Repülés

2024.07.03. 07:00

Csúcsforgalom a légtérben – ha késik vagy kimarad a repülőjárat

Kétórás késésnél a repülőgép utasainak a légitársaság köteles innivalót biztosítani.

Szon.hu

A nyári utazási dömpingben számítani lehet a járatok késésére

Forrás: MW-archív

Fotó: MW-archív

Elindult a turisztikai főszezon, emberek tízezrei indulnak nyaralni, sokan repülővel utaznak, azonban a gép nem mindig indul vagy érkezik pontosan, sőt, akár járattörlés is árnyékot vethet a jól megérdemelt pihenésre.

Éhes és fáradt utasok

– Két hete utaztunk Albániába a budapesti reptérről. Odaértünk időben, három órával az indulás előtt. Néztük a kijelző táblát, akkor még minden rendben volt. Aztán jött az sms, hogy sajnos késik a repülőgép, a 15.10-es indulás 16 órakor várható, de a becsekkolást az eredeti terveknek megfelelően kell elvégezni – osztotta meg velünk történetét kollégánk. – Próbáltunk helyet keresni a zsúfolt reptéren, ami nehezen sikerült. Néztük a kisgyermekes családokat, hogy ki milyen módszerrel próbálja a kicsiket lefoglalni. A becsekkolás viszonylag gyorsan és gond nélkül ment. A váróban nagyon meleg volt, sor állt a mellékhelyiségeknél is. A váróba folyadékot nem lehet bevinni, csak borsos áron venni, vagy az erre kialakított csapból a palackba újratölteni, ám itt is hosszú sor állt folyamatosan. Háromnegyed óra múlva újra pittyent a telefon, és jött a hidegzuhany: a járatunk még többet késik, várható indulás 17 óra. – Egyre idegesebbek lettek az utasok, a nagy melegben az összesen egyórás repülőútra már öt órát vártunk. Közben a légitársaság egy kedvezménykupont is küldött az utasoknak, 3170 forintot le lehet vásárolni bizonyos éttermekben, kávézókban. Az éhes és fáradt utasok megrohamozták az egyik gyorséttermet, ahol így 45 percet kellett várni egy hamburgerre. Közben a kaput végre kinyitották, így volt, aki az ételét sem tudta megvárni. Elkezdődött a beszállás, ami lassan és vontatottan ment, 2 óra 50 perc késéssel érkeztünk meg Tiranába, ahol szerencsénkre a transzfer megvárt minket, de sem a repülőgép-társaságtól, sem a biztosítótól nem számíthatunk semmilyen kompenzációra, mert csak 3 órás késés után fizetnek. Visszafele is késett a repülő, de akkor már csak egy órát – mesélte el kálváriájukat Lengyel Nóra.

Flying,Airplane,With,Blank,Livery.,Travel,Background,With,Airplane,Flying
Fotó: Mark Garlick / Forrás: illusztráció / shutterstock

Érvényesül a dominóelv

– A flayradar képein látható, hogy nap közben annyi repülő van az égen, mint este a csillagok. Ezek koordinálása nem mindig egyszerű feladat. Elsősorban nem a charter-, hanem a fapados járatok utasai szembesülnek késéssel vagy járattörléssel. Az uniós jogszabályok nagyon pontosan meghatározzák, hogy az utast késés vagy járatkimaradás esetén milyen kártérítés, kompenzáció illeti meg, ezt a jogszabályt kell hazánkban is alkalmazni – mondta el érdeklődésünkre Bicsérdy Rita. A nyíregyházi Sky Travel Utazási Iroda tulajdonosa és vezetője megjegyezte, a késések jellemzően nem a charterjáratokon fordulnak elő, inkább „csak” a fapadosnak nevezett gépeken. Ez utóbbiak egy desztinációban közlekednek, ha a pilóta, utaskísérő munkaideje lejárt, kötelező a személyzetcsere, s a gép megy tovább. Amennyiben itt csúszás van, akkor a dominóelv érvényesül, s minden ezt követő indulást és érkezést érint – magyarázta a turisztikai szakember. – Ilyenkor fordul elő, hogy a sor végén a légitársaság inkább azt mondja, kihagy egy járatot, vállalva annak minden következményét. 

A kártérítési sor elején két­órás késésnél az utasnak innivalót kell adni, ami 4-6 óra időintervallumban már kiegészül étkezéssel is, ha ettől is több a várakozási idő, a légitársaságnak szállást kell biztosítania. Járattörlésnél fel kell ajánlaniuk, hogy kit hogyan hoznak haza – sorolta Bicsérdy Rita, az azonban már az utas döntése, hogy ezt elfogadja, vagy sem.

Általában a légitársaság a következő járatán lévő üres helyeket ajánlja fel. A legtöbb társaság valamilyen hálózat tagja, így a társlégitársaságok is segítséget nyújthatnak az utasok szállításában. Ennek összehangolása, navigálása kicsit nehézkes, így történhet meg, hogy valaki az egyszerű hazaérkezés helyett átszállásra kényszerül. Aki ezt nem vállalja, magának foglal másik járatra helyet, ilyenkor minden számlát, dokumentumot – jegyzőkönyvet, amely bizonyítja a járattörlést, a jegyvásárlást és egyéb költségeket – meg kell őrizni, mert csak ezekkel nyújthat be kártérítési igényt, s kérheti a légitársaságtól a költségek megtérítését.

Tourism,,Vacation,And,People,Concept,-,Happy,Smiling,Young,Woman
Forrás: illusztráció / shutterstock

Eszmei kár is érheti

– Az anyagiakon felül eszmei kárról akkor beszélünk, ha valakinek munkába kellett volna állni, de a késés vagy törlés miatt erre nem volt lehetősége, így az adott napra, napokra nem kapott munkabért, fizetés nélküli szabadságot kellett kivennie, ezen kár megtérítését is kérheti az utas – mondta a szakember, aki azt tanácsolja, hogy mivel bármikor előfordulhat váratlan, kiszámíthatatlan helyzet, az utasok minden eshetőségre készüljenek fel, például a rendszeresen szedett gyógyszerükből mindig tartsanak a kézipoggyászban pár szemet, hogy ilyen esetekben ez legalább be okozzon pluszgondot. 
Hozzátette: tapasztalatból tudják, hogy a repülőtéren az adott légitársaság képviselője nem mindig található meg, az információ is akadozik, de az utazási irodáknak egy éjjel-nappal hívható ügyeleti telefonszámot kell biztosítania, elérhetőnek kell lennie, hogy minden helyzetben az utasaikat segítsék, tájékoztassák.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában