A szülőföld szeretete vezette

A szülőföld szeretete hívta életre a helytörténeti konferenciákat, a sorrendben a huszadikat rendezték meg a közelmúltban Kemecsén. A település várossá válása óta állandóvá vált ez a múltat kutató rendezvény, ami egyben erősítette is a kemecseiek öntudatát és összetartozását. A történelmi tanácskozások fáradhatatlan szervezője és motorja Lucza János helytörténész, az általános iskola nyugalmazott igazgatója volt. A huszadik, jubileumi tanácskozás fordulópontot jelentett az életében, ugyanis Lipők Sándor polgármester bejelentette, hogy a helytörténeti konferencia, a helytörténeti kutatás két szervezője, Lucza János és Márkusné Tóth Gizella átadják immár a stafétát két fiatalnak, Pokoraczkiné Petró Renátának és Hajdu Gabriellának. A stafétaváltás alkalmából kértük arra Lucza Jánost, elevenítsük fel a kezdeteket és az elmúlt húsz esztendőt.

 Szülőföld diákköri konferenciákkal

– Nagyon sok előzménye volt ennek a helytörténeti konferencia-sorozatnak. Az egyik meghatározó tényező az volt, hogy 1970 és 1974 között voltam hallgató Nyíregyházán a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. A történelem tanszék kiemelkedő tanárai a hallgatóknak tudományos diákköri konferenciákat szerveztek. Napjainkig meghatározó élmény a számomra, hogy két alkalommal is lehetőséget kaptam, hogy részt vehessek a TDK-n, s előadást tarthassak. Susztek Sámuel nyíregyházi reformkori evangélikus lelkész naplójáról, és a reformkori Nyíregyháza társadalmi és kulturális életéről tartottam az első előadást, majd a nyíregyházi szlovákok magyarrá válásának folyamatához gyűjtöttem információkat. A kapcsolat később sem szakadt meg a történelem tanszék tanáraival, s nagy öröm volt a számomra, hogy Takács Péter, Szabó Géza, Németh Péter, Sallai József, Kriveczky Béla tanár urak személyesen is megtisztelték jelenlétükkel az elmúlt húsz esztendő helytörténeti konferenciáit, s még előadásokat is vállaltak.

– Nagy hatással volt rám az elmúlt ötven év is: 1970. február elsején kezdtem meg a tanítási gyakorlatom a kemecsei általános iskolában, s innen is mentem nyugdíjba. A Kozma testvérpárnak, Sándornak és Istvánnak, valamint az iskola színvonalas tanári karának köszönhetően Kemecse múltjának mély tisztelete fogadott, s ez engem is magával ragadott. Mind a mai napig jó kapcsolatot ápolok a Mikecz és a Megyery családok leszármazottaival. A Megyery családnak külön szobája is van a helytörténeti gyűjteményben, a családtagok rendszeresen ott emlékeznek elődeikre. Motiváló tényező volt az életemben az is, hogy 2005-ben Kemecse megkapta a városi rangot. Ez nagy lendületet adott a helytörténeti munkának, mert már könyveket is tudtunk megjelentetni. Emléktáblákat avattunk, koszorúzásokat rendeztünk, emlékmű épült az 1848/49-es hősöknek, kiállításokat szerveztünk a konferenciákhoz kötődően, s huszadik évfolyamába lépett immár a Kemecsei Helytörténeti Krónika is. Ezekben a folyamatokban nagy szerepe volt a város két polgármesterének, Szentpéteri Józsefnek és Lipők Sándornak, de az iskola vezetőinek, tantestületének, az intézményeknek, a három történelmi egyház– római katolikus, görögkatolikus, református – képviselőinek, hiszen mindenki támogatta a helytörténeti munkát. Sorolhatnám a polgárőröket, az énekkar tagjait, nagyon sok önzetlen kemecsei támogatta ezt a munkát anyagilag és erkölcsileg egyaránt. . Szeretném kiemelni Márkusné Tóth Gizellát, aki arculatot adott ennek a rendezvénysorozatnak. Furcsa a mondás, hogy a párhuzamok a végtelenben összetartanak. Tanítottam Gizellát, amikor meg történelemtanár lett, jött hozzám gyakorlatra. Szervezőtársam lett az elmúlt húsz évben, mint említettem, arculatot adott a konferenciáknak. Sok segítséget kaptam a megyei múzeumtól, a levéltártól, de még a Kelet-Magyarországtól is. Úgy érzem a húsz évet összegezve, hogy kiteljesedett a múlt tisztelete, jelenünk méltósága, ugyanis ez a gondolat teljes mértékben meghatározta a munkásságomat– mondta Lucza János, aki 2019-ben díszpolgári címet kapott a kemecsei önkormányzattól. A helytörténész felidézte az első konferencia megrendezésének előzményeit is érdeklődésünkre.

– A Mikeczek könyve adta az ötletet, ami 2005-ben jelent meg dr. Bene János szerkesztésében. Egy konferencia keretében szerettem volna bemutatni, amelyre eljönnek az egykori nemesi család ma élő leszármazottai is. Csupán egy konferenciára gondoltam, de végül egy húsz esztendős sorozat lett belőle. A témák szinte maguktól jöttek, mert egyrészt sok publikáció született Kemecse történetével kapcsolatban, másrészt a város szellemiségében benne van a múlt tisztelete. Témát adott az például, hogy megjelent egy könyv, vagy éppen mi akartunk megjelentetni egy könyvet, de szerepet játszott az is, hogy a helytörténeti gyűjtemény újabb tárgyakkal, dokumentumokkal gazdagodott. Amikor Répási Mihály tábornokot újratemette a város, kézen fekvő volt, hogy róla szóljon a konferencia, amikor a múzeumunk kapott egy dokumentumot egy kemecsei tengerészről, egyértelmű volt, hogy körbejárjuk azt a témát is. Sokat segített Viktor fiam, aki informatikusként felhívta a figyelmemet régi forrásokra, egykori újságcikkekre, dokumentumokra.

Átadta fiataloknak a stafétabotot. Önt ismerve azonban ez nem jelenti azt, hogy teljesen visszavonul, hogy teljesen hátat fordít a helytörténeti konferenciáknak – jegyeztük meg.

– A bennünket felváltó fiatalok – Pokoraczkiné Petró Renáta és Hajdu Gabriella – egyetemet végeztek. A szakmai tudásuk megvan, egyébként mindkettőjük történelemből írt szakdolgozatát tudtam segíteni a helytörténeti gyűjteményünk révén. A családjuk mélyen kötődik Kemecséhez, tisztelik a hagyományokat. Úgy gondolom, jó kezekbe került a folytatás. Mivel az önkormányzatnál dolgoznak csoportvezetőkként, össze tudják fogni a várost, a polgármester pedig segíti a munkásságukat. Természetesen engem is bármikor megkereshetnek, ott leszek mellettük. Most még betöltöm a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Honismereti Egyesület titkári tisztét. Két év múlva lesz tisztújítás, addig elvégzem a titkári teendőket, közben gondoskodom az utánpótlásról – magyarázta Lucza János, s elárulta azt is, mivel szeretne mostanában foglalkozni.

– Most készül a kemecsei római katolikus egyházközség és a római katolikus népiskola történetét bemutató könyv egy pályázat segítségével. A társam ebben a munkában egy demecseri tanárnő, Nagy Enikő. Demecseri származású vagyok, így nagy szerencsém, hogy a két település közel van egymáshoz, s mind a két városhoz fűznek baráti és családi szálak.

Ha nem a múlttal foglalkozik, ha nem a helytörténeti gyűjtemény anyagát rendezgeti, akkor mi jelenti a pihenést, a kikapcsolódást? – hangzott el egy újabb kérdés.

– A család jelenti a felfrissülést, két fiam és négy unokám van. Szeptember 1-jén lesz hatvan éve, hogy a demecseri gimnázium tanulószobájában leültem a párom mellé. Akkor kezdődött el a kapcsolatunk, ami mind a mai napig tart. Feleségem mindenben mellettem állt az elmúlt évtizedekben, mindig támogatott, s ez sokat jelentett nekem. Nagyon örülök annak is, hogy a két nagyobbik unokám sikeresen szerepelt történelmi versenyeken, s a kisebbek is szeretik a történelmet. Boldog vagyok, mert így teljes az életem.