A vörös ragacs

Volt idő, amikor fuldokoltunk ebben a ragacsos vörös masszában, százmillió ember pusztult bele, de sokkal többen nyomorodtak meg testileg s lelkileg. Manapság nyálkás lepedékként kúszik elő sötét zugokból, kiszippantja onnan a nyugati jólét unalma és identitásválsága. Az egykori gyarmattartó hatalmak örök küldetéstudattól terhelt polgárai látják most az önmegvalósítás kulcsát ebben az eszmében, és tárgyi tudásuk, történelmi tapasztalataik, lelkületük hiányosságai miatt képtelenek belátni ennek a súlyát és tragikumát.

Épp ésszel felfoghatatlan a kettős mérce a fasizmus és a kommunizmus, a két gyilkos diktatúra meg- és elítélésében. Ostobaság vagy szélsőséges hajlam kell ahhoz, hogy valaki az egyiket megbocsáthatatlan, másikat megindokolható és feledhető bűnnek tartsa, de egy veszélyes nosztalgia is kezd itt teret nyerni. Az egykori keleti blokk, a szocialista országok idősebb korosztályának az idő szépíti meg a múltat, az elmúlt fiatalság iránti vágy hozza elő a „nem is volt az olyan rossz” emlékezetet. Még erősebb ez az érzés azokban, akik politikai hatalmuk és erejük teljében voltak a vörös csillag alatt, s akiknek a népakarat, a demokrácia kudarcok sorozatát hozta el az elkerülhetetlen öregedés mellett. A nyugati világ, a kapitalista tömb országai Kelet-Közép-Európa nemzeteinek beáldozásával és kárára megúszták a kommunizmus kísérletét, és máig érezhető lenézéssel vetették össze a Trabantok népét az övéikkel. S mégis most Németországban állítanak szobrot Leninnek, kap tiszteletet a nyugati kultúrkörben Marx és Engels, és kezelik megértő elnézéssel a radikális szélsőbaloldali szervezeteket. A békeharcos szerepben tetszelgő antifa aktivistákból mi is döbbenetes ízelítőt kaptunk, amikor eljöttek Magyarországra és veszett horda módjára, hátulról támadtak meg utcán embereket. Nem válogattak az eszközökben: kalapács, boxer, könnygáz után földön fekvő ember rugdosása, majd menekülés a helyszínről.

Kísértet járja be Európát – a kommunizmus kísértete. Ha valaki figyelmeztethet erre, az Alekszandr Szolzsenyicin Nobel-díjas orosz író, aki 11 évet töltött szovjet börtönökben, munkatáborokban, száműzetésben. Égre kiáltotta fájdalmát és intelmét: „A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista!”

Vajon tudják ezt Európában?