusképzés kiváló választás azon végzős általános iskolásoknak, akik később a felsőoktatásban szeretnének továbbtanulni. E képzési forma egyenes utat jelent a felsőoktatásba. Az adott technikum és a partneregyetem oktatói egy magas színvonalú képzési programot állítanak össze, és azt is megnézi, milyen közös tananyagtartalom van. Ennek köszönhetően minimum 30 kreditnyi tudásanyagot számítanak be a felsőoktatásban. Ezek később nem kell még egyszer megtanulnia a fiataloknak. Persze az együttműködés arra is lehetőséget teremt, hogy a partnerintézmények közösen végezzenek pályaorientációt, és a diákok már a technikusi évek alatt jobban megismerkedhessenek a felsőoktatási intézménnyel. Az együttműködések minden technikumnál és egyetemnél mások és mások, de a cél és a végeredmény ugyanaz. Mi abban bízunk, hogy az ÉVISZ és a Debreceni Egyetem együttműködésének eredményeként egyre több építőipari technikus szolgálja majd a térség gazdaságát – tette hozzá a főigazgató, majd hangsúlyozta: a térségünkben sok hátrányos helyzetű tanuló van, ezért az sem elhanyagolható szempont, hogy a szakképzésben kiemelt ösztöndíjat kapnak a diákok.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában