Állatvédelem

2024.07.04. 14:00

A pokol szájából mentik ki a megkínzott ebeket

Évről évre egyre hangosabban emeli fel a szavát az állatkínzás ellen a Hangtalanokért egyesület.

Palicz István

Mindenki egyért, az imádott négylábúakért – immár öt esztendeje küzdenek a megkínzott, kidobott, elhanyagolt, sérült kutyák megmentéséért, ellátásáért, örökbeadásáért

Forrás: Egyesület

– Volt olyan kutya, amit fagyállóval mérgeztek meg. Amikor hozzánk került, már az utolsókat rúgta, sokat szenvedett, mire elpusztult. Egy másik ebre bejelentés alapján, egy családi háznál találtunk rá kikötözve, kiszáradva, lesoványodva, félholt állapotban. A kutya életét sikerült megmentenünk, mi több, idővel visszakerült az eredeti gazdájához, akitől korábban ellopták a „fogvatartói”. Azt a horrorsztorit már nem is taglalom, amikor akkumulátorsavban „fürdette meg” a kutyáját valaki… – elevenít fel néhány elborzasztó, szívfájdító esetet az Ibrányban működő A Hangtalanokért Állatvédő Egyesület esetnaplójából a civil szervezet elnöke. Szokoli Zoltánné Emese a családtagjaival, kollégáival, lelkes önkénteseivel, civil segítőivel és a helyi önkormányzat támogatásával immár fél évtizede küzd a megkínzott, kidobott, elhanyagolt, sérült kutyák megmentéséért, ellátásáért és örökbeadásáért. 

Éjjel-nappal elérhető

– Én és a szeretteim mindig is nagy állatbarátok voltunk. Néhány éve olyan brutális kegyetlenkedésről szereztünk tudomást, ami az egész várost megrázta, a tettesek ráadásul megúszták a valódi felelősségre vonást. Voltaképpen a közfelháborodás, de még inkább a tenni akarás, az állatvédelem „szent” ügye hívta életre 2019-ben az egyesületünket, amely egyfajta családi vállalkozásként indult, mára azonban országosan ismert segítő szervezetté nőtte ki magát. A telephelyünk és menhelyünk Ibrány határában, a Kói utca 90. szám alatti ebrendészeti ingatlanon található. Az önkormányzattól kapott 1300 négyzetéteres területen jelenleg 150 kutyusról gondoskodunk, ami esetünkben telt házat jelent. – A hozzánk kerülő (állatkínzók karmaiból mentett, zsákban utcára tett, elgázolt) állatok fizikálisan és lelkileg is sebzettek, mi mindkét bajukra igyekszünk gyógyírt találni. A kezelésüket követően védőoltásokat, chipet kapnak és ivartalanításon esnek át. Időbe telik, mire kiheverik a megrázkódtatásaikat, reszocializálódnak, megtanulnak újra bízni az emberekben, amikor azonban elérkezik az örökbefogadás ideje, már bizalommal és szeretettel fordulnak leendő gazdijukhoz. Hálásak a tőlünk kapott önzetlen törődésért, miképpen én is hálás vagyok mindazoknak, akik munkájukkal, tárgyi vagy anyagi adományaikkal támogatják az életmentő missziónkat – meséli Emese, aki sohasem kapcsolja ki a szolgálati mobilját, hiszen a nap bármely szakában érkezhet bejelentés, segítségkérés bajba jutott négylábúakról, ilyen esetben pedig azonnal cselekedni kell. 

Szigorú fellépés

A korábbi évekhez hasonlóan, az egyesület idei – immár ötödik – születésnapi partiján is igyekezett kitenni magáért a csapat: adománygyűjtő garázsvásárral, finom harapnivalókkal és élő zenével fogadták a látogatókat, a gyerekeknek arcfestéssel és ugrálóvárral kedveskedtek. Az ünnepi tortavágás előtt Trencsényi Imre, Ibrány polgármestere köszöntőjében nagy elismeréssel nyilatkozott a telepen dolgozó egyesületi tagok és önkéntesek értékes, életekben mérhető munkájáról. Leszögezte: az önkormányzat – lehetőségeihez mérten – a jövőben is minden segítséget megad ahhoz, hogy a szervezet minél eredményesebben és színvonalasabban végezhesse szerteágazó tevékenységeit, legyen szó állatmentésről, ellátásról, szemléletformálásról, edukációról, az egyesület, az önkéntesség, illetve a felelős állattartás népszerűsítéséről. Hangsúlyozta: a település jegyzőjével együtt továbbra is szigorúan fel fognak lépni az állatkínzás minden formája ellen. 
Szokoli Zoltánnétól megtudtuk: a konzerv, kutyaszalámi és száraztáp mindig jól jön nekik, hiszen sok éhes szájat etetnek. – Van, aki megunt tárgyait, játékait hozza el nekünk, ezeket az adománygyűjtő garázsvásárokon értékesítjük. A nagy melegben két hűtőszekrényünk is meghibásodott, korábban pedig a főzőüst lyukadt ki, ezeket csak felajánlásokból tudjuk lecserélni. Építő- és burkolóanyagoknak, csavaroknak, szerszámoknak, kisgépeknek a kennelek telepítésénél és karbantartásánál vennénk hasznát. Ha pedig valaki a két dolgos kezét, vagyis a munkaerejét adná a jó ügy érdekében, annak is örülünk. 

Melinda és Szilvia adományokkal segítette a működésüket 
Fotók: Egyesület


Édes teher az önkéntesség

– Nekem két tündéri kiskutyám van otthon, Kemecsén. Egy ideje keveset látnak, mert napközben azzal a százötven másik eb jobb létével foglalkozom, akik itt, az ibrányi kennelekben várják és igénylik a törődést. Megsétáltatom a négylábúakat, kitakarítom és utántöltöm a vizes-, ételes­edényeiket, kívül-belül rendben tartom a házukat, ahogy a többi dolgozó. Nyugdíjas vagyok, ülhetnék otthon a tévé előtt, pletyizhetnék a szomszédaimmal, kirándulgathatnék vagy tudom is én, de eszemben sincs, inkább hasznos és nemes tevékenységre fordítom az időm, energiám! Felemelő érzés hozzásegíteni ezeket a nehéz sorsú kutyusokat ahhoz, hogy testileg-lelkileg erőre kapjanak, és új életet kezdhessenek egy-egy szerető gazdi otthonában – árulta el az önkéntesek egyike, Vincellér Olga. 

Tina és Wolfgang Jokerrel tértek vissza Németországba


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában