Program

2024.07.06. 08:27

Szélrózsa fesztivál a Nyíregyházi Egyetemen

Több mint kétezer résztvevőt várnak az ország legnagyobb evangélikus fesztiváljára.

Remek hangulatra van kilátás

Forrás: Szélrózsa

Július 10-én kezdődik a 14. Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozó, a Nyíregyházi Egyetem campusára több mint kétezer résztvevőt várnak a szervezők. Fellép többek között a Blahalouisiana, Pál Feri atya, Beck Zoltán és Grecsó Krisztián, Törőcsik Franciska és Hajdu Steve, valamint a Platon Karataev is.
A résztvevők közös nyitó és záró istentiszteleten, valamint minden reggel és este áhítatokon vehetnek részt. A Campus színpadon délelőtt Pál Feri atya mellett Törőcsik Franciska és Hajdu Steve, valamint Zámbori Soma előadásával, délután és este pedig keresztény együttesekkel és a hazai koncertélet legnevesebb szereplőivel – Aurevoir., Blahalouisiana, Margaret Island, Platon Karataev – várják a fesztiválozókat. Az MBH Bank színpadon az evangélikus ifjúsági könnyűzenei program legjava mutatkozik majd be, továbbá fórumbeszélgetéseket hallgathatnak az érdeklődők.
További negyven helyszínen kerekasztal-beszélgetések és teológiai előadások, workshopok, koncertek mellett sportversenyek és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel közösen meghirdetett 3. Szélrózsa futóverseny, ügyességi és szellemi játékok, szabadulószobák, kiállítások, DIY-foglalkozások és kulturális programok biztosítják a fesztiválhangulatot.
A szervezők úgy állították össze a kínálatot, hogy a résztvevők hitük megélése mellett értékteremtő, szórakoztató és ismeretterjesztő élményekben egyaránt részesüljenek. A közel kétszáz program teljes listája elérhető a találkozó honlapján, valamint az App Store-ból és a Google Play-ről letölthető Yappon a SZELROZSA24 kód megadásával.
A Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozó fiatalok kezdeményezésére jött létre a Magyarországi Evangélikus Egyház ernyője alatt, és immár többezres közönséggel rendezik meg kétévente az evangélikus egyház egyik legnagyobb eseményeként. Minden Szélrózsa más helyszínen kerül megrendezésre, idén nyáron július 10. és 14. között a nyíregyházi egyetemi campusra hívják a szervezők az érdeklődőket. Minden találkozónak saját mottója is van, amely az ötnapos program gerincét adja. A 2024-es nyíregyházi fesztivál – Pál apostol korinthusiakhoz írt második levele 12. fejezetének 9. verse alapján – az Elég gondolatfelvetése köré épül majd.
A 14. Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozót a Nemzeti Együttműködési Alap támogatja. A zenei programok fő támogatója az MBH Bank.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában