Állásbörze 2024

2024.09.17. 14:04

Több száz állást kínáltak a börzén

Több éves hagyomány, hogy a Kelet-Magyarország napilap és a Nyíregyházi Egyetem közös karrierrendezvényt szervez, a Kelet Állásbörze régiós rendezvénnyé nőtte ki magát.

Lengyel Nóra

A megnyitó résztvevői

Fotó: Kelet-Magyarország/Sipeki Péter

Kicsit szomorkás idővel, de annál nagyobb lendülettel nyitotta meg kapuit az utóbbi évek legnagyobb állásbörzéje Nyíregyházán. Az idén ez már a második Kelet-Állásbörze, amire olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a Nyíregyházi Egyetem Bessenyei aulája mellett egy 300 négyzetméteres rendezvénysátrat is fel kellett állítani az épület előtt. Már 9 órától nagy volt a nyüzsgés, a cégek, oktatási intézmények rendezgették a standjukat, az álláskeresők és a pályakezdő fiatalok pedig érdeklődve keresték fel egymás után az ötven kiállítót. Az állásbörze hivatalos magazinját is sokan lapozgatták, s volt, aki felkészülten, kinyomtatott önéletrajzzal érkezett. 

Óriási volt az érdeklődés
Fotó: Sipeki Péter

Gazdasági fellendülés

– Az egész régióra hatással van a Kelet-Állásbörze, hangzott el a megnyitó ünnepségen. – Ha a börze szó jelentését vizsgáljuk, akkor azt mondhatjuk: ez egy tőzsde, ahol javak cserélnek gazdát – fejtette ki köszöntő beszédében dr. Gégény Zoltán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal igazgatója, és hozzátette: az állásbörze a tőzsdének egy olyan sajátos fajtája, ahol a munkáltatók és a munkavállalók személyesen találkozhatnak egymással. Kiemelte a személyes találkozás fontosságát, hiszen mint mondta, a társadalmi, illetve a szociális hálóban is kiemelt jelentősége van. – Ez egy lehetőség arra, hogy kilépve az online térből, a munkáltatók, az álláshelyeket kínálók és a munkahelyek iránt érdeklődők személyesen találkozhassanak, benyomásokat szerezhessenek, és adott esetben megköthessék azt a sikeres alkut, amit egy tőzsdén, jelen esetben itt a börzén meg szoktak kötni – részletezte az igazgató, és feltette a kérdést: miért van ennek jelentősége? – Jól tudjuk, hogy az országnak ez a régiója nagyon sokáig, évtizedekig úgy élt a köztudatban, mint hazánk gazdaságilag és szociálisan hátrányos helyzetű térsége. Ám az elmúlt évtizedben egy soha nem látott fejlődés ment végbe, aminek egyik legkézzelfoghatóbb eredménye az északkelet-magyarországi gazdaságfejlesztési övezet létrehozása, és nem szabad elfeledkezni a nagyon erős Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc tengelyről. Ez olyan gazdasági potenciált hordoz magában, amelyet lehetőségként tud kihasználni mind a vállalkozói, mind a gazdasági szféra, mind a munkavállalók széles rétege. Ha megfigyeljük az elmúlt évek fejlesztéseit, gondolhatunk többek között a megyében lévő ipari parkok bővítésére, fejlesztésére, amihez nem kevés kormányzati támogatást is kapott Szabolcs-Szatmár-Bereg – részletezte dr. Gégény Zoltán, és elmondta: ez a gyors fejlődés, az új iparágak betelepülése azt is eredményezte, hogy egyre nagyobb szükség lesz magasan képzett, jól kvalifikált munkaerőre. A Nyíregyházi Egyetem versenyképes képzésekkel bocsát ki hallgatókat, akik eredményesen boldogulhatnak a munkaerőpiacon, de a szakképző intézményekről sem szabad megfeledkezni. 

Ötven kiállító várta a látogatókat
Fotó: Sipeki Péter

Maradjanak itthon! 

– Jelentős, kihasználatlan tartaléka van még vármegyénknek, elsősorban a munkaerőpiacon, az innovációban és más területeken is – erről Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Közgyűlés elnöke beszélt. Mint mondta, óriási fejlődésen ment keresztül az utóbbi 12 évben vármegyénk, amit két adattal is alátámasztott: az ipari kibocsátás 2010 és 2022 között négyszeresére nőtt, az egy főre jutó GDP pedig két és félszeresére. – Ezek az adatok engem is megleptek: a sok munka közben szinte észre sem vesszük ezt az időtávot. A 12 év alatti óriási fejlődés a jól képzett, motivált munkaerőnek, az egyetemnek, a képzőhelyeknek, a vállalkozásoknak köszönhető. Persze ez a folyamat nem áll meg és további fejlesztések várhatóak – fejezte ki reményét Seszták Oszkár, és arra biztatta a helyieket, hogy maradjanak itthon, közel a szülőkhöz, közel az élményekhez, és az egyre nagyobb lehetőségekhez. – Érdemes itthon maradni, a kormányzati támogatási programoknak köszönhetően is, mint például a CSOK, vagy egyéb, fiatal házasoknak, családoknak szóló segítség. További ipari parki fejlesztések lesznek, ehhez a TOP Plusz forrásai is az önkormányzatok rendelkezésre állnak. Vannak nyertes pályázataink, ezek a jövőben el is indulnak a települési önkormányzatok segítségével, közreműködésével. A munkaügyi paktum révén 7,5 milliárd forint áll a következő néhány évben rendelkezésünkre, hogy olyan munkaerő-fejlesztéseket, munkaerő-piaci fejlesztéseket hajtsunk végre, amelyek nem a hagyományosnak mondható támogatást jelentik a vállalkozások számára: sokkal inkább képzési programok elindításáról lesz szó. Nagy szükség van az egyre színesebb képzésekre. Ebben partner a Nyíregyházi Egyetemen is, és olyan képzési palettát tudunk nyújtani, amely vonzó lehet a fiatalok számára is – részletezte az elnök, és hozzátette: partnerségben gondolkoznak a várossal, a kormányhivatallal, az egyetemmel, minden vállalkozóval, és természetesen az álláskeresőkkel is.

Sikeres rendezvény

Hosszú múltra tekint vissza az állásbörze, a Nyíregyházi Egyetem húsz éve szervez ilyen típusú karrier rendezvényt, immár négy éve a Kelet-Magyarország napilappal közösen. Az érdeklődés évről-évre egyre nagyobb – fejezte ki örömét dr. Hárskuti János, a Nyíregyházi Egyetem elnöke. 

– Nagy öröm és megtiszteltetés ennek a rendezvénynek a házigazda szerepében lenni, hiszen itt minden lehetőségük megvan a hallgatóknak és a kiállítóknak ahhoz, hogy gyümölcsöző találkozásokat hozzanak létre. Nem csak ez a rendezvény, hanem az egyetem is egy dinamikus növekedő pályán van. A felvételi számok alapján büszkén jelenthetem, hogy nagyságrendileg ötezer hallgatóval kezdtük meg az évet a hagyomány és az innováció mentén. A hagyomány azt jelenti, hogy minden olyan képzést továbbra is kínálunk, amire van kereslet, az innováció mentén pedig új, a kor követelményeinek, kihívásainak leginkább megfelelő szakokat vezetünk be, amelyekkel piacképes tudást tudunk biztosítani. Rendkívül fontos a városnak, a megyének, a régiónak és így természetesen az egyetemnek is a megtartó erő, hogy azok a fiatalok, akiket itt diplomához juttatunk, maradjanak is helyben – hívta fel a figyelmet az elnök, és megjegyezte: ebben óriási jelentősége van egy-egy ilyen fórumnak, ennek a találkozási lehetőségnek, amikor a helyi és régiós cégekkel lehet találkozni. Nyéki Zsolt, a Kelet-Magyarország főszerkesztője is a több éves eredményes kapcsolatról beszélt, miután köszöntötte a vármegyei és egyetemi elöljárókat. Kiemelte az egyetem és a napilap gyümölcsöző partnerségét, és azt ajánlotta a megjelent álláskeresőknek: keressenek fel jó sok standot, hogy aztán jó sokat kereshessenek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában