Szenzációs elismerés

2 órája

Kisvárda büszke az évad operettszínészére!

A magyar operett napján a díjakat Kiss-B. Atilla főigazgató, valamint Éliás Tibor, a Musica Hungarica Kiadó alapítója adta át.

L. Tóth Lajos

Nagy Lóránt pályafutása Kisvárdán kezdődött

Forrás: Juhász Erika archívuma


Kálmán Imre születésének, illetve Lehár Ferenc halálának dátuma, október 24-e minden évben a magyar operett napja. A Budapesti Operettszínház társulata ilyenkor nagyszabású gálaműsorral ünnepel, és ekkor kerülnek átadásra a magyar operett napjához kapcsolódó díjak a Nagymező utcai teátrumban. Az évad operettszínésze Nagy Lóránt lett, aki 2005-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakán, Kerényi Imre tanítványaként. 2020-ban a Károli Gáspár Református Egyetemen mesterdiplomázott színháztudomány szakon. Az egyetem elvégzése után a Madách Színház, a Piccolo Színház, majd a Győri Nemzeti Színház, később az egri Gárdonyi Géza Színház tagja lett. Meghívott vendégként játszott a József Attila Színházban, a Szolnoki Szigligeti Színházban és a Veszprémi Petőfi Színházban is. Több ízben vendégszerepelt külföldön: fellépett Franciaországban, Németországban, Ausztriában és Svájcban. Alakításai között egyaránt jelen vannak a prózai és zenés szerepek. 2018 óta a budapesti Újszínház tagja. 2021-től a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa. A Budapesti Operettszínházban 2020-ban mutatkozott be először, ahol a nagyközönség Az Orfeum mágusa, a Carmen, a Jekyll és Hyde, a La Mancha lovagja, valamint a Monte Cristo grófja című produkcióban láthatja.

Nagy Lóránt szakmai pályafutása Kisvárdán indult a Doktorock nevű formációval.
– A ’90-es évek közepén a Doktorock indított el ezen az úton. Ez kezdetben egy városi bohém zenekar volt, amelyet orvosok alkottak. Amikor tagja lettem, akkor kezdtek el nyitni a városi értelmiség felé, hogy együtt csináljanak színházat. Itt éltem át először a művészi munka katarzisát. Az első produkció alkalmával már tudtam, hogy ezen a pályán a helyem – nyilatkozta a kepmas.hu cikkében.

Nagy Lóránt tanulmanyai:
Színház- és Filmművészeti Egyetem: operett-musical színész szak
Károli Gáspár Református Egyetem: színháztudomány szak
Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíja

Fontosabb szerepei:
La Mancha lovagja - Cervantes (Don Quijote) 
Hegedűs a háztetőn -Perchik, diák 
Mágnás Miska - Técsey Pixi 
Fatia Negra - Fatia Negra
Csíksomlyói passió - Lucifer
Orgyilkosok-John Wilkes Booth
Egri csillagok - Dobó István, Bornemissza Gergely
Rent - Collins
Csínom Palkó- Béri Balogh Ádám
Kabaré -Ernst Ludvíg
Lenkey tábornok - Ernst Vilmos vérbíró
Zrínyi 1566- Lahib
Lili bárónő- Gróf Illésházy László
Jézus Krisztus Szupersztár -Pilátus
Kiáltsa szeretetért! - Jézus
Eine Weihnachtsgeschichte - Bob Cratchit 
Mária evangéliuma -Jézus
A krónikás -Ethán
Mata Hari -Friedrich Kalle
Szép újvilág - Mustapha Mond
Utazás -Szurov őrnagy
Made in Hungária - Röné
Sztárcsinálók- Kiprios, Tigellinus
István, a király - Torda
A vörösmalom - Magiszter
Démonológia- Shelley
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában