Panyola

2024.06.30. 14:15

Nagykorú lett a PanyolaFeszt

Gyermekzsivaj, néptáncosok, népzenészek, fúvósok, világzene, kerékpártúra, szatmári ételek és különleges hangulat tölti meg minden augusztus első hétvégéjén Panyola utcáit immáron 18 éve.

Szon.hu

Hagyományőrzés és folklór a fesztiválon

Fotó: panyolafeszt.hu

Az idén sem lesz másképp, hiszen már lázasan tart a szervezés. Generációk nőttek fel az eseményen. Az 500 fős kis faluban, a keleti határhoz közel nagy dolognak számít, ha egy rendezvény ennyi időt megél. „Minden esztendőben szerettünk volna olyan kulturális csemegét kínálni, ahol mindenki jól érzi magát. A kezdetekben megjelent babakocsis gyerekek fiatal felnőttekké váltak, ma már ezek az ifjak önállóan jönnek hozzánk szórakozni. Nagykorúak lettek a fesztiválunkkal egy időben. Nekem is felnőttek a gyermekeim az évek alatt. Panyola ebben is segített. Megtanított értéket teremteni a meglévő szatmári kincseink megőrzésével. Minden évben törekedtünk arra, hogy picit újat adjunk, hogy családok közösen minőségi kulturális élményt kapjanak, hogy új élményt vihessen haza az ide érkező, hogy érdemes volt ismét „… hazajönni” ahogyan szlogenünk is hirdeti- mondta el Muhari Zoltán, Panyola polgármestere a fesztivál motorja, főszervezője. 

Muhari Zoltán Panyola polgármestere
Fotó: panyolafeszt.hu

 

 – Igyekszünk a vidék értékes látnivalóit is beépíteni programunkba. Büszkék vagyunk arra, hogy 2024-ben a Beregi Kör lett az év kerékpártúrája. A fesztiválozóink felfedezhetik idei legnagyobb turisztikai eseményünket két keréken miközben gyönyörködhetnek Bereg szépségében. De nemcsak a bringásoknak ajánlunk kiváló programot. A fesztivált ismét „nulladik” nappal kezdjük. Már csütörtökön az Uránia Filmszínház jóvoltából szabadtéri mozival indítunk, A tölgy című filmet vetítjük. Idén is külön figyelmet szentelünk a diófás ligetünkben a gyermekeknek, ahol szinte egész nap aktív programot kapnak a népi játszótérrel, a Kuckó Művésztanyával, a nádudvari kézművesek foglalkozásaival, a Meseszó Egyesület programjaival. Nem maradhat el a kicsiknek szóló Autós mozi, ahol a papírdobozokból készített kisautókból nézhetik végig a meséket. Lesz lovasbemutató, íjászkodás a Szamos-parton, Palaj-Party a Tiszán, ahol a Kelet Brass Band ad fergeteges koncertet az érintetlen Tisza-parton a fürdőzőknek, napozóknak. A legendás Kaláka együttes „Kaláka 55” című koncertje elrepít mindenkit egy csodás időutazásra. Nagy örömünkre ismét fellép nálunk a Fitos Dezső Társulat, idén a Taven Baxtale! című műsort hozza el színpadunkra. Különleges helyszínünk a Levendula porta, ahol az ifj. Balázs Elemér–Lugosi Ali duó és Fabók Mancsi Bábszínháza is remek előadást ígér. Külön programot biztosít a Helyipiac.hu Egyesület a NEA támogatásával a Gömbjuhar Kisszínpadon, itt találkozhatnak többek között a Kucu Bandával, a Kacaj zenekarral, a Kelet Brass Banddal és Heit Lóri zenekarával. Másik fő támogatónk a Nemzeti Kulturális Alap, nekik köszönhetően a nagyszínpadon látható produkció a Kaláka, a Fitos Dezső Társulat, a Fanfara Complexa, a Zűrös Banda, itt adnak néptáncelőadást a nagyecsedi és szatmári néptáncegyüttesek. Református templomunk is kitárja ajtaját, komolyzenei hangversenyre és egyéb programokra várjuk az ide betérőt. „Családosoknak, baráti társaságoknak kínálunk szórakozási lehetőségeket. Adott a gyönyörű vidéki, a szinte még érintetlen környezet, erre építkezünk. Aki ide eljön, az lelassul, megkapja a flow-érzést, helyi termékekből fogyaszt, amelyeket az itteni emberek készítenek. Idén a Minden, ami Szatmár-Bereg közreműködésével a Stílusos Vidéki Éttermiség Egyesület- a SVÉT is ellátogat hozzánk, hogy Szatmár helyi termékeiből készítsen finomságokat. A jókedvet, a hangulatot elősegíti a híres panyolai pálinka. A falu közepén alakítottuk ki fesztiválterünket, amely a legjobb találkozási pont. Közvetlenül mellette van a diófákkal árnyalt játszótér, körülötte a gyermekprogramok, ezért nem kell félteni őket, hiszen korosztályok együtt tudnak fesztiválozni. Nekünk fontos, hogy ezeket a lehetőségeket együtt, egy közösségként éljük meg a vendégeinkkel, hiszen 18 éve azonos a jelmondatunk: „…mintha hazajönnél” – hangzik majd el a jól ismert szlogen. 

 

Részletes program: 2024. augusztus 1. – csütörtök (ingyenes „nulladik nap”)

20.30 Szabadtéri mozi: A tölgy /ingyenes vetítés/ Fesztiváltér

2024. augusztus 2. – péntek

Kapunyitás: 16.00 óra. Napijegy: 3000 Ft/fő (14 év alattiaknak ingyenes)

17.30 Megnyitó. Szatmár Néptáncegyüttes előadása – Nemtudom Nagyszínpad

18.30 Kucu Banda koncert – Gömbjuhar Kisszínpad

19.30 Kaláka 55 koncert – Nemtudom Nagyszínpad

20.00 Autós mozi gyerekeknek – Kertmozi

21.00 Kacaj zenekar koncertje – Nemtudom Nagyszínpad

21.00 Fabók Mancsi Bábszínháza: A fekete kakas – Levendula porta

22.30 Fanfara Complexa koncert – Nemtudom Nagyszínpad

Kísérő programok

- 16.00-20.00 kézműves bemutatók, gyermekfoglalkozások – Pulyasarok

- 16.00-20.00 Szabó Lovasudvar – Szamos-part, Révház

- 16.00-20.00 Kézműves mesterek portékái – Kézműves utca

- szatmári gasztro – Fesztiváltér

- 15.00 órai kezdettel vezetett főzdelátogatás a Panyolai Szilvórium Zrt-nél (Szilvórium tanya 1.)

2024. augusztus 3. – szombat

8.00 Beregi Kör kerékpártúra – gyülekező a református templom előtt

10.00 Palaj-party a Tiszán – tutajkoncert a Kelet Brass Band zenekarral – Tisza-part

Kapunyitás: 12.00 óra Napijegy: 3000 Ft/fő (14 év alattiaknak ingyenes)

14.30 Kelet Brass Band térzene – Gömbjuhar Kisszínpad

16.00 Kuckó Művésztanya: Asszonymesék – Pulyasarok

16.00 Filharmónia komolyzenei koncert – Református templom

16.00 Pálinkaszeminárium – Tévhitek a pálinkák körül – Levendula porta

16.00 „Fesztiváltól fesztiválig” született gyermekek faátadó – Gömbjuhar Kisszínpad

16.30 Nádudvari táncok – vendégtelepülésünk bemutatkozója – Gömbjuhar Kisszínpad

17.00 Néptánc Nagyecsedről– Nemtudom Nagyszínpad

17.30 Elán koncert – Gömbjuhar Kisszínpad

17.00 Szólj be a papnak! – Református templom

18.00 Goján Szabolcs harmonikakoncert – Levendula porta

19.00 Fitos Dezső Társulat – Taven Baxtale! – Nemtudom Nagyszínpad

20.30 Heit Lóri és Zenekara népzenei koncert – Gömbjuhar Kisszínpad

20.30 ifj. Balázs Elemér – Lugosi Ali duó komolyzenei koncertje – Levendula porta

22.00 Zűrös Banda koncertje – Nemtudom Nagyszínpad

23.30 Elán koncert és táncház – Gömbjuhar Kisszínpad

Kísérő programok

- 14.00-20.00 kézműves bemutatók, gyermekfoglalkozások, vándorjátszótér – Pulyasarok

- 14.00-20.00 Szabó Lovasudvar – Szamos-part, Révház

- 15.00-20.00 órától Csupa Csoda Vándorjátszótér

- 14.00-20.00 Kézműves mesterek portékái – Kézműves utca

- 13.00, 14.00, 15.00 és 20.00 órai kezdettel Meseszó Egyesület népmeséi - Pulyasarok

- szatmári gasztro – Fesztiváltér

- 15.00 és 16.00 órai kezdettel vezetett főzdelátogatás a Panyolai Szilvórium Zrt-nél (Szilvórium tanya 1.)

- 16.00 és 20.00 a Széles Gyula Kiállító és Kézműves Ház állandó tárlatainak megtekintése (Mezővég u. 82.)

2024. augusztus 4. – vasárnap

11.15 Fesztiválzáró istentisztelet és komolyzenei koncert Goján Szabolcs harmonikaművésszel – református templom


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában