Elismerés

2024.07.02. 20:00

Elismerték a közszolgálati tisztviselőket

A vármegyében dolgozó köz- és kormánytisztviselők kiemelkedő munkáját díjazták kedden délután. A nyíregyházi rendezvény az egységes közigazgatást is szimbolizálta.

Szon.hu

A díjazott közszolgálati tisztviselők

Fotó: Csutkai Csaba

Közös ünnepséget tartott a vármegyeházán a Magyar Kormánytisztviselői Kar Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Területi Szervezete, a vármegyei kormányhivatal és a vármegyei önkormányzat. Szűcs Sándor, a Magyar Kormánytisztviselői Kar területi elnöke köszöntő beszédében kifejtette, hogy a díjazottak nemcsak felesküdtek a köz szolgálatára, hanem szolgálatként is tekintenek munkájukra, alázattal végzik feladataikat. – Ezt nem csak azok az ügyfelek értékelik, akiknek ügyes-bajos dolgaikat a mindennapokban intézik, és nem csak a közvetlen munkatársaik, a társszervek, amelyekkel napi kapcsolatban vannak: ezt a szolgálatot értékelik most a feletteseik is. Érdekképviseleti vezetőként nagyon jó érzés látni, hogy mennyi elhivatott, jó szakember végzi a vármegyei mindennapi teendőit – fejtette ki a területi elnök, és arról beszélt, hogy egy jól funkcionáló közigazgatás nélkül nem tud működni jól a társadalom, és a versenyszféra sem. – Minden sikeres gazdaság mögött áll egy olyan közigazgatás, amelyik ott van a háttérben, teszi a dolgát, és képes gyors, hatékony és jó döntéseket hozni annak érdekében, hogy az ország prosperáljon – fejtette ki Szűcs Sándor, és megjegyezte: bízik benne, hogy a tisztviselők munkáját egyre méltóbb módon ismerik el. 

Erős közigazgatás

Román István főispán egy idézettel kezdte a beszédét: Egy rossz közigazgatási szervezet is elviselhetően működik a jó köztisztviselőkkel, és a legjobb közigazgatási szervezet is pocsékul működik rossz köztisztviselőkkel. A közigazgatási szervezet az alapja egy jó közigazgatás működésének, de igazán akkor és csakis akkor valósulhat ez meg, ha azok, akik benne dolgoznak, kiváló emberek és kiválóan végzik nap mint nap a munkájukat. Ha a területi közigazgatást vizsgáljuk, elmondhatjuk, hogy az elmúlt években, amióta a kormányhivatali struktúra létrejött, stabilan működik, kisebb-nagyobb módosításokkal, de azt a célt, amit a kormányzat megfogalmazott 2010-ben, ami szerint legyen egy erős területi közigazgatás, ahol a különböző szakterületeken dolgozók egy hivatalban, egymást erősítve, egymást segítve fejthetik ki a munkájukat, sikerült elérni – mondta a főispán, és hozzátette: az önkormányzati világunk viszonylag stabil, persze vannak teendők mind az államigazgatási, mind az önkormányzati igazgatási területen.

Román István azt is kifejtette, hogy az elmúlt évek azt bizonyították, hogy a rendszer képes volt ellátni azokat a feladatokat, amelyeket a jogszabályok rájuk mérnek, és ami még ennél is sokkal fontosabb, amit az emberek elvárnak tőlük – még az olyan kihívások idején is, mint a világjárvány, a háború vagy a menekültválság. – Ezek a problémák is megmutatták, hogy az a szervezeti struktúra, ami Magyarországon rendelkezésre áll, képes és alkalmas ezeket kezelni, de ehhez olyan dolgozókra van szükség, akik magas színvonalon hajtják végre a feladataikat. Számunkra óriási kihívást jelent, hogy az elvárásoknak megfeleljünk, de azt gondolom, hogy ezt sikeresen meg tudjuk tenni. Azokat a kollégákat, akik ma elismerésben részesülnek, példaként állíthatjuk a többiek elé, és ennek a rendezvénynek ez az egyik fontos üzenete – mondta a főispán.

Jól működő rendszer

Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Közgyűlés elnöke is azt emelte ki a köszöntőjében, hogy a jó államigazgatás az igazán jó köztisztviselőkön múlik. – Mindannyian az egységes magyar államigazgatás részei vagyunk, akár önkormányzati, akár kormánytisztviselőről van szó, és a magyar államot képviseljük. A nemrég lezajlott választások is nagy terhet róttak az önkormányzati és települési hivatalokra, kormányhivatalokra, de sikerült különösebb gond nélkül lebonyolítani, és ez valóban a demokráciáról szól. Ismét bebizonyosodott, hogy a demokrácia működik Magyarországon. A választásokon nagyon sokan vettek részt, s nem csak a köztisztviselők, de a választási szervek, a választási bizottság munkáját is méltatjuk ilyenkor. Még egyszer köszönöm a helytállásukat – fejtette ki Seszták Oszkár, és megköszönte a kormány- és köztisztviselők mindennapi munkáját is. 

A köszöntők után az elismeréseket Román István főispán, Seszták Oszkár, a vármegyei közgyűlés elnöke és Szűcs Sándor, a Magyar Kormánytisztviselői Kar Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Területi Szervezetének elnöke adták át.


 

A Köz Szolgálatért” Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei díjban részesültek: 

Bulátkó Attila, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztály Közfoglalkoztatási Osztályának osztályvezetője, 

Csuka Sándorné, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály Hulladékgazdálkodási Osztálya hulladékgazdálkodási szakügyintézője, 

Dr. Szendrei Zsuzsanna, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztálya gyámügyi szakügyintézője, 

Dögei Mihály, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal Informatikai Főosztály Projekt Osztályának műszaki referense, 

Erdős Jánosné, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal Csengeri Járási Hivatalának gyámügyi szakügyintézője, 

Hajduné Farkas Edit, a Magyar Államkincstár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Igazgatóságának koordinációs referense, 

Kóka Mihály, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal Nyírbátori Járási Hivatalának kormányablak ügyintézője, 

Kurucz Sándor, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Növényegészségügyi Osztályának növényvédelmi felügyelője, 

Molnár Sándor, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal Pénzügyi és Gazdálkodási Főosztály Támogatási és Bérgazdálkodási Osztálya osztályvezetője, 

Nagy Orsolya, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Közegészségügyi Osztályának igazgatási szakügyintézője, 

Pallai Tibor, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának jogi- hatósági refernse, 

Sápiné Szatlóczki Ibolya, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal Kemecsei Járási Hivatalának kormányablak szakügyintézője.

 

A Szabolcs-Szatmár Bereg Vármegyei ’Köz Szolgálatáért’ Díjban részesültek: 

Adorján István, a Geszterédi Közös Önkormányzati Hivatal Biri Kirendeltség pénzügyi ügyintézője és anyakönyvvezetője, 

Badak Gyuláné, a Beregsurányi Közös Önkormányzati Hivatal igazgatási főelőadója, 

Czérna Ildikó, a Papi Közös Önkormányzati Hivatal pénzügyi ügyintézője, 

Krisztián Zoltánné, a Demecseri Közös Önkormányzati Hivatal Gégényi Kirendetségének gyámügyi-igazgatási ügyintézője, 

Majorné László Brigitta, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Önkormányzati Hivatal nemzetközi referense, 

Pálffyné dr. Szabó Ibolya, a Geszterédi Közös Önkormányzati Hivatal aljegyzője,

Szabóné Széles Erzsébet, a Vásárosnaményi Közös Önkormányzati Hivatal ügyintézője. 



 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában