Holokauszt: nem az a kérdés, hogy hol volt az Isten

A holokauszt 80. évfordulója alkalmából mártír megemlékezést tartottak szerdán a demecseri temetőben. Prof. dr. Hunyadi László, Izrael állam tiszteletbeli konzulja köszöntötte a vendégeket.
– Az izraeli érdekképviseletek munkája távolról sem rutinszerű 2023. október 7-e óta. A Hamász és más gázai terrorszervezetek Izrael békés lakosai elleni orv támadása átértékelte a külkapcsolati prioritásokat. A nemzetközi, gazdasági, tudományos, oktatási és kulturális kapcsolatok fejlesztésére irányuló feladatokat megelőzte az érintett izraeli állampolgárok, köztük a hazánkban is tanuló izraeli diákok iránti megsokszorozott figyelem, a gondoskodás a helyi zsidóságról. Míg e feladatok azóta sem csökkentek, mostanra sikerül a diplomatáknak a szélesebben vehető társadalmi kapcsolatok megélése felé is nyitni. Különösen fontos ez most, amikor a múlt mindennél erősebben üzen a jelennek, és teszi fel a kérdéseit a jövőnek. Mert, ami a holokausztban érte el tetőfokát, és ami 2023. október 7-én, valamint az azt követő több mint kilenc hónapban történt és történik, ugyanabból a mélyről fakadó gyűlöletből és indulatból ered.

Izrael állam tiszteletbeli konzulja úgy véli, a múlt év októberi támadás után megismétlődött a múlt.
– A kezdeti napok szolidáris megnyilvánulásai egyre inkább hangnemet váltottak, kívülről nézetté, viszonylagossá téve az izraeli településeken átviharzó pogromot – hangsúlyozta prof. dr. Hunyadi László, s hozzátette: a mai Izrael őrzi múltját, történelméből mindig új erőt fakaszt, ahogy a holokausztból megmenekült kevés visszatérő is új élet, új család teremtéséhez fogott.

Aki túlélte, földönfutó lett

– A XX. század közepén az emberek nem hitték, hogy csak azért, mert zsidónak születtek, tekintet nélkül korra, nemre, kiszakítják otthonaikból, kifosztják, kirabolják, majd marhavagonokba zsúfolva elindítják őket az ismeretlen, többnyire a szörnyű halál felé. A számukra akkor névtelen cél az esetek nagy többségében Auschwitz volt. A végállomás, ahonnan csak nagyon kevesen tértek haza – idézte fel dr. Róna Iván, a MAZSIHISZ turisztikai igazgatója. 

– A gyengéket, időseket, betegeket, gyerekeket szinte a megérkezésük órájában elnyelte valamelyik gázkamra, majd krematórium. Az időlegesen haladékot kapott munkaképes férfiaknak, nőknek embertelen körülmények között kellett rabszolgamunkát végezniük. Akik megmenekültek, csak annak köszönhették az életüket, hogy a szövetséges hatalmak hamarabb győzelmet arattak a gyilkosok felett, mint ahogyan azok véghez vihették volna bestiális tervüket, a végső megoldást. És a szerencsés, a haláltábort túlélt vagy munkaszolgálatos zsidó, ha hazajutott, a semmi fogadta, mert a lakását kifosztották, tulajdonát elvették, földönfutó lett belőle. Nem a levegőbe beszélek – mondta az igazgató, akinek családját szinte teljesen kiirtották, csak édesapja és annak nővére tért haza.
– Testvéreim mindössze 2 és 4 évesek voltak 1944-ben, amikor egyenesen a gázkamrába hajtották őket. A budapesti kis szoba-konyhás lakásunk falán lévő portréikra mutatva szüleink mindennap elmondták, belém táplálták a következő gondolatot: soha nem felejtünk és soha meg nem bocsátunk. Azért kell emlékeznünk és emlékeztetnünk, hogy többé soha nem történhessek meg hasonló szörnyűség.
Kreislerné dr. Grósz Zsuzsanna, a Debreceni Zsidó Hitközség alelnöke megyei gyökerű családtagjairól emlékezett meg, akiket már nem ismerhetett, s azon kevesekről, akik hazatérhettek, így édesapjáról.

– A világ zsidósága háromszor imádkozik az Örökkévalóhoz békét, egészséget, szeretetet, jólétet kérve. Hol volt akkor az Isten, amikor hatmillió zsidót vittek vágóhídra? Néhány éve egy Erdélyből származó izraeli rabbinak is feltettem ezt a kérdést. Nem azt kell kérdezni, hol volt az Isten – válaszolta –, hanem azt, hogy hol volt az ember.

Megtartják a törvényeket

– Nyolcvan éve gyászoljuk a demecseri zsidó közösség elvesztését, több mint háromszáz ártatlan embert – emléküket most is őrizzük – vette át a szót Vitális Zsombor. A Demecser Öröksége Egyesület elnöke kifejtette: a zsidó lakosság a település társadalmi, kulturális, gazdasági, szociális életében kiemelkedő és meghatározó szerepet töltött be az 1770-es évektől.

– Azonban 1944-ben minden megváltozott: a zsinagógában nem tartottak istentiszteletet, a mikvében immár nem fürdött meg senki, a zsidó iskolából nem szűrődött ki gyerekzsivaj. Mi volt a bűnük? Az, hogy zsidónak születtek. Demecser gazdag történelmi múltjának megkerülhetetlen szereplői voltak, méltóak a tiszteletre, a kegyeletre. 
– Hogy lehetett az, hogy elhurcoltak Magyarországról 400 ezer embert, vonatokra rakták őket, marhavagonokba, és mindezt ördögi hatékonysággal? – tette fel a kérdést gyászbeszédében dr. Frölich Róbert országos főrabbi, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija. 

– Néhány hónap alatt a teljes vidéki zsidóságot elpusztították, meggyilkolták. A szerencsétlenek meg fölszálltak a vonatra. Hogy miért? Mert megtartjuk a törvényeket, ha úgy tetszik, mi „erre vagyunk kondicionálva”. A tízparancsolat kinyilatkoztatása óta mást sem teszünk, csak engedelmeskedünk. És hozták a törvényeket ellenünk, mi pedig betartottuk azokat önmagunk ellen is, mert hittük, hogy akkor nem lehet semmi bajunk. Ez vitte el a zsidókat Auschwitzba. Talán, ha nem követik a törvényeket, most nem állunk itt.
– A kállói „fehér hajú” rabbiról azt tartja a legenda, hogy amikor fölszabadultak Auschwitzban, maga köré gyűjtötte a megmaradt híveket és azt mondta neki: „Tudjátok, fiaim, mi eddig mindennap kétszer elmondtuk a Smát, Izrael hitvallomását. Hát a mai naptól mondjuk el háromszor, mert igenis él az Isten, ha kiszabadított minket innen.” 
Rosenfeld Dávid, a Zalaegerszegi Zsidó Hitközség főkántorának gyászimája után a vendégek elhelyezték a kegyelet virágait és az emlékezés köveit a temetőben.