Papírgyűjtési akció

1 órája

Hatalmas konténert töltöttek papírhulladékkal a „csokisulisok”

L. Tóth Lajos

Jó hangulatban telt a papírgyűjtési akció

Forrás: egyetem

A Nyíregyházi Egyetem és az Eötvös József Gyakorlóiskola és Gimnázium közös akciójában közel 30 köbméter papírhulladékot rakodtak hallgatók és tanulók közösen egy hatalmas konténerbe. 
A Nyíregyházi Egyetem Matematika és Informatika Intézete, valamint a Nyíregyházi Egyetem Könyvtárának együttműködése során mintegy 30 köbméternyi -feleslegessé vált, leselejtezett- papírhulladékot ajánlottak fel a gyakorlóiskola papírgyűjtési akciójába. A papírhulladékot a gyakorlóiskola 10.B osztálya, valamint az egyetem -főleg első évfolyamos-  programtervező informatikus hallgatói rakodták a konténerbe. Elszállításra kerültek az E. épület irodáiban található, évek óta nem használt és leselejtezett könyvek, folyóiratok is.
Az esemény koordinátora Szabó József Mihály ügyvivő szakértő, az MII munkatársa volt.
Az akcióval a szervezők nemcsak a papírgyűjtést és a környezetvédelem fontosságát helyezték előtérbe, hanem a hallgatók-diákok közötti szorosabb kapcsolatot is próbálták építeni – olvasható a Nyíregyházi Egyetem Matematika és Informatika Intézete közösségi oldalán.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában