A Szilícium-völgyig repítette a gyerekkori álom

A nagyapja kis otthoni műhelyében tetszett meg a „bütykölés” Nagy Istvánnak, aki később már saját áramköröket tervezett, és kemény munkával olyan magas szintű szakmai tudás birtokába jutott, hogy bátran utasította vissza az Nvidia állásajánlatát is. Nemrégiben jelent meg a könyve, melyet egyfajta útmutatóként, „térképként” jellemez, és azért írta, hogy a hozzá hasonló szakemberek tanulását megkönnyítse.

Hogyan indult ez a páratlan út, melynek eredményeként a legnagyobb gyártóknak tervezett áramköröket?

A nagypapám hobbiból kisebb villanymotorokat szerelt, és ez nekem nagyon megtetszett. Ekkor csupán 11 éves voltam, én is ezzel kezdtem foglalkozni, majd egyre jobban érdekelt az elektronika világa. Alig pár évvel később kikölcsönöztem az összes itthon fellelhető elektronikai szakkönyvet a megyei könyvtárból, és otthon nyomtatott áramköröket készítettem. Amikor elérkezett a pályaválasztás ideje, már nyilvánvaló volt, hogy az elektronika és a mechanika az, ami igazán érdekel, és nem akartam gimnáziumban tanulni. Így 1994-ben jelentkeztem a Bánki Donát Műszaki Középiskolába. Az intézmény mechatronikai technikus szakát választottam, és egy fiatal, rendkívül magasan képzett és ambiciózus tanár kezei alá kerültem.

Az említett tanárt ma már szinte senkinek nem kell bemutatni a vármegyében, sőt a világ sok táján ismerik. Miként egyengette az ön útját Zsigó Zsolt tanár úr?

A ma ismert Bánki Robot Team alapjai akkortájt kezdtek körvonalazódni. Zsigó Zsolt bátorítására több fizikaversenyen is voltam, de a robotok sokkal jobban érdekeltek. Az újabb lökést az adta, amikor 1997-ben leszállt a Marson a NASA robotja, és elhatároztam, hogy egy hasonlót szeretnék építeni. Beszéltem erről Zsigó Zsolttal, ő pedig támogatott a robot elkészültében. A ’90-es években még nem volt megszokott, hogy egy diáknak otthon számítógépe legyen, de tanár úr közbenjárásával hazavihettem egyet az iskolából, és elkezdhettem az áramkörök tervezését és a szimulációkat a robotomhoz. Bár akkor még nem volt a ma létező Bánki Robot Team, Zsigó Zsolt több diákot is mentorált, és a második robotommal már benevezett engem egy fővárosi innovációs versenyre.

Az egyetemi évek alatt is sikerült az álmának élnie?

A középiskola után a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem villamosmérnöki szakán folytattam a tanulmányaimat. A korábbiaknál is több áramkört terveztem a szabadidőmben, mivel az egyetem inkább a matematikára fókuszált. Én viszont az elektronikával akartam foglalkozni, amire az egyetem első éveiben az oktatás csak kevés lehetőséget adott. Megtanultam használni az itthon akkor még kevésbé ismert tervezőprogramokat, melyekhez útmutatókat is írtam, hogy másoknak segítsek. A diplomamunkám is egy robot volt, méghozzá egy igen bonyolult, processzor-vezérelt eszköz, amibe belesűrítettem minden addig megszerzett tudást.

Miért hagyta el az országot?

Nem egy jó lehetőség, hanem inkább a lehetőségek hiánya miatt kényszerültem külföldre. Volt egy állásbörze a fővárosban, ahol csupán két olyan cég volt, ahol a tudásomat kamatoztathattam volna. Nem akartam „adattologató” mérnök lenni, továbbra is az áramkörök tervezése motivált. A két cég közül a kisebbet választottam, melynek a központja Belgiumban volt, így ott álltam munkába. Abba a kivételes helyzetbe kerültem, hogy a gyerekkori hobbim lett a munkám, és az ottani vezetőktől egyre bonyolultabb feladatokat kértem. Megtervezhettem egy nagy teljesítményű ipari számítógép alaplapját is, ám hamar kiderült, ez a vállalat kevés nekem, nem biztosít elegendő kihívást.

Hol találta meg először az áhított kihívást?

