Vetélkedő

3 órája

Értékes barangolásra invitálják a diákokat

A verseny során a tanulók több értéket javasoltak, ezek már a vármegyei értéktár megbecsült darabjai.

Szon.hu

A vármegyei döntőnek a megyeháza díszterme ad otthont minden évben

Fotó: KM-archív, Dodó Ferenc

Jelenleg a vármegyei értéktárban több mint 180 szellemi, tárgyi és épített örökség található. A féltett kincsek csak úgy maradhatnak fenn a jövő generációi számára is, ha ezeket őrzik és folyamatosan ápolják. Ennek fontos része, hogy fiataljaink megismerjék lakóhelyük és megyéjük értékeit. Ezt szolgálja és erősíti a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Értéktár Bizottság diákoknak szervezett vetélkedője, hogy még inkább sajátjuknak tekintsék és érezzék a szülőföldjükhöz, lakóhelyükhöz köthető szellemi, tárgyi és épített örökségeket. Az idei, a sorban már 8. megmérettetés részleteitől hétfőn tartott sajtótájékoztatót Baracsi Endre, a vármegyei közgyűlés alelnöke, a vármegyei értéktár bizottság elnöke.

Baracsi Endre és Virág Zsuzsa a sajtótájékoztatón
Fotó: Csutkai Csaba

Országos döntőig visz az út

– Hungarikum-pályázaton nyertünk támogatást a versenyre, így az idén ismét meghirdettük az Értékes barangolás elnevezésű vetélkedőt az általános iskolák 5-8. és a középiskolák 9-13. évfolyamos tanulóinak. Egy-egy oktatási intézményből több – négy tagú – csapat is indulhat, az őszi szünet miatt meghosszabbítottuk a határidőt, így nevezni november 6-áig lehet – ismertette Baracsi Endre. – Minden iskola megkapta a versenyfelhívást, s örömmel láttuk, hogy nagyon sok oktatási intézmény döntött úgy, hogy részt vesz a megyei értéktár kincseiről és a hungarikumokról szóló háromfordulós játékunkban. A benevezett csapatok november 14-én online kapják meg a feladatlapot, s az azt legjobban kitöltők jutnak tovább a három középdöntőbe, amit a tervek szerint januárban rendezünk meg. Itt már 3-3 általános, illetve középiskolás, azaz 18 csapat bizonyíthatja tudását. A megyei döntő tavasszal lesz, a győztes szerzi meg a jogot arra, hogy képviselheti megyénket az országos döntőben. Bízom benne, hogy fiataljaink ott is jól szerepelnek majd – mondta a megyei értéktár bizottság elnöke, s emlékeztetett rá, hogy a vármegyei diákok a korábbi versenysorozatban is nagyon szép eredményeket értek el, kiemelte Tiszaszalka csapatát, ők a lakiteleki országos döntőben pár éve a legjobbnak bizonyultak.

– A tapasztalataink azt bizonyítják, hogy a gyermekek szívesen foglalkoznak a hungarikumokkal, lakóhelyük és a térség értékeivel, azokkal a kincsekkel, melyeket mi küldetésként igyekszünk kezelni. Ezért buzdítunk minden iskolát arra, hogy nevezzenek. Nagyon jó érzés látni a lelkesedésüket, ennek köszönhetően több érték került be úgy a megyei kincsestárba, hogy a diákok javasolták a vetélkedők feladatainak megoldása során, mert fontosnak tartották a szülőföldjükhöz, falujukhoz, iskolájukhoz kapcsolódva. Mindez azt is bizonyítja, helyes az irány és jó úton járunk, vannak olyan fiatalok, akik folytatják az általunk megkezdett értékteremtő munkát, lesznek a jövőben is, akik felkutatják, védik, őrzik, ápolják az értékeket és a hagyományokat – fejtette ki az értéktár bizottság elnöke.

Közös a cél

A vármegyei értéktár és vármegyei önkormányzat szorosan együttműködik a Magyar Művelődési Intézet vármegyei igazgatóságával, nagyon sok programban működnek együtt, és keresik azokat a lehetőségeket, ahol kölcsönösen tudják segíteni egymás munkáját, mert a cél közös.
– Szívügyünk az értékek, a hagyományok feltárása és gondozása. Hivatásunk, hogy ezen kincsek köré közösségek épüljenek, melynek tagjai ápolják a őseink szokásait, épített, kulturális örökségét – fogalmazott Virág Zsuzsa vármegyei igazgató, aki szerint a vetélkedő fő értéke, hogy diákok találkoznak ezekkel az értékekkel, s fontos cél, hogy az identitásuk része legyen. Reméljük, ezekből a gyerekekből lesznek azok, akik tovább viszik a hagyományainkat – tette hozzá. 
Ezt egészítette ki Baracsi Endre azzal, hogy a munkájuknak akkor van igazi eredménye, ha ötven, száz év múlva is lesznek olyan emberek, akik hozzájuk hasonlóan kiemelt feladatuknak tekintik az értékek, hagyományok védelmét. Ha így történik, akkor jól dolgoztunk – jegyezte meg.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában