Kevesebb ménest és gulyát kell őrizniük

Az intelligenciája páratlan 

A Nyíregyházán élő Veres Zsoltot kértük meg arra, mutassa be olvasóinknak ezt a szintén őshonos magyar kutyafajtát. 
– A komondorral még gyermekkoromban ismerkedtem meg, s ennek bizony már több évtizede. Az édesapám vett egyet a családi gazdaság őrzésére. Igaz, akkor már 14 esztendős legényke voltam, nem féltem tőle, hamar megkedveltem – elevenítette fel az ősmagyar pásztorkutyához fűződő kapcsolat kezdetét Veres Zsolt. 
– Nem volt nehéz megszeretnem, hiszen a tapasztalataim szerint a gyermekekkel és a nőkkel különlegesen jó viszonyt alakít ki, különleges gyengédség jellemzi, az intelligenciája páratlan, ugyanakkor egyéni bánásmódot igényel. A férfiakkal és az idegenekkel szemben alapjában véve bizalmatlan, de akit aztán megszeret és elfogad, annak hű társa lesz. Évszázadok óta őrző-védő feladatot lát el a kuvasszal együtt. 
– Foglalkoztam a tenyésztésével is, most is van kihelyezett kutyám több gazdánál. A Királytelki Kennel nevet viselő tenyésztésemből a kutyáim főleg pásztorokhoz, juhászokhoz kerültek, de vitték porták és családi házak őrzésére is a kutyákat a tulajdonságaik miatt, hiszen ne tagadjuk, a megjelenésük félelmet kelt az idegenekben. A bátorságukat és küzdőképességüket jól mutatja, hogy felveszik a harcot a vadon élő ragadozókkal is. 

Kiszorítják az orosz fajták 

– Napjainkban nem foglalkozom a komondor tenyésztésével, de mind a mai napig kapcsolatban állok tenyésztőkkel. Egykoron híres tenyésztő volt vármegyénkben Deák Orbán, övé volt a Nyírtassi Kennel, de említhetném Futó Pált, aki Nyíregyházáról költözött Szolnokra, övé volt az Aranyötvös Kennel, s ide kell vennem Nagy Jánost és a Szalkaszéli Subás Kenneljét is. Jó viszonyt ápoltam velük, Deák Orbán a mintát jelentette a számomra. (A Kelet-Magyarország az 1983. január 23-i számában A világ legnagyobb komondora Nyírtassról címmel mutatta be az ország legismertebb komondortenyésztő szaktekintélyét, Deák Orbánt, a nyugdíjas gyógyszerészt. A szerk. megjegyzése) 
– A komondorról csak azt tudom mondani, hogy szerethető, emberbarát, kiváló őrző-védő kutya, józan gondolkodású fajta, jó együtt élni vele. Okos, intelligens, nem túl ugatós, de amikor cselekedni kell, amikor veszélyt érez, a gazda mellé áll – folytatta Veres Zsolt. 
– Napjainkban hazánk komondorállományát több folyamat is veszélyezteti. Az egyik az urbanizáció, vagyis a városi életmód előretörése. Egyre kevesebb az olyan tanya, az olyan porta, amit kutyákkal védenek. A másik ok az orosz fajták térnyerése, kiszorítják az őshonos magyar kutyákat, ilyen például a kaukázusi juhászkutya – folytatta Veres Zsolt. 
Azt pedig már mi tesszük hozzá, hogy egyre kevesebb a tenyésztő is. Az egyik internetes portál szerint napjainkban csupán húsz komondorkennel működik aktívan az országban, holott valamikor ez a szám jóval a száz fölött volt. 

Hungarikum él a családdal 

Mit javasol azoknak, akik most kezdenék el tartani, esetleg tenyészteni a komondort? – kérdeztük Veres Zsolttól. 
– A különleges megjelenés mellett a komondort szuperintelligencia jellemzi. A házőrzés, az értékek védelme a génjeiben van. A nagyobb udvarral rendelkező családoknak nyugodt szívvel ajánlom, hiszen családbarát állatról van szó, alkalmas az együttélésre. S végül ne feledjük el: aki komondort választ, nemzeti kinccsel, hungarikummal gazdagítja otthonát – tette hozzá Veres Zsolt.

Dr. Sárkány Pál és dr. Ócsag Imre: Magyar kutyafajták című könyvében a következő olvasható a komondor eredetéről: 
„A komondor szó, mint magyar pásztorkutyafajtát jelölő leírt nyelvemlék, először 1544-ben Kákonyi Péter Astiagis király történetében fordul elő: „Pásztor nézi vele, gyermeket szoptatja / Egy fias komondor és körül forogja.” 
Az 1600-as évek nyelvemlékei alapján nemcsak a komondor neve, de foglalkozása is kirajzolódik. 
1673-ban írja Comenius Ámos: „Komondoroc oerzic a csordát.” Más a szöges örves komondorról beszél. Pethe Ferenc Természethistória és mesterségtudomány című könyvében pedig egyenesen „Vezérnek” teszi meg, amely nevet megjelenésével érdemli ki... 
...A nyáj mellett őrző-védő szolgálatot teljesítő, nagy testű, gubancos szőrű pásztorebünket az idők folyamán leírták még gubancos magyar juhászkutyának, selyemszőrű farkasebnek, pusztai komondornak, lompos szőrű komondornak, bagolyszemű komondornak, s a legtöbbször csak komondornak. 
Bár e szó eredetét többféleképpen magyarázzák, minden kinológus egyetért abban, hogy a komondor a népvándorláskor, illetve a honfoglaláskor elődeinkkel együtt került a Kárpát-medencébe. Az ősmagyarok gulyáinak, méneseinek őrzésében az oroszlánrész a komondornak jutott, mert megjelenése félelmet keltő, bátorsága példaszerű, küzdőképessége rendíthetetlen. E tulajdonságokban felveszi a versenyt bármelyik kultúrfajtával.” 
„Mi hozta létre a komondort, milyen körülmények között és milyen céllal? – kérdezhetjük. Kialakítója a pásztorok célszerű tenyésztőtevékenységén kívül az ázsiai és európai füves puszták klimatikus és földrajzi adottságai voltak. 
A védelem munkáját vakon teljesítő pásztorebnek tűrnie kellett a kontinentális klíma szélsőségeit: a forró nyári napok sokszor 30 fok fölötti melegét ugyanúgy, mint a zord telek mínusz 30–40 Celsius-fokos szeles dermesztő hidegét. 
A klíma zordsága ellen védelmet az enyhet adó szárnyék, de legtöbbször csak a saját szőrköntöse nyújtott. A jó hőszigetelő bunda nyáron hűvöset, télen meleget tartott. Biztos, hogy a komondor hasznát vette hosszú, tömött szőrének a farkasharapás ellen is. 
E többoldalú, de egy irányba ható kívánalom eredőjeképpen alakult ki a komondor abban a formában, amilyennek ma is ismerjük.”