Nagy-Britanniában bukkantam rá egy cégre, ahol repülőgépekben használt számítógépeket terveztek. Ekkor 2008-at írtunk, és Magyarországon továbbra sem volt áramkörtervezői állás, ezért e vállalatnál helyezkedtem el. Elképesztően bonyolult, kiváló minőségű áramkörök tervezését bízták rám. Ezek sokkal összetettebbek, mint egy személyi számítógép alaplapjai, ráadásul többszörösen megbízhatóbbnak is kell lennie az elkészült terméknek. Ott nagyon sokat tanultam, de csupán két évet töltöttem ott, mert érkezett egy újabb lehetőség egy másik angol cégtől. Ott is ipari áramkörökkel foglalkoztam, ám immár főtervezőként. 

E nagy-britanniai évek jelentették az ugródeszkát a Szilícium-völgyhöz?

A tanulást akkor is folytattam, amikor a brit cégeknél dolgoztam. A hazai szakkönyveket olyan angol nyelvű kötetekre cseréltem, amiket a Szilícium-völgyben dolgozó, vagy egykor ott tevékenykedő szakemberek írtak. Rájöttem, hogy ott tervezik a világon a legjobb és legbonyolultabb áramköröket, és e gépezett részeként képzeltem el a jövőmet. Másodjára kaptam meg a „zöld kártyát”, majd nem sokkal utána nagyot kockáztattam: kiköltöztem a Szilícium-völgybe, Kaliforniába. Nem volt állásom, ezért több céghez is jelentkeztem, ám sokáig nem jártam sikerrel. Az Nvidiánál szívesen láttak, ám csupán kisebb projekteken dolgozhattam volna, így visszautasítottam az ajánlatot. Több hét telt el, mire Európában alig ismert vállalatnál állhattam munkába. Hihetetlen, milyen korszerű és bonyolult áramkörök fejlesztésével foglalkoztak. Olyan berendezésekről van szó, melyekkel a lakosság egyáltalán nem találkozik. Az óriási adatközpontokban használják ezeket. Amikor valaki egy filmet néz valamelyik videómegosztón, esetleg a közösségi oldalak tartalmait pörgeti, akkor e központok szolgáltatják a tevékenységhez az adatot. Több ezer szerverszámítógép van ezekben, én pedig terveztem a hozzájuk szükséges áramköröket. 

A világ legjobb áramkörein dolgozhatott. Miért költözött el a Szilícium-völgyből Floridába?

Régi álmom volt, hogy Floridában éljek, és bár szakmai szempontból a szilícium-völgyi projektjeim voltak a legrangosabbak, úgy éreztem, váltanom kell. Most egy olyan vállalatnál tevékenykedem Floridában, ami az űrkutatásban és a légi közlekedésben használt áramkörök tervezésével foglalkozik. Bár több döntésem is rizikós volt a pályám során, úgy vélem, minden egyes kockázat megérte, hiszen ma álmaim lakóhelyén és az álmomnak élhetek. 

Az idén májusban jelent meg a Complex Digital Hardware Design című kötete. Ennek megírása is az álom része volt?

A kötet angol nyelven jelent meg, hiszen a célközönsége javarészt az Egyesült Államokban él, kisebb része Európában és Ázsiában. Magyarországon néhány tucat szakember van csupán, aki hasznát venné a könyvben leírtaknak. Ahogy említettem, az egyetemi évek alatt már írtam rövidebb útmutatókat, szoftverekhez és processzorokhoz. Később több jegyzetet is írtam, sőt ma is írok. Ezek szépen gyűlnek, több száz oldalnyi tudásanyagom volt már, így jött az ötlet, hogy mindezt egy kiadható, „emészthető” formába kellene önteni. Az anyag java a szilícium-völgyi tapasztalatok alapján jött létre. Hiába élünk az internet korában, ehhez a tudáshoz nagyon nehéz hozzájutni. Szerettem volna mindezt szélesebb körben hozzáférhetővé tenni, mivel a Szilícium-völgybe nem mindenkinek van lehetősége kiköltözni. Nem is egy kellemes hely, zsúfolt és nagyon drága, sokaknak mindent fel kell áldozniuk azért, hogy egy ott tevékenykedő céghez bejuthassanak. A könyvem nem tartalmaz minden tudást, amire egy hozzám hasonló szakembernek szüksége van, ám egy olyan térkép, aminek segítségével könnyebb eligazodni e szakma útvesztőjében. A magas szintű tudáshoz rengeteget kell olvasni, ismerni kell a különféle szabványokat, tréningekre járni. Ez nem könnyű, sok áldozattal jár, ám a sikerhez ezeken túl kell jutni.