Elismerés

2024.07.03. 20:00

„A munkám tán nem volt hasztalan”

Pálinka életműdíjas lett Várady György, a Tarpa Organic Zrt. ügyvezető igazgatója.

Galambos Béla

Várady György a Pálinka életműdíjjal, Nagy István agrárminiszterrel (j) és a díjat alapító Pálinka Nemzeti Tanács elnökével, Mihályi Lászlóval (b)

Forrás: Pálinka Nemzeti Tanács

– A pálinka több mint egy szeszes ital a magyarok számára, ugyanis az első számú hungarikumunk, amit nemzeti kincsként tartunk számon – emlékeztetett a 11. alkalommal megrendezett Országos Pálinka- és Törkölypálinka Verseny díjátadó ünnepségén Budapesten az agrárminiszter, Nagy István. Hagyományosan ezen az eseményen választják ki Magyarország legjobb pálinkáját és legeredményesebb pálinkafőzdéjét. Az eseményen átadták a 2024-es Pálinka életműdíjat. A rangos szakmai elismerést az a Várady György kapta, aki a Tarpa Manufaktúra alapítójaként nemzetközi elismertséget is szerzett a beregi kis­üzemben hosszú évek során kifejlesztett, magas minőségű pálinka és lekvár termékcsaládokért.

Kincsekre lelt, megfogták

Első hallásra furán hangzik, de tény, hogy a Felső-Tiszán nyaranta megismételt vízitúrázás segítette hozzá, hogy idestova három évtizeden át az ország egyik leghíresebb pálinkamanufaktúrájának legyen mai napig a vezetője. Várady György és barátai folyóparti barangolásának egyik kedvelt célpontja volt Tarpa, ahonnan a település hagyományos kincseivel – szilvalekvárral és pálinkával – fölszerelkezve tértek vissza kajakjaikhoz. Tarpa erről a két termékről már évszázadok óta nevezetes volt, hiszen mindkettő alapanyagául az a mézédes penyigei vagy „nemtudom” szilva szolgált, amitől kék színbe öltöztek nyár végére a község kertjei. Megtetszett ez a fiatal nyíregyházi gépész üzemmérnöknek és a vele túrázó németországi mérnökkollégájának. Elképzelték, mekkora lehetőség volna abban, ha a helybéliek által befőttesüvegekben, műanyag palackokban kínált termékekből minőségi, bárhol kelendő árut állítanának elő. Az ötletből akkor lett valóság, amikor értesülvén az egykori téesz pálinkafőzde eladásáról, a megalapított Manufaktúra Kft.-vel megvették az alapos felújításra szoruló tarpai főzdét. – Visszanézve az indulás meglehetősen kalandosnak hat – emlékszik vissza Várady György. – Egyszerre kellett működőképes üzemet, sikerre érdemes termékcsaládot és piacot építeni. Kezdtük a szilva­lekvár és a pálinka főzésével. Ehhez 1996–97-ben lekvárüzemet, később hűtőházat, raktárakat építettünk, a pálinkafőzdét felújítottuk. Így indult a termékcsalád fejlesztése. 

Jöttek az elismerések

A tarpai üzemben készült szilvalekvárt és szilvapálinkát 1999-ben Kiváló Magyar Termék díjjal tüntették ki, miként később a baracklekvár, majd a mézes dió is megkapta az elismerést. Már az első időkben igyekeztek a térség viszonylagos elmaradottságából előnyt kovácsolni. Sikerült, hiszen az erre kiválóan alkalmas területeken termett biogyümölcsökből készített biotermékekkel be tudtak kerülni az erre fogékony piacokra. Külföldön is hódítani kezdtek a tarpai termékek: 2002-ben Párizsban a teljes lekvárcsalád kiérdemelte a Sial d’Or aranyérmét, jelezve a Tarpa Manufaktúrának, hogy jó úton jár. Jött a 2006-os bécsi Destillata, ahol ezüst­érmet nyert a szilvapálinkájuk, bronzot a kajszibarack-pálinkájuk. Egy évvel később a Német Mezőgazdasági Minisztérium aranyéremmel díjazta a tarpai biodióolajat, 2009-ben az olaszországi Bolzano arany medálját érdemelte ki a manufaktúrában készült szabolcsi almapálinka. A klagenfurti World Spirits Awardon első osztályú főzde minősítést kaptak. A magyarországi pálinkaversenyek megbecsült szereplőiként fényes érmek és díjak egész sorát vihették haza. A manufaktúra korábban felépített imázsát a cégvezető Várady Györgynek a VOSZ által 15 éve adományozott „Az év vállalkozója” díj is elismerte. A minőségközpontú munkájának köszönhető hírnevét ma már Tarpa Organic Zrt.-ként őrző vállalat kényesen ügyel a 20 fajta lekvárt és 15 fajta pálinkát magában foglaló Tarpa termékcsalád jó hírére. 

Az elismerés
Forrás: Pálinka Nemzeti Tanács

Lovagok is viszik jó hírét

Várady György kezdeti elképzelése változatlan: a helyi receptúrákat követve, a szatmári régióban termelt alapanyagokat felhasználva előállítani piacképes, minőségi élelmiszereket. Vezértermékük az időközben földrajzi eredetvédettséget kapott szatmári szilvapálinka és a szilvalekvár. Mára a pálinkáik nagy részét, prémium lekvárjaik egészét Németországban és Angliában értékesítik. 
Miután Várady György érezte, hogy a szatmári pálinkának szűkebb pátriánktól nyugat felé távolodva nincs meg az itthon elvárt nimbusza, úgy gondolta, volna értelme egy olyan civil szervezetnek, amely ezt a magyar napfény érlelte gyümölcs-alapanyagú italt a méltó helyére emeli. Ennek érdekében tízlelkes alapító tag barátjával 2005-ben megalakította a Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrendet. A megkezdett munkájának célja a pálinka népszerűsítésén, kulturált fogyasztásának meghonosításán túl a szatmár-beregi gasztronómiai és népi hagyományok felélesztése és átmentése volt a következő nemzedékek számára. A közel 20 esztendő alatt a pálinkalovagok több száz rendezvényen megjelenve igyekeztek eleget tenni kitűzött céljaiknak. Ezek jegyében készítettek filmet a szatmári pálinkáról, vettek részt fesztiválokon. Az egyesület által minden szeptemberben megrendezett „Új pálinka ünnepe” több ezer látogatót vonz Tarpára. A ma már 24 tagú lovagrend székhelye is a hagyományőrzést erősíti, hiszen egy 1867-ben épült tarpai középparaszti házban van, kertjében a tájra jellemző „nemtudom” szilva 16 alfajával. – Az elkezdett munka nem volt hasztalan. 
– Az országban jobban megismerték a szatmári pálinka nevét, minőségét, múltját. Bár a pálinka piaci helyzete ma egyre nehezebb, talán mégis elmondható, érdemes volt! Szeretnénk ezt a munkát tovább folytatni – mondta bizakodva a Pálinka életműdíj 2024 tulajdonosa.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában