Nyíregyháza

2024.09.09. 08:05

A Krúdy és a Kölcsey közösen zárta a nyarat

Szon.hu

Közösen táboroztak a két iskola diákjai

Forrás: Fotók: nyirvv.hu

A nyár végének hamisítatlan bizonyítéka, hogy az utolsó turnus is hazatért a nyíregyházi önkormányzat szigligeti gyermeküdülőjéből. A nyirvv.hu-n olvasható élménybeszámoló, ebből idézünk: „A Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium hetedik és nyolcadik osztálya harmadik alkalommal járt Szigligeten. Az idei azért volt különleges számunkra, mert a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanulóival táborozhattunk közösen.

Az első nap hosszú buszútja nagyon fárasztó volt, de a délutáni fürdőzés a Balatonban mindenért kápótolt minket. 

A második nap Sárvárra utaztunk, ahol a jó időjárásnak köszönhetően végre kipróbálhattuk a fantasztikus csúszdákat.  

Tapolca megmutatta az igazi arcát most. A harmadik napon a múzeumban sokan a tavalyról maradt tudásukat elevenítették fel, de a körbevezetés és a barlang most is csodálatos volt. A csónakázás mindenkinek nagyon tetszett, a legszerencsésebbek még a csetri halat is felfedezhették.

A negyedik napon Sümegen voltunk, ahol megint megcsodálhattuk a lovagi tornát, amely rendkívül látványos, interaktív volt, s ezúttal még jobban elkápráztatott bennünket, mint tavaly! 
Az utolsó napon a szigligeti várba mentünk, hogy megcsodálhassunk egy érdekes íjász- és egy solymászbemutatót. A kilátás is káprázatos volt, rengeteg szép fényképet készítettünk. A délutánt a strandon töltöttük, élveztük a napsütést, labdáztunk a vízben, játszottunk, úsztunk, pizzát, fagyit ettünk.

Miután visszaértünk a táborba és összepakoltunk, vacsora után még volt lehetőségünk egy kis beszélgetésre, röpizésre, kártyázásra, majd könnyes búcsút vettünk a táborhelytől”.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában