Baltikum: báj, szépség, kellem

Miért nem utazol inkább délre, ahol biztosan jó az idő? – kérdezte az egyik barátom, amikor elmondtam neki, hogy a Baltikum felé veszem az irányt – nos, az időjárással nem volt baj, ahogy Litvánia, Lettország és Észtország is beváltotta a hozzájuk fűzött reményemet: e kis államok, kiszabadulva a hosszú orosz fogságból, egyedi színekkel, különleges hangulattal, bájos városokkal és sok-sok fával, parkkal, ligettel fogadják a messziről érkezett utazót – így engem is. 

Baltikum előtt plusz egy főváros

Minden utazás sava-borsa a meglepetés – az elsővel már az indulás előtti napon szembesültünk, kiderült ugyanis, hogy Vilnius helyett Varsóba érkezünk… A több mint 500 kilométeres távot busszal küzdöttük le, mindezért cserébe megnéztük a lengyel fővárost, ami eredetileg nem szerepelt a programunkban. Délután értünk Litvániába, és Vilnius feledtette a hosszú ücsörgést: a fővárosban még tetten érhetők a szovjet hatások, de lenyűgözi a turistákat az óváros és a modern épületek összhangja. Magyar vonatkozásai is vannak a városnak: az egyetemet, ami Közép-Európa egyik legrégebbi oktatási intézménye, Báthory István alapította még 1579-ben, a főtéren álló Szent Anna-templom védőszentje pedig Szent László, akinek itt még kápolnája is van. Egykor itt tartották a litván nagyfejedelmek beiktatását, a lovagi címereken pedig ma is látható a magyar kettős kereszt. Megcsodáltuk a harangtornyot és a mögötte található, égbe törő Gediminas-tornyot, másnap pedig Kaunas következett. A lakosság összetételét tekintve ez a „leglitvánabb” város, ami egy időben ideiglenes főváros is volt. Sétáltunk egy nagyot a nosztalgikus hangulatú városban, amit a sportbarátok a híres kosárlabdacsapatáról ismernek. A kosárlabda Litvániában nemzeti sport, a válogatottra méltán büszkék az itt élők: az együttes három bronz­érmet szerzett az olimpiákon, világbajnoki bronzuk is van, Arvydas Sabonis pedig a sportág egyik ikonja. 

Az ország jelképe

Trakai felé haladva még a korábbiaknál is zöldebb lett a táj, egybefolytak az erdők, a rétek, a ligetek. A környéken 61 tavat találunk – többen is kempingeztek egyik-másik partján –, s a híres Vytautas-várat is hatalmas tó öleli körbe. Késő délután érkeztünk meg a Keresztek hegyéhez, ami vallási felekezettől függetlenül mindenkit megérint. Ez egy zarándokhely, ahol fából, fémből, kőből készült keresztek állnak – valószínűleg senki sem tudja pontosan, mennyi van belőlük. Egyes források 50 ezerre becsülik a számukat, mások szerint 100 ezer darab van itt belőlük. Kisebb-nagyobb keresztek állnak itt: vannak mesterien megmunkáltak és összetákoltak egyaránt. A hegy a hit, a szabadságvágy és a megszállók elleni tiltakozás szimbóluma, a litván nemzeti identitás „emlékműve”. Minden keresztnek megvan a maga története, egyéni sorsokról és nemzeti tragédiákról egyaránt mesélnek. A Keresztek hegye valójában egy 60 méter hosszú, 10 méter magas domb. Egykor ősi szentély állt itt, ahová zarándokok vittek magukkal kereszteket, de évszázadokkal később itt emlékeztek meg titokban az önkény­uralom áldozatairól is. Ez a különleges hely Litvánia egyik legfontosabb jelképe, ahol Magyarországról vitt kereszteket is láttunk. 

Szépség, monumentalitás

Erdők mentén haladtunk tovább, és észrevétlenül értünk át Lettországba, éppen a Szent Iván-éj másnapján, ami azért fontos, mert ezen a napon később nyitnak ki a múzeumok, várak és kastélyok. Amíg arra vártunk, hogy bejussunk a Balti államok egyik legszebb látványosságába, a Rundale kastélyba, a méltánytalanul mellőzött Jelgavában álltunk meg – és milyen jól tettük! A városka kastélyát az a Francesco Bartolomeo Rastrelli tervezte, aki a Téli Palotát, és nem győztünk rácsodálkozni a szépségére, monumentalitására. Persze Rundale is elképesztő: a barokk építészet gyöngyszeme a palota, aminek akkora a park­ja, hogy a legtöbben erre a célra kialakított kis kocsikkal járták be. Estére érkeztünk meg Rigába, ami percek alatt az egyik kedvenc helyem lett! A régi kereskedőváros lőportornya, a XIII. században épült dómja, a 123 méter magas Szent Péter-temploma is gyönyörű, a Feketefejűek Háza pedig egészen lenyűgöző, ahogy Európa egyik legnagyobb folyója, a Daugava is. 

A Balti-tenger hűs habjai

Másnap Lettország legnépszerűbb üdülőhelyén, Jürmalában lógattuk bele a lábunkat a Balti-tengerbe, majd két híres várat, a Siguldát és a Turaidát néztük meg, közben pedig a Gutmanis-barlangot is bejártuk – ez ehhez vezető aluljáró az egész ország szemléletét tükrözi: bár egy rét közepén jártunk, itt is kialakítottak egy kerekesszéket felemelő szerkezetet, hogy mindenki akadálytalanul megközelíthesse a titkokkal teli barlangot. 

Jávorszarvasok a táblán

És egyszer csak megjelentek az út mentén a jávorszarvasokra figyelmeztető táblák, azaz átértünk Észtországba, ami Európa egyik gyöngyszeme. Tallinnban éppen akkor értünk a kikötőbe, amikor elfordult (!) a híd, hogy átmenjen alatta egy nagyobb hajó, és miután erre rácsodálkoztunk, jött a következő meglepetés: bár már este tíz óra is elmúlt, a nap még fényesen ragyogott… És ezt teszi a főváros is: a Hanza-időkben várfal védte, s a mai napig fennmaradtak tornyok, falak, bástyák. Az alsó- és a felsőváros évszázadokra visszanyúló versengésének győztesei napjaink turistái, akik nem győznek rácsodálkozni a szépen felújított épületekre, a Nyevszkij-székesegyházra, a városházára, a régi céhházakra. A XV. században épült Szentlélek templom órája ma is pontos, a főtér bájos épületei pedig nehezen engedik el az utazót. Varázslatos napok voltak, tele szépséggel, értékkel, bájjal és kellemmel. A természet szeretete átsüt a tereken, épületeken, és olyan különlegessé teszi ezeket az országokat, hogy nem is kérdés: tökéletes választás volt a forró déli tájak helyett.