Világtalálkozó

2024.08.24. 20:00

Kállayak világtalálkozója: múlt és jelen összekapcsolása

Kállay Kristóf és Kállay Helén szervezőmunkájának köszönhetően augusztus 23. és 25. között Nyíregyházán találkoznak a család leszármazottai, erősítve ezzel az identitásukat, összetartozásukat, ami ide, Nyíregyházához és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéhez köti őket.

Tarnavölgyi Gergely

A világ minden tájáról (Olaszországtól, Németországon, Franciaországon át Svájcig és Ausztráliáig) hazánkba látogató leszármazottak nagy része már pénteken megérkezett Nyíregyházára, ahol először a Kállay Gyűjteményben találkoztak, és tekintették meg közösen a családi gyűjtemény Nyíregyházán őrzött darabjait.

A Kállayak világtalálkozója szombaton egy történelmi konferenciával folytatódott a Váci Mihály Kulturális Központban, ahol egy csodálatos időutazáson, múltidézésen vehettek részt a három napos rendezvény résztvevői - a fiatalabb korosztály képviselői ezalatt a Nyíregyházi Állatpark varázslatos világával ismerkedhettek meg, majd különféle interaktív, játékos foglalkozások vártak rájuk a Kállay Gyűjtemény falai közt.

Öröm és büszkeség

A szombati konferenciát a világtalálkozó egyik fő szervezője, Kállay Kristóf nyitotta meg, aki emlékeztetett: legutóbb 2000-ben, szintén Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sikerült hasonlóan széles körű találkozót szervezni. Hozzátette, sajnos néhányan a mostanin már nem vehettek részt (rájuk egy rövid, néma főhajtással emlékeztek meg), de vannak itt olyanok is, akik a legutóbbi rendezvény óta születtek, ők remélhetőleg a következő világtalálkozóra már gyermekeikkel együtt érkeznek majd.

Dr. Kovács Ferenc is köszöntötte a vendégeket. 

– Büszkeség és öröm számunkra, hogy otthont adhatunk ennek az eseménynek – kezdte Nyíregyháza polgármestere. Beszédében felidézte az 1990-es évet, s a rendszerváltás időszakát, amikor végre szélesebb körben is megismerhetővé vált a Kállay család története, illetve az 1993-as esztendőt, mikor Kállay Kristóf a nyíregyházi önkormányzatnak adományozta a családi gyűjteményt, amit tavaly húszezer látogató tekintett meg. A városvezető méltatta a Nyíregyháza kulturális negyedében található Kállay Gyűjtemény hagyományőrző és -tisztelő misszióját, majd hozzátette: a város és a vármegye is nagyon büszke a Kállayakra.

Valóra vált az álma

Dr. Vinnai Győző köszönetet mondott a szervező munkáért Kállay Helénnek és Kállay Kristófnak, majd felidézte az utóbbival történt első találkozását.

– Nekem és az akkori beszélgetőpartnereimnek elmondta, hogy mennyire szereti Nyíregyházát és mennyire szeretné, ha a családi gyűjteményt bemutathatná, valamilyen formában közszemlére tehetné – osztott meg a hallgatósággal egy kilencvenes évek eleji emléket a térség országgyűlési képviselője, akiről kiderült, történészként ő maga is sokat foglalkozott és olvasott a Kállayak történetéről, kiemelten az egykori miniszterelnök, Kállay Miklós politikai, közéleti életútjáról.

Dr. Vinnai Győző szerint a Kállay család az elmúlt évszázadok során olyan értékeket képviselt, melyek ma is mértékadóak, úgy mint a család és a haza szeretete, a keresztény és a konzervatív értékek képviselete. 

A konferenciára meghívást kapott dr. Panyi Miklós parlamenti és stratégiai államtitkár is.

Múlt és jelen összekapcsolása

A Miniszterelnökség miniszterhelyettese szerint büszkék lehetünk hazánk, benne a Kállay család történelmére is. Kiemelte, Kállay Kristóf és Kállay Helén egy fontos küldetést, múlt és jelen összekapcsolását teljesítik be.

– Őrzik és ápolják családjuk emlékét, ez a hagyományőrző misszió pedig példaértékű és követendő, amiben partner a magyar kormány is – mondta dr. Panyi Miklós. Hozzátette, a család által képviselt normák ma is aktuálisak, hiszen a patriotizmus és a nemzetben gondolkodás alapvető értékek. A miniszter-helyettes szerint fontos, hogy a neves elődök, köztük Kállay Pál, Kállay Ödön, Kállay Béni vagy a korábbi miniszterelnök, Kállay Miklós emléke megkapja a neki járó tiszteletet, és soha ne merüljön feledésbe.

Dr. Panyi Miklós emlékeztetett: a magyar kormány 2016-ban csaknem 1,2 milliárd támogatta a kállósemjéni Kállay-kúria és a mellette található Wolkenstein kastély felújítását, valamint közel 1 milliárd forinttal a Kállay Gyűjteménynek mai napig otthont adó nyíregyházi Kállay-ház 2020-as megnyitását.

Elégedett mosoly a leszármazottak arcán

A Kállay család történetét bemutató előadások előtt még Dohanics László is szólt a megjelentekhez. Felidézte azokat az „áldatlan állapotokat”, amikor a családi gyűjtemény meglehetősen mostoha körülmények közt, a Nyírvíz-palotában volt elhelyezve, de 2020-ban ez a probléma is megoldódott.

– Jó volt látni az önök arcát és elégedett mosolyát, mikor a gyűjtemény darabjait tekintették meg, ez a mi munkáknak is a visszaigazolása – utalt a világtalálkozó résztvevőinek a Kállay Gyűjteményben tett péntek délutáni látogatására Dohanics László.

Vasárnap a Kállay-leszármazottak tagjai Kállósemjénbe látogatnak el, ahol szentmise, koszorúzás és kötetlen családi beszélgetés szerepel a világtalálkozó programjában. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában