hitélet

2024.06.27. 11:45

A vallásközi párbeszédre helyezték a hangsúlyt

Lelkipásztorok segítségével ismerhették meg a kereszténységen belüli különbségeket a fiatalok.

A fiatalok több templomba is ellátogattak

Fotó: NYDPI

Újabb Erasmus+ nemzetközi ifjúsági cserét valósított meg Nyíregyházán a Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda. 
Június 18–25. között a Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda a Mustárházban valósította meg „Inter-religions 2024” elnevezésű nemzetközi ifjúsági cseréjét Nyíregyházán. 
Az Erasmus+ támogatásával létrejött projekten olasz, spanyol, grúz, szerb és magyar fiatalok vettek részt, összesen 26-an. A hét fő témája a vallások közötti párbeszéd volt, ezt dolgozták fel különböző projektfeladatok, viták és beszélgetések során. 
A program keretében ellátogattak a város több templomába, ahol lelkipásztorok segítségével ismerhették meg a kereszténységen belüli különbségeket, illetve többet is megtudhattak a különböző felekezetek felépítéséről, mindennapi életéről, tevékenységéről. 
Mindezek mellett már hagyományosnak tekinthetően a fiatalok megismerkedhettek egymás kultúrájával a nemzetközi esteken, részt vettek csángó táncházon, de ellátogattak szabadidejükben Tokajba és a nyíregyházi állatkertbe is – tájékoztatta szerdán szerkesztőségünket a Nyíregyházi Diák-polgármesteri Irodából Kováts Soma. 
 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában