Ámor adta kezébe a magyar könyvet

„Hálás vagyok, hogy könyvtáros lehetek" – vallott a hosszú évek óta nagy elhivatottsággal végzett munkájáról Pusztadobos könyvtárosa, Jurkinya Krystyna Danuta, akit a könyvtárosok világnapja alkalmából a Magyar Könyvtárosok Egyesülete vármegyei szervezete tüntetett ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Könyvtári Kultúrájáért díjjal. 

A kis falu hozzáértő, szorgalmas, emberszeretetből is példát mutató könyvtárosa méltatásából az is kiderült, hogy lengyel származású létére tette magáévá a magyar nyelvet és a magyar kultúrát. Az idáig vezető útról kérdeztük az elismeréstől a szokásosnál is vidámabb Krystynát. 

Boldog gyermekkor

- Egy szép május elsejei reggelen születtem a Krakkó és Katowice között fekvő Jaworznó városában, 1969-ben. Nagyon jó gyerek- és ifjúkorom volt. Szép nagyvárosban nőttem fel. Akkoriban sok volt a gyerek. A lakótelep játszóterén rengeteget játszottunk, majd amikor nagyobbak lettünk késő estig zenét hallgattunk a kazettás magnón, beszélgettünk. Sok időt töltöttem az öcsémmel vidéken az anyai nagymamámnál is. Boldog idők voltak, tele vidámsággal, játékkal, ízletes ételekkel és a finom édes, citromos teával, aminek ízét még ma is számban érzem. Apai nagyapámat, keresztapámékat is gyakran meglátogattuk a csodaszép hegyekben, ahol egy kispatak mellett laknak. Emlékszem, nagyapám háza egyben volt a tehénistállóval. Közel az állatokhoz, a természethez. Az általános iskolát a szülővárosomban végeztem, majd két évet tanultam az óvónőképzőben Bytomban. Ezt követően érettségiztem a Mysłowicei Tadeusz Kościuszko Gimnáziumban. 

Szerelem első látásra

Krystyna kilenc évesen találkozott először a leendő férjével, mindketten gyerekek voltak még. Aztán hosszú idő multán találkoztak ismét. 

- Szerelem volt első látásra, csak hát a nagy távolság…! - emlékszik vissza mosolyogva. Azt is elárulja, hogy miként szerzett szótárakat, magyar nyelvkönyveket, s lettek egyre magyarosabbak a Pusztadobosra küldött levelei. 
- Szinte az iskolapadból, fiatalon jöttem férjhez Magyarországra. A szüleim áldásukat adták a házasságunkra, hiszen évek óta ismerték a leendő férjem családját, egy hajdúszoboszlói nyaraláson kötött barátság nyomán. Apám azt tanácsolta, hogy előbb tanuljam meg a magyar nyelvet, mert anélkül nem lesz egyszerű. Anyu, azaz anyósom, később elárulta, hogy leginkább engem féltett, nyelvismeret nélkül hogyan fogok boldogulni az akkoriban még idegen országban, és hogy egyáltalán megértjük-e egymást, s nemcsak a nyelvtudásra gondolt. A Krakkói Jagiello Egyetemen persze lett volna rá a lehetőség, de a szerelem erősebb volt. 

Esküvőt, de azonnal! 

- A lehetséges legeslegkorábbi időpontot választottuk, és a jaworznói városházán meg is esküdtünk 1988 szeptemberében. Az esküvőt nem volt egyszerű ilyen gyorsan megszervezni, a szüleim majdnem szívbajt kaptak. Hivatalos magyar tolmácsot találni is nagy kihívásnak bizonyult, de sok utánajárás után sikerült. Éttermi hely már nem volt, de az otthoni ünnepi ebédhez az akkoriban még jegyre kapható élelmiszert nagy nehezen sikerült összeszedni rokonok, ismerősök segítségével. Azon a szombati napon az ötven egynehány négyzetméteres belvárosi lakásban szűk családi körben megtartottuk az esküvőt. 

- Egy hónappal később pedig a pusztadobosi római katolikus templomban nagyobb családi, baráti körben mondtuk ki a boldogító igent. A templomi esküvőn szerencsére nem kellett lengyel tolmács, mert a pap bácsi - a család régi barátja - minket is korábbról ismert. Emlékezetes, hagyományos falusi lakodalom volt. Sátorban, több mint százfős násznéppel az anyuék háza udvarán. Emlékszem, hogy a „postás” hozta a csomagot, amelyben kisebb-nagyobb dobozok rejtőztek. Miután valamennyit kicsomagoltam, nagyon meglepődtem, amikor a végén felfedeztem benne egy játék pólyás babát. Felénk ilyen szokás nem volt. A finom házi ételek, sütemények mellett mulattunk, táncoltunk reggelig.

- Két évig anyuéknál laktunk, majd a saját családi házunkba költöztünk. Oda született a kisebbik fiúnk, Misi - folytatja magyaros történetét Krystyna asszony. - Nagyon jó évek voltak. Sokat tanultam akkoriban: sütni-főzni, tésztát gyúrni, lekvárt főzni, kapálni, almát szedni, válogatni és hámozni, bugázni, tengerit lábbal vetni és törni és persze a magyar (pusztai) nyelvet. A családi történeteket is elmesélték anyuék. Jobban is tudom „ki kivel van?”, mint a férjem. A családfa anyuéki részét is együtt kutattuk fel kedves rokonunkkal Meggievel. Összesen több, mint kilencszázan vagyunk benne!

Takarítóból könyvtáros

A pusztadobosiak körében hamar kedvenc lett a fiatal lengyel asszony, először az általános iskolába ment el takarítani. Ám a magyar nyelv tanulását kitartóan folytatta, s ez meg is hozta gyümölcsét. Mivel bújta a könyveket, így legaktívabb olvasója lett a helyi könyvtárnak. Annak a nyugdíjba készülő vezetője, őt ajánlotta utódjául. Krystyna öröme akkor lett teljes, amikor a polgármester felkérte, vállalja el az intézmény vezetését? Természetesen igent mondott, s azóta is ő a könyvtáros Pusztadoboson. Bármelyik korosztályból is nyitnak be, s érdeklődnek olvasni való iránt, mindenkinek tud kedvére valót ajánlani.

– Nekem minden perc ünnep, amit itt, a kis Községi Könyvtár és Közösségi Színtér falai közt tölthetek. Nagyon szeretem a munkám, amit hivatásnak tekintek, és szeretem a gyerekeket, az embereket. Nagyon szeretek hímezni, a hagyományos beregi mintákat kedvelem a legjobban. A szakkörös kiscsapatunkkal olyan népi mesterségeket is kipróbáltam, mint a békés megyei szűcs hímzés, gyertyaöntés, makramézás, mostában pedig a szövés. Közben énekelünk is. A „virágos május” gyönyörű! A Mária ének szövege szerint is „oly szép a tavasznak ez a hónapja, mintha a mennyország földre szállt volna” - mondja búcsúzóul is őszinte lelkesedéssel.