Horgászat

2024.07.21. 11:30

Rekordszámú résztvevő az idei emlékversenyen

Az indulók mellett ezúttal is sok barát, munkatárs, ismerős látogatott a rendezvényre.

Nádasi Zoltán

Pintér Patrik egy szép, méretes pontyot fogott

Forrás: KM-archívum

Levelek. Az idén immár a hetedik alkalommal rendezték meg a Leveleki-víztározónál az Ifj. Máté Mihály Emlékverseny és Horgásztalálkozót. Ebben az évben rekordot ért el a résztvevők száma, 50 csapat indult a versenyen, s ebből 11 fogott ötven kilónál több halat. 
A csodálatos környezetben fekvő, több mint 210 hektáros tavon igazi horgászparadicsom található. A szervezőknek sikerült ezen a helyszínen hagyományt teremteniük ezzel a programmal. 

Fele szerencse, fele tudás 

A versenyen természetesen végig jelen volt a rendezvény egyik megálmodója, az édesapa, id. Máté Mihály. Mint elmondta, évtizedek óta ő is a Leveleki-víztározó szerelmese, sokat horgásztak itt a fiával együtt. Örült annak, hogy a versenyzők mellett ezúttal is sok barát, munkatárs, ismerős, valamint azok családtagjai is ellátogattak a rendezvényre, hogy tiszteletüket tegyék a fia emléke előtt. A versennyel kapcsolatban megtudtuk tőle, hogy az idén valamennyi kifogott hal beleszámított a mérlegelésbe. 
Juha László már évek óta rendszeres résztvevője ennek az eseménynek. Az eddigi legjobb eredménye egy harmadik helyezés volt, viszont az idén az első alkalommal feljutott a csúcsra, megnyerte a horgászemlékversenyt. 
Véleménye szerint a végig nyárias, nyomott, meleg időjárás okozta azt, hogy nem nagyon ettek a halak. Alig volt kapás, ezért nehéz, „melós” versenyként jellemezte a viadalt. Hozzátette, hogy a horgászat fele szerencse, és csak a másik felét adja a tudás, érdemes ezért jól ismerni a halak étvágyát, ízvilágát. Ő mindig megnézi az előzetes időjárás-jelentéseket, a csalinak használt magvaknál pedig szereti a különleges ízeket. Ilyen például az ánizs, a karamell vagy a fokhagyma, amelyekbe a kukoricát, a kendermagot, a tigrismogyorót, a csicseriborsót vagy az édes csillagfürtöt főzi. 
– A kánikulai hőségben kitartóan versenyeztek a csapatok, és kiemelkedő fogási eredményeket értek el – tájékoztatta szerkesztőségünket Mikucza Zsolt, a víztározó halászati hasznosítójának, a Nyírségi Hal-Vad Kft.-nek az ügyvezetője. 
Mint a tógazda elmondta, ez az esemény most is jó hírverése volt a horgászsportnak, s a terveik szerint évente mindig ebben az időszakban fogják azt megtartani, tehát már lehet készülni a következő emlékversenyre.

A végeredmény

1. Juha László (94,80 kg), 2. Karasz József (78,44 kg), 3. Kovács Balázs (67,78 kg), 4. Holló Arnold (62,63 kg), 5. Sramkó Zoltán (58,45 kg) 
A legnagyobb hal: 17 kilogrammos ponty, Kovács Albert fogta 

- Nádasi Zoltán  -

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában