Nyíregyháza

2024.04.26. 13:06

Új útra lépnek, új kihívások előtt állnak

A városháza dísztermében központi ballagáson köszöntötték az érettségi előtt álló végzősöket.

Kanalas Ottilia

Fotó: Gazdag Mihály

A ballagás egy korszak lezárása, fordulópont minden diák életében. Elhagyni készültök a szűkebb közösségeteket, kinyílik számotokra a világ. A középiskolás évek alatt megismertétek az igazi diákéletet, rengeteg tudással, tapasztalattal lettetek gazdagabbak, új, akár életreszóló barátságokat kötöttetek. Az együtt eltöltött idő, az emlékek örökre veletek maradnak, váljanak valóra az álmaitok, teljesüljenek a terveitek – e szavakkal kívánt sok sikert minden végzősnek Takács Zsófia diákpolgármester a városháza dísztermében. 

Mindig a jóra emlékezzenek 

A központi ballagás hagyomány Nyíregyházán, ahol pár napja több mint 1140 végzős neve került be a Ballagók Kapcsos Könyvébe, pénteken pedig 15 középiskola 60 diákja vehetett át jelképes ajándékot az ünnepségen Jászai Menyhérttől. Nyíregyháza alpolgármestere köszöntőjében úgy fogalmazott: azt kívánja, hogy amikor búcsúznak a középiskolájuktól mindig a jóra emlékezzenek, azokból merítsenek erőt a nehezebb időszakokban is. 

– Az elmúlt években sokat tanultatok, nem csak a tankönyvekből, tanáraitoktól, hanem egymástól is. Itt álltok, készen arra, hogy elinduljatok egy új úton. Fontos döntést hoztatok, amikor arról határoztatok, hogy mivel szeretnétek a jövőben foglalkozni. Ha nem sikerül elsőre a vágyott szakra bekerülni, ne keseredjetek el, mert ahogy a mondás tartja, a hegyre több úton is fel lehet menni, a célokat elérni – inspirálta és biztatta a fiatalokat az alpolgármester. 

– A biztos életpályához szükséges alapokat megkaptátok, céltudatosan, szorgalommal, elszántsággal és elhivatottsággal bármit elérhettek – tette hozzá, és köszönetet mondott a szülőknek, az iskoláknak, a pedagógusoknak. Végezetül arra is felhívta a végzősök figyelmét, hogy Nyíregyháza mindig hazavárja őket, ahonnan most óvó szeretettel bocsátják őket útjukra.

Valaminek a lezárása 

– Azért nem aggódom az érettségi miatt, mert tavaly megcsináltam informatikából és angolból az emeltszintű érettségit, ez utóbbi 92 százalékos eredményére büszke vagyok – mondta el lapunknak Vass Benedek Károly, a Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium végzőse, aki kiemelte az iskola matematika és idegennyelvi oktatását. – Nagyon jó osztályunk van, rengeteg élményt szereztem a Vasváriban, nagyon sokat tanultam és a tanáraim minden akadályon átsegítettek az elmúlt négy évben. Már csak az emeltszintű matematika, a középszintű történelem és magyar érettségi vár rám – jegyezte meg, és elárulta: Hollandiában, a bredai egyetemen szeretne data science-t vagy artificial intelligence-t tanulni. 

– Nagyon jó volt kölcseysnek lenni, igaz mi voltunk azok, akik a Covid miatt egy évig szinte csak otthon ültünk, de ennek ellenére nagyon jó évfolyam és összetartó osztályközösség alakult ki – tudtuk meg Szabó Hanna Zsófiától, a Mustárház-Diákpolgármesteri Iroda munkacsoport vezetőjétől, aki a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban érettségizik.

 – A ballagás valaminek a lezárása, de egyben valami jónak és másnak is a kezdete. Egyetemre megyünk, vár ránk a nagybetűs felnőtt élet, ami vegyes érzésekkel tölt el. Nem tudjuk mire számítsunk, de én jót remélek az érettségin, meg fogjuk tudni oldani – bizakodott Hanna, aki a Lotz János országos helyesírási versenyen országos 10. helyezést ért el, Reading in English regionális angol nyelvi verseny pedig vármegyei 3. helyen végzett. A diplomácia és a jog érdekli, ezért a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen nemzetközi igazgatási szakán szeretne továbbtanulni, mert ezt a tudást majd jól hasznosíthatja akár itthon, akár külföldön is. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában