Szobraival a jelennek és a jövőnek is üzen

 Amikor Bíró Lajos tyukodi kisdiákként egy gyurmából készített alkotásával ámulatba ejtette szinte az egész falut, aligha sejtette, hogy ismert s elismert szobrászművész válik majd belőle. Pedig így történt: 180 köztéri alkotása látható hazánkban és külföldön, 2020-ban Munkácsy-díjjal ismerték el a munkásságát, néhány héttel ezelőtