Török-magyar kapcsolatok

2 órája

Labdába is rúghattak a törökök földjén

Barátságos futballmeccsen mérkőzött meg egymással a török és a magyar parlamenti válogatott.

L. Tóth Lajos

A magyar politikusok a török vendéglátóikkal

Fotó: dr. Tilki Attila közösségi oldala

Ebben az évben jeles jubileumot ünnepelnek: 100 esztendeje vette fel a diplomáciai kapcsolatot Magyarország és Törökország. Ennek apropóján nyílt meg az Országház a Dunaparton című kiállítás az isztambuli Tarik Zafer Tunaya Kulturális Központban, amit a házelnök nyitott meg. A látogatók megismerhették az Országház épületének építéstörténetét, képző- és iparművészeti remekeit, reprezentatív tereit és történelmi sajátosságát, kiemelve a 20–21. századi török-magyar politikai kapcsolatokat. A gazdag kerámia-, üveg- és bútorművészetet, illetve az Országház festményeit és szobrait bemutató tablókiállítás mellett az Országház épületének műtárgyai, Zsolnay és egyéb épületdíszítő elemek is megtekinthetők voltak. Kövér László, az Országgyűlés elnöke felidézte, hogy a „rokoni szálak ellenére sajnos túl sokáig tartott az az időszak, amikor országaink harcban álltak egymással. A magyar emberek soha nem fogják elfeledni azt, hogy török földön lelt menedéket megannyi hősünk. A 18. századtól kezdve a magyarok segítették a törököket a tudomány és a kultúra fejlődésében. Valamint azt is, hogy a 19. és 20. század fordulóján rengeteg török tanult szakmát és tudományt Magyarországon és „az első világháborúban fegyvertársként küzdöttünk Gallipolitól Galíciáig”. A magyar Országgyűlés épületét is bemutató tárlat a Magyar-Török Kulturális Évad jelentős eseménye. A delegáció tagja volt dr. Tilki Attila, a szabolcs-szatmár-beregi országgyűlési képviselő a Magyar-Török Baráti Csoport elnöke, a Türk Államok Szervezetén belül tanácsadói feladatokat ellátó Bölcsek Tanácsának tagja.

Kézfogás a török miniszterelnökkel
Fotó: dr. Tilki Attila közösségi oldala

– Fatih Dönmez, a Török- Magyar Baráti Csoport elnöke, korábbi energiaügyi miniszter fogadott bennünket. Előbb a Liszt Ferenc Magyar Kulturális Intézetben Sipos Áron igazgató egy művészeti kiállítást mutatott be delegációnknak, majd a Tarik Zafer Tunaya Kulturális Központban adta át Mátis Viktor nagykövet Erdal Salikoglu török énekmondónak, műfordítónak, magyarságkutatónak, az Isztambuli Magyar Kulturális és Baráti Társaság alapító elnökének, az Egri Csillagok fordítójának a Magyar érdemrend tisztikeresztje kitüntetését. Az isztambuli est fénypontja Káel Csaba Tiszta Forrás – Bartók Nyomában Anatóliában című előadása volt az Atatürk Kulturális Központban – idézte fel az élményeit a hazatérése után a fehérgyarmati illetőségű dr. Tilki Attila. 

Isztambulból a fővárosba, Ankarába utaztak, ahol a hivatalos látogatáson Kövér László nem pusztán vendéglátójával, Numan Kurtulmusszal, a Török Nagy Nemzetgyűlés elnökével tárgyalt, hanem találkozott Hakan Fidan külügyminiszterrel és fogadta a delegációt Recep Tayyip Erdogan is. 

– Részt vettünk a Török Nagy Nemzetgyűlés plenáris ülésen, ahol éppen az álhírek visszaszorításáról szóló parázs parlamenti vitába csöppentünk bele. Megtisztelő volt jelen lenni a geopolitikában megkerülhetetlen Törökország vezetőjével folytatott jó hangulatú és természetesen a béke szükségességét is érintő tárgyaláson, amelyet áthatott a két nép és a két ország vezetőinek egymás iránti tisztelete és barátsága. Jó volt találkozni egy régi jó ismerőssel az Elnöki Palotában: Çağatay Kılıç ma Recep Tayyip Erdogan politikai főtanácsadója. Érdekes színfoltja volt a napnak az Országházunkról szóló kiállítás megnyitója a török parlamentben és A rózsafa énekel című különleges tárogatókoncert török vendégzenészekkel. Lenyűgöző volt Erdő Zoltán tárogatóművész és Ivan Curtean cimbalomművész  virtuóz játéka. Erdő Zoltán a nagyapjától örökölt 120 éves rózsafatárogatón végzi zenei küldetését.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke is játszott a magyar válogatottban
Fotó: dr. Tilki Attila közösségi oldala

A program része volt egy barátságos futballmeccs is Ankarában.

– Törökországban a foci éppúgy a néplélek része, mint nálunk. Nagy várakozás előzte meg a két ország parlamenti válogatottjainak összecsapását. Sportszerűek voltak a törökök, hiszen a 51 éves, egykori, 98-szoros török válogatott képviselőtársukat, Alpay Özalant megkérték, hogy ne játsszon. A két kapufánk mellett dr. Papcsák Ferenc egykori szabolcsi képviselőtársunk ördögi cselsorozataival vétett észre magát, és Lipők Sándornak, Kemecse polgármesterének a bombabiztos védekezése ellenére sem volt szerencsénk. Két figyelmetlenségünket a török barátaink könyörtelenül kihasználták a rendkívül sportszerű találkozón. Kövér László, az Országgyűlés elnöke a törökök nagy elismerése mellett végigjátszotta a találkozót. Szívszorító érzés volt, amikor a meccs kezdete előtt a magyar csapat török barátainkkal egy kifeszített fekete szalaggal és egyperces néma csenddel emlékezett meg a tragikus hirtelenséggel elhunyt képviselőtársunkról, Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkárról. 

A magyar parlamenti válogatott
Fotó: dr. Tilki Attila közösségi oldala

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában