Az égből csapnak le a szárnyas kártevők rémei

A nagyobb városokban évek óta rengeteg kellemetlenséget okoz az óriási galambállomány, ami bár sokak szerint hozzátartozik e települések városképéhez, a maguk után hagyott ürülék sok embert bosszant, nem is beszélve az egészségügyi kockázatokról. Persze, a városüzemeltető társaságok számos lépést tesznek, hogy távol tartsák a madarakat – tüskéket helyeznek el a párkányokon, zavaró hangkibocsátó eszközöket szerelnek fel –, a galamb-helyzetet megszüntetni nem, csupán mérsékelni lehet. És hogy hogyan lehet fellépni a szárnyas kártevőkkel szemben, arról Prágay Istvánnal, a Magyar Solymászatért Alapítvány kuratóriumának elnökével, a Magyar Solymász Egyesület tagjával beszélgettünk.

A városi látképhez a galambok is hozzátartoznak. Miért kell mégis tartanunk tőlük?

Évente rengeteg megkeresést kapunk, hogy segítsünk valahogy megszüntetni a galambok okozta kellemetlenségeket, de sajnos ugyanaz a helyzet Nyíregyházán is, mint Budapesten, vagy a többi hazai nagyvárosban. Itt a nyár, ami szintén e madaraknak kedveznek, ugyanis a főtereken sok az étterem, büfé, egyre több a turista, akik előszeretettel adnak egy kis péksüteményt vagy egyéb apróságot a galamboknak. Ők pedig egyáltalán nem buták, hamar megtanulják, hol juthatnak könnyedén élelemhez, és aztán ugyanilyen könnyedséggel egyre pimaszabbá is válnak. Sajnos azt kell mondjam, a jelenséget csak mérsékelni lehet, megszüntetni nem. Óriási probléma az is, hogy a városi galambok számos kórokozót terjesztenek, köztük a férgességet. Mindezt az ürülékükkel adják tovább: lepiszkítják a padokat, a játszótéri eszközöket, így a felnőttekre és a gyermekekre egyaránt veszélyesek lehetnek.

A városok vezetése több módszert is kipróbált már, hogy távol tartsa a galambokat – sikertelenül. Mit lehetne tenni? 

Az egyik nehezítő tényező a galambok óriási létszáma. Beköltöznek az épületek padlásaira, a párkányokra, régi épületek díszítő elemeire fészkelnek. Az egyik gyakori módszer, hogy tüskéket helyeznek el ezeken az ornamentikai díszelemekre, párkányokra, de sajnos azt tapasztaljuk, ez sem riasztja el őket, sőt! Arra nagyon jók ezek az eszközök, hogy megtartják a madarak egyszerű fészkeit, és nem fújja le őket a szél. Persze létezik ebből olyan is, ami hatékony, de az egyszerűbb tüskék nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A hangágyúk, és az egyéb, zavaró frekvencián működő berendezések is csak ideig-óráig működnek, mert a madarak nagyon hamar hozzászoknak. Ez a módszer a mezőgazdaságban sem hatékony: ott a galamb mellett a seregély okozza a legnagyobb gondot, és bár megriad a hangtól, pár másodperc múlva ugyanott folytatja a károkozást, ahonnan elkezdte. A ragadozó madarakkal viszont távol tarthatók e szárnyasok.

Milyen kihívásai vannak a városi galambok sólymos riasztásának, gyérítésének?

Azt fontos kiemelni, hogy a ragadozó madarak azért kiemelten hatékonyak, mert a kártevők genetikailag kódoltan félnek tőlük. Nem feltétlenül kell a galambokat, seregélyeket bántani, elég ha jelen van a ragadozó, máris eredményt értünk el. Gondoljunk csak bele: ha részt veszünk egy szafarin, és a távolban megpillantunk egy oroszlánt, netán egy gepárdot, belül kissé beleborzongunk a látványba, pedig esély sincs arra, hogy az állat bántson minket. Pontosan ez a helyzet a kártevő madarak esetében is. A városokban azonban nem vethetők be a sólymok, mivel óriási térre van szükségük. A sólyom a levegő ura, akár több száz méterre is emelkedhet, mielőtt lecsap. A másik akadályt a vezetékek jelentik, amik életveszélyesek a ragadozó madarakra. A solymász soha nem megy bele olyan szituációba, ami a madarát veszélyezteti. Azt sem szabad elfelejteni, hogy e madarak nem munkaeszközök! A  solymászok társai, érzelmi kapcsolat van az ember és a madár között. Az ember a társára nagyon vigyázz, és az sem mellékes szempont, hogy kiváló képességű, képzett, tenyészérett vándorsólyom eszmei értéke több ezer euró. Van azonban egy különleges faj, a harris hawk, ami a városi galambok ellen is hatékony.

A solymászbemutatók szinte állandó vendége a harris hawk, de miért olyan különleges ez a faj?

A harris egy Dél-Amerikában őshonos faj, és ez az egyetlen olyan ragadozó madár, amely csapatban vadászik. Ez már önmagában különleges, hiszen minden más faj önállóan ejti el zsákmányát. A harris viszont egy rendkívül magas szinten szocializált madár, együtt vadásznak a hímek és a tojók, és nincs közöttük zsákmányféltés sem. Ha valamelyik elejti a prédát, akkor odaengedi a többi egyedet is, nincs köztük konfliktus. Egy héja, karvaly, esetleg sas esetében szó sem lehet ilyesmiről. E tulajdonsága és a magas intelligenciája miatt alkalmas a városi vadászatra. Nem véletlen az sem, hogy a bemutatókon is gyakran találkozhatunk velük, ugyanis nagyon emberbarátok, és nincs bennük féltékenység. A fák lombkoronájának szintjén vadásznak, ez a magasság ideális egy városi környezetben, ráadásul a harrisek a föld felszínén is lecsapnak. Annyira bevált ez a faj, hogy a hazai biológiai védekezésben csak e madarakat használják. A nagyobb cégek készáruraktárainak állandó vendégei a harrisek hawkok – ott élelmiszer-biztonsági szempontból is nagy szükség van a munkájukra.

A galambok és különösen seregélyek a mezőgazdaságban is komoly károkat okozhatnak. Mennyire gyakori, hogy solymászok és társaik védik meg a termést?

A szőlészetekben és a bogyós gyümölcsös ültetvényeken a seregély az egyik leggyakoribb kártevő. Nem is az okozza a legnagyobb bajt, hogy megeszik a gyümölcsöt. Rengeteg termést lerúgnak, miközben ágról ágra szállnak, továbbá sokat nem esznek meg, csupán belecsípnek. A felsértett termés viszont szintén tönkremegy. Ráadásul azzal sem mondok újat, hogy nem néhány madárról beszélünk. Amikor egy seregélyraj megindul, szinte az ég is befeketedik. A védekezésben a hangágyúk nem elég hatékonyak, a solymászok munkája ugyanakkor sokat segíthet abban, hogy a termés a piacra kerüljön, ne pedig az enyészeté legyen. A biológiai védekezés mindig a terület felmérésével kezdődik. A solymász megvizsgálja, van-e valamilyen veszélyes körülmény, akár egy távvezeték a területen. Erre általában a kora reggeli és késő délutáni órákban kerül sor, hiszen a kánikulában a károkozók sem szívesen „dolgoznak”. Ezután a solymász egy olyan pozíciót vesz fel, ahonnan belátja a területet, és a madár is felvehet egy megfelelő magasságot a hajszához. Egészen különleges és valahol hátborzongató látvány, amikor egy ragadozó nagy magasságból csepp formában zuhan, majd lecsap a rajra. Az esetek döntő többségében nem is zsákmányol, csupán játszik a kártevőkkel. Közéjük vág, újra felemelkedik, ismételten lecsap – pontosan ezt várjuk el egy jól képzett ragadozómadártól. Később, a jól végzett munka után a solymász visszahívja a társát, és nem maradhat el a jutalom sem. Egy falat jó minőségű hús a „munkabér”, amiből a madár is tudja, hogy jól dolgozott. Az étel az egyetlen olyan dolog, amivel megfoghatjuk őket, nincsenek kényszerítő eszközök, nem is szabad semmi hasonlót használni. Az éhség viszont kiváló motiváció, és a madarak is tudják: „ha jól dolgozom, jót eszem”. A védekezést az érési időszaktól egészen a szüretig kell folytatni, mert a seregélyek hamar észreveszik, ha nincs veszély. Nyilván költségesebb a solymász bére, mint egy hangágyú, ugyanakkor az eredményeket sem lehet egy lapon említeni.