2024.06.03. 07:00
„Kell egy gyilkos!” – jött a rettenetes parancs
A „rendőrgyilkos” falu évtizedekig szenvedett, az igazi hóhérok sosem nyerték el méltó büntetésüket.
Dr. Zinner Tibor (b) és Marik Sándor a Kelet-Magyarország
Az igazságra olykor sokat kell várni, de megéri, még ha közel fél évszázadot is követel a türelem. Pócspetri évtizedekig cipelte a „rendőrgyilkos falu” bélyegét a szocializmus alatt, és a szégyenen túl az állam folyamatos büntetését is elszenvedte. Ide mindig kevesebb támogatás jutott, egy átlagos nyírségi kistelepülés szintjén sem volt módja s lehetősége fejlődni.
A közösségi lét legelemibb színtereit is felszámolták, még a focipályát is felszántotta az emberarcú szocializmus, épp csak sóval nem hintette be. Amúgy minden másban teljes volt a pusztítás, mely hosszú időre megnyomorította ennek a kis falunak és lakosainak az életét. Ám eljött a pillanat, amikor Pócspetri elégtételt kapott.
Vérbíróság Kádárral
A történet a magyar történelem része, annak is a legsötétebb korszakához kötődik. A csalással és erőszakkal hatalomra került kommunizmus véres diktatúrája ült az országon, és 1948-ban arra készült, hogy az évszázados múltú egyházi iskolákat államosítsa. Alattomos módon a települések önkormányzatainak képviselőivel akarta ezt megszavaztatni.
Pócspetriben 1948. június 3-án a nehéz döntés fölött vívódott a testület, amikor az esti litánián Asztalos János, a község római katolikus plébánosa arra kérte a híveket: egyházi énekükkel bátorítsák a szomszédos községházában ülésező képviselőket a helyes döntés meghozatalában, s hagyják békében működni tovább az egyház iskoláját.
Az éneklő emberek a községháza elé vonultak, ahol az épület teraszán két felfegyverzett rendőr állta el a csoport útját.
A lépcsőn puskatussal próbálták távol tartani az embereket, amikor máig tisztázatlan körülmények között elsült egy puska, s a golyó halálra sebezte az egyik rendőrt. Mindenki tudta, ennek szörnyű következményei lesznek, és gyorsan szembesültek is vele.
Még aznap este körbezárták a települést, és Rákosi kiadta a parancsot: „Kell egy gyilkos, de a pap a felbujtó!” Senkit sem érdekeltek a valós körülmények, és bár nem volt háborús helyzet, statáriális vérbíróság ült össze. A fiatal, de ambiciózus Kádár Jánost is a helyszínre küldték, hogy minden „rendben történjen”.
Kínvallatás, akasztás
Egy 29 éves helybéli lakosra, Királyfalvi Miklósra osztották a gyilkos szerepét, aki kínvallatás után mindent bevallott, és június 11-én már ki is végezték. Halálra ítélték Asztalos János plébánost is, de végül neki megkegyelmeztek, a fiatal helyi tanító, Som István pedig életfogytiglani fegyházat kapott. Rájuk kegyetlen börtön, a településre pedig a „gyilkos falu” megbélyegzése várt.
A rémálom 1989-ben ért véget, dr. Helmeczy László ügyvéd perújítási indítvánnyal élt a Legfelsőbb Ügyészségnél. Az újratárgyalt politikai perek között ez volt az első, amelyet perújítással tisztáztak, s nem törvényességi óvással. Valamennyi vádlottat bűncselekmény hiányában mentették fel a rendszerváltást még megelőző, tehát a következményekben bizonytalan kimenetelű peres eljárásban. A hallgatás csöndjét törte meg a Kelet-Magyarország egykori főszerkesztő-helyettese, Marik Sándor is, aki kutatómunkába kezdett, annak eredményeiről előbb riportsorozatban, majd két kötetben számolt be.
A tények feltárása
Jogi oldalról kimagasló szerepet vállalt a magyarországi koncepciós perek történetének feltárásában és publikálásában dr. Zinner Tibor jogtörténész-professzor. Már a 80-as évek közepén könyvet írt a magyarországi koncepciós perekről, a rendszerváltás idején pedig vezetője volt a Németh-kormány által felállított Tényfeltáró Bizottság történészi albizottságának. Nevéhez – és történész kutatótársainak nevéhez – kötődik a „Törvénytelen szocializmus” című, 1991-ben megjelent kötet, amely valójában a tényfeltáró bizottság jelentése. Ebben szerepel a „pócspetri rendőrgyilkosság” néven elhíresült 1948. évi történet is.
A 75. évfordulóra jelent meg Marik Sándor „Elégtétel Pócspetrinek” című könyve, amelynek alapját a szerző a Kelet-Magyarországban 1989 szeptemberében napvilágot látott cikksorozata képezte. Később évtizedekig követte a történéseket, amelyekről szintén beszámol a kötetben. A könyv nyíregyházi bemutatóján dr. Zinner Tibor avatta be a hallgatóságot a hajdani koncepciós politikai perek titkaiba, aki az esemény után adott interjút a Kelet-Magyarországnak, amelyet most, a június 3-i évfordulón adunk közre.
A „dupla nullás” ügyek
– A történészek már a rendszerváltás előtti években is kutatták az 1940–50-es évek eseményeit, tehát amikor a Németh-kormány felállította a Tényfeltáró Bizottságot, már voltak előzmények, de nem lehetett minden dokumentumhoz hozzáférni. Én is azért lehettem a Történész Albizottság vezetője, mert hosszabb ideje foglalkoztam a politikai koncepciós perekkel, azok előzményeivel – avatott az előzményekbe a jogi professzor.
– Eleinte nem voltam tisztában azzal – fűzte tovább az érdekes történetét –, hogy Kádár János és köre mit tett a politikai kulisszák mögött, ezért elkezdtem interjúkat készíteni az igazságszolgáltatási terület korábbi fontos személyiségeivel, ügyészekkel, bírákkal. Így például Péter Gáborral, Décsi Gyulával, Tímár Istvánnal – itt most csak azokat említem, akik később a Pócspetri-ügy szereplőiként lettek ismertek –, Olti Vilmossal, Jávor Ivánnal, Bodonyi Márton (a történet idején megyei főügyész) családjának jogász tagjaival.
– Akkor még nem volt „kihegyezve” Pócspetrire a történet. A beszélgetések életútinterjúk voltak. Bár Olti Vilmos esetében nyilvánvaló volt az általa első fokon tárgyalt kiemelt ügyek politikai háttere, de például Jávor Iván esetében fogalmam sem volt, hogy ő volt a Pócspetri-ügy előadó bírója. A politikai ügyek aktái a Belügyminisztériumban, az állambiztonsági operatív nyilvántartóban voltak az úgynevezett „dupla nullás” ügyek, amelyekhez akkor még nem lehetett hozzáférni. Ez az iratanyag lett később a Történeti Hivatal, illetve a mostani Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kutatható gyűjteménye.
Szembesülés a bűnrészességgel
– A munkának két szakasza és két külön érdekessége volt. Amikor először beszélgettem az érintettekkel, ők is, én is tisztán történészi adatrögzítésre gondoltunk. Másodszor, amikor a kormány Tényfeltáró Bizottsága képviseletében, a Történész Albizottság vezetőjeként ültem ugyanazokkal szemben, más volt a helyzet és a tét is. Kiderült, hogy ugyanazon történet bizonyos részei köszönőviszonyban sincsenek egymással. Mármint az életútinterjúk emlékezései és az egykori dokumentumok leírásai. Az érintettek bezárkóztak, szűkszavúak lettek, többen attól tartottak, hogy a megindult felülvizsgálat, a perújítási folyamat számukra veszélyes tényeket hozhat felszínre.
– Például Királyfalvi Miklós kivégzése felvetheti a gyilkosság bűntettében való bűnrészességet. Joggal tartottak attól, hogy amit elmondanak, az más tényekkel egybevetve visszafordítható ellenük, és cselekményeik nem évültek el. Furcsa szituációkat is produkált az élet: miközben törvénysértéseket tártunk fel, magunk is belekerültünk ilyen helyzetbe. Például az igazságügyi miniszter egy megbeszélésünkön – egyeztetésen – elmondta, hogy van néhány, ellenzékiekkel kapcsolatos sürgős peres ügy, amiről véleményt kellene alkotni, de előtte nézze meg a Legfőbb Ügyészség, a Legfelsőbb Bíróság illetékese és még egy-két ember, köztük az igazságügyi miniszter. De hogyan, miért „nézheti meg” előre a Legfelsőbb Bíróság, amelynek utána ítéletet kell hoznia abban az ügyben?
„Törvénytelen szocializmus”
– Számomra azért is különleges volt a helyzet, mert amikor a Történész Albizottság dolgozni kezdett, még nem állt rendelkezésre minden szükséges irat, és az új peranyagot sem láthattuk. Az idő viszont sürgetett, mert már születőben voltak a hamarosan felmentéssel záruló első perújítási tárgyalások, és már készülőben volt a második semmisségi törvény. Ilyen körülmények között kellett időtálló helyzetelemzést adni. Ez lett a „Törvénytelen szocializmus” néven ismertté vált dokumentum, amely valójában a Tényfeltáró Bizottság jelentése volt 1991-ben. Ez először az Új Magyarországban, az Antall-kormány polgári napilapjában jelent meg, majd könyvalakban is – zárta nem csak jogtörténeti szempontból érdekes és tanulságos visszatekintését dr. Zinner Tibor professzor.
