Környezetvédelem

2024.07.06. 13:53

„A bolygó, amit rátok hagyunk, nem fenntartható!”

A vetélkedő mindenki számára tanulságos volt, hiszen az információk beépíthetők a mindennapi életbe.

Szon.hu

Sok hasznos információval gazdagodtak

Forrás: Egyesület

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Nyugdíjas Szövetség környezetvédelmi vetélkedőt hirdetett a tagjai számára. Tudjuk, hogy a környezetünk védelme napjainkban nagyon aktuális feladat, ezért gondolta úgy az elnökség, hogy a mi korosztályunknak is szüksége van az ezzel kapcsolatos fogalmak megismerésére, egy élhető, fenntartható környezet védelmére és kialakítására. A versenyre jelentkező egyesületek a felkészüléshez oktatóanyagot kaptak. A megmérettetésen 12 csapat vett részt 5-5 fővel. Mindegyik közösség nagyon jól szerepelt, tagjaik felkészültek voltak. A csapatokat emléklappal, az első három helyezettet oklevéllel és csekély ajándékkal jutalmaztuk. A vetélkedő mindenki számára tanulságos volt, hiszen a megszerzett információkat könnyedén be tudjuk építeni a mindennapi életbe. Barta István vízügyi mérnök intelme a jövő nemzedékének üzent: „A bolygó, amit rátok hagyunk, nem fenntartható! Harcoljatok a családért, a hazáért, a jövőért! Mentsétek meg a földet!” 

SCHMIDT ILONA 

Eredmények 

I. helyezett: Pócspetri Nyugdíjas Egyesület

II. helyezett: Borbányai Margaretta Nyugdíjas Egyesület

III. helyezett: Nyírturai Nyugdíjas Klub 1-es csapata

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában