Egy átlagos napnak indult, de szörnyű tragédia lett a vége

Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott a vármegyeszékhely önkormányzata és a Jósa András Múzeum pénteken Nyíregyháza bombázásának 80. évfordulója alkalmából. Egy átlagos napnak indult 1944. szeptember 6-a, de szörnyű tragédia lett a vége. 

Bajnay Kornél önkormányzati képviselő emlékező beszédében elmondta, hogy bár 1944 távolinak tűnik, mégis a szomszédban dúló háború miatt szinte nap mint nap a hírekben szerepelnek a harci események. – Abban a szerencsés korban születtem, hogy nem éltem át hasonló szörnyűségeket. Nem veszítettem el családtagomat, barátomat, ismerősömet. Nem pusztították el a házamat vagy üzletemet, amiért nagyon sokat dolgoztam. Ma el sem tudjuk képzelni, hogy az 1944-es események velünk is megtörténjenek, ezt így gondolták az akkori nyíregyháziak is, de sajnos most már tudjuk: nem így lett, elérte őket a pusztítás. Mindössze 15 percre volt szükség a hihetetlen romboláshoz. A bombák nem válogattak: gyermekek, nők, férfiak, fiatalok, idősek vesztették életüket. Több száz épület ment tönkre vagy rongálódott meg, mintegy ezer ember vált hajléktalanná. A háború emberéleteket követel, apákat, anyákat, gyermekeket veszíthetünk el. A veszteség fájdalma pedig örökké bennünk marad – mondta a képviselő, és kifejtette: nem szabad elfelejteni ezeket a történéseket, okulni kell belőlük, s ha lehetőség van rá, meg kell előzni a konfliktusokat, nem szabad, hogy megismétlődjenek ezek a szörnyű események.

Emlékezzünk és emlékeztessünk 

Bár már öt éve tombolt a háború, de a nyíregyháziaknak meg sem fordulhatott a fejében, hogy ilyen tragédia megtörténhet –  kezdte emlékező beszédét Mohácsi Endre történész, főmuzeológus, és kifejtette, hogy azért lett célpont a vármegyeszékhely, mert a németek visszavonulását akarták lassítani, megakadályozni, az utánpótlásokat elvágni. Több vasútállomást addigra már lebombáztak, így Nyíregyházára összpontosultak ezek a szállítmányok. – A frontról hazatért katonák beszámolóiból nem sok illúziója lehetett a nyíregyháziaknak, hogy mégis milyen a háború testközelből. Ezt érezték meg itt először 80 évvel ezelőtt. A háború borzalmai ellenére bíztak abban, hogy itt nem lesznek csaták, hiszen a propaganda azt adta elő az újságban, a rádióban, hogy a német hadsereg nyerésre áll, a magyarok is, mint szövetségesek, elég jó helyzetben vannak – mesélte a történeti hátteret a főmuzeológus, majd az orosz fronton harcoló Réti József honvéd leveléből idézett, amiből kiderült, hogy mennyire nem hitték el a helyiek a háborús helyzet súlyosságát.

Váratlan események

Milyen is volt a helyzet Nyíregyházán ezekben a hónapokban? Mohácsi Endre a levéltári forráskutatások alapján, megállapította: elég nagy fejetlenség volt a városban és nyilvánvalóan felkészületlenség, mert ilyen eseményre senki sem számít. 

– Szeptember 6-a előtt azért már lehetett sejteni, hogy mégis milyen súlyos egy ilyen támadás, ugyanis Magyarország egyik legnagyobb, 1944-es bombázása június 2-án történt Debrecenben, ami ide nincs messze. Kevés volt az óvóhely, későn kezdtek gondolkodni. Itt már 1943-ban kiadtak rendeleteket az óvóhelyek létesítésére, megvalósítására, vagy megerősítésére. Ennek ellenére, majd csak a debreceni bombázás után kaptak sokan észbe – részletezte a történész, és felsorolta, hogy 100-120 darab B–24 Liberator, a második világháborúban alkalmazott amerikai hadászati nehézbombázó repülőgép indult el olaszországi támaszpontról, és közel 1200 darab 250 kilós bombát hoztak el Nyíregyháza területe fölé. Három hullámban támadtak, az elsőben és az utolsóban ledobott bombák lakatlan területre estek, de a középső szőnyegbombázásnak sajnos súlyos tragédia lett a vége. Beszéde végén Mohácsi Endre is nyomatékosította: a békére, az egymás melletti nyugodt életre kell törekedni.

Repülős hősi emlékmű

A beszédek után elhelyezték az emlékezés koszorúit a bombázás emléktáblájánál, majd az Északi temetőben, a 2005-ben felállított Repülő hősi emlékműnél folytatódott a fájdalmas múltidézés, ahol Komiszár Dénes helytörténész emlékezett az 1944. szeptember 6-ai borzalmakra, a város gyásznapjára a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye pilótái emléke előtt is fejet hajtva. – Egy új emléktáblával egészítettük ki a névsort 2009-ben, hiszen kutatómunkánk révén újabb személyek bukkantak fel, akik megérdemlik, hogy nevük ne merüljön feledésbe. Emlékezzünk azokra, akik a reménytelen légi harcban hazánk légterében vagy  a távolban a repülőgépükben elégve vesztették életüket. Közel negyven név, mind-mind egyenként nagyszerű fiatalember, kiváló pilóták és még kiválóbb hazafiak voltak – részletezte a helytörténész, és felhívta a figyelmet arra is, hogy nemzetközi összehasonlításban is büszkék lehetünk az I. világháborúban, a Központi hatalmak és az Antant legendás ászai sorában, az Osztrák-Magyar Monarchia névsorában szereplő nyírmadai Gräser Ferenc hadnagyra, aki 16, a nyíregyházi Tahy Sándor főhadnagyra, aki 8 igazolt légi győzelmet ért el, a bökönyi segédjegyző Daróczy Ambrus hadnagyra, aki többszörös túlerővel szembeni bátorságáért vívta ki az ellenfelek tiszteletét is. Mindhármukat posztumusz vitézzé avatták. Komiszár Dénes szomorúan sorolta fel, hogy nagybátyja, Kizman Lajos repülő hadnagy halálának 40., Ignácz Zoltán főhadnagy lezuhanásának 16. évfordulójára is emlékezik. Végül részletesen mesélt az Északi temetőben nyugvó, 80 éve elhalálozott két „PUMA-s” pilóta életéről, vitéz Molnár Miklósról és vitéz Ditróy Emilről. Mindketten a 101. vadászrepülő osztály kötelékében harcoltak. A tragikus bombázás emléknapja a temetőben is koszorúzással ért véget.