Diákmunka

2024.08.21. 20:00

Akartak és tudtak is dolgozni a diákok a nyári szünetben

Közel ötezer 16–25 év közötti fiatalt vonhattak be a központi munkaerő-piaci programba Szabolcs-Szatmár-Beregben.

Szon.hu

Román István főispán és dr. Kovács Ferenc polgármester is könnyen megtalálták a közös hangot az idősebb generáció tagjaival

Fotó: Sipeki Péter

– Már az előző években is rendkívül nagy volt az érdeklődés a diákok részéről, így először meg kellett teremtenünk az anyagi forrást arra, hogy Nyíregyházán és Szabolcs-Szatmár-Bereg számos településén minél több fiatalt foglalkoztathassunk. Sikerült is, hiszen megközelítőleg 600 millió forintot kapott erre a kormányhivatal, valamint átcsoportosításokkal további 100 millió forintot fordíthattunk diákmunkára. Közel ötezer tanulót vonhattunk be megyénkben a központi munkaerő-piaci programba – ismertette Román István főispán szerdán a Nyíregyházi Szociális Gondozási Központban tartott sajtótájékoztatón. Mint mondta, a 16–25 év közötti fiatalok jelentős része önkormányzati fenntartású intézményekben dolgozott, így amellett, hogy munkatapasztalatot szereztek, megismerkedtek a helyhatóságok sokrétű és szerteágazó feladataival. – Ez olyan tudás, amely a pályaválasztás során is segítheti a középiskolásokat, míg a főiskolások, egyetemisták a leendő végzettségüknek megfelelő gyakorlatot szerezhettek, és talán leendő munkatársaikkal dolgoztak együtt az elmúlt hetekben. Román István hozzátette: az önkormányzatok mellett a turizmus-vendéglátás és az agrárium volt az a további két ágazat, ahol lehetőség nyílt a tapasztalatszerzésre. 

Sokat tanultak egymástól

Dr. Kovács Ferenc elöljáróban elmondta: az idén nyáron a tavalyinál is több, 615 diákot foglalkoztatott a nyíregyházi önkormányzat – a városházán például ötven fiatal dolgozott. – A könyvtárban, a múzeumban, a művelődési központban, a sóstói fürdőkben, a turisztikai irodában, és a szociális szférában is találkozhattunk tanulókkal júliusban és augusztusban – sorolta a polgármester, s megjegyezte: talán ez is hozzájárul ahhoz a törekvéshez, hogy a szakképesítésük megszerzése után „itthon” maradjanak Nyíregyházán és a megyében. Nem véletlenül tartották a sajtótájékoztatót az Őz utcai Nappali Ellátó Központban: ezen a nyáron több mint húsz fiatal ismerkedett meg az intézmény és az idős klubok életével, s kapcsolódott be a mindennapi munkába. Nagyné Hermányos Zsuzsanna igazgató elmondta: először dolgoztak együtt diákokkal, akik megismerhették azokat a szolgáltatásokat, amiket az intézményben nyújtanak. – Köztudott, hogy a szociális szféra munkaerőhiánnyal küzd, kevesen választják ezt a területet, ezért is szerettük volna a nehézségek mellett annak szépségét is megmutatni a fiataloknak abban a reményben, hogy felkeltjük az érdeklődésüket a hivatásunk iránt. Sokat tanultak a központ dolgozóitól és az idősektől, szenvedélybetegektől, fogyatékkal élőktől, és bekapcsolódhattak a szocioterápiás foglalkoztatásokba. Kezdetben mentori felügyelettel, később pedig, ha volt hozzá affinitásuk, önállóan is tarthattak foglalkozásokat olyan témákban, melyek a legközelebb állnak hozzájuk. Egy-egy helyszínen két-három diákot is bevonhattunk a feladatokba, ez a nyári szabadságolások alatt igen nagy segítséget jelentett.
– Nem titok, hogy a generációk között ma óriási a szakadék, amit szerettünk volna csökkenteni, ezért mielőtt megérkeztek a fiatalok, arra gondoltunk, hogy összegyűjtjük a régi szokásokat, hagyományokat, amiket már nem feltétlenül ismernek. Az idősek felidézték az ezekkel kapcsolatos emlékeit, élményeiket, elmesélték a gyerekeknek, milyen volt például az aratás, a kenyérsütés, a kukoricamorzsolás. Cserébe a középiskolások, egyetemisták megmutatták az ellátottaknak, hogyan használják az unokáktól kapott kütyüket – magyarázta a szakember.

Tárt karokkal fogadták őket

Balogh Zsófia Viktória a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium tanulója. Keramikus szeretne lenni, de mindig is érdekelte a szociális szféra, ezért is örült, hogy a Nappali Ellátó Központban dolgozhatott. – Nagyon kedves volt velem mindenki, a dolgozók és az ellátottak is jól fogadtak, egy aranyos közösséghez csatlakozhattam. A fiatal ellátottakkal társasjátékozunk, kreatívkodunk, amit nagyon élvezek. Az idősektől is sok mindent tanultam, rendkívül nyugodtak és bölcsek, ami rám is jó hatással volt. Sikerült lelassítanom mellettük – mosolygott a 16 éves lány.
A 17 esztendős Bogár Ábel egészségügyi pályára készül, a nyíregyházi Zay Anna Technikum és Kollégium diákja. – Minden vágyam, hogy segítsek az embereknek, így a legjobb helyre kerültem diákmunkásként. Három hetet töltöttem itt, de még mindig nehéz megfogalmazni, milyen érzés. Ez egy másik világ, nagyon szeretem a foglalkozásokat, szabadidőmben beszélgetek, kártyázok az ellátottakkal, akik gyakran mesélnek a családjukról, az életükről, de szívesen segítek a takarításban is. Jó érzés, hogy a bizalmukba fogadnak.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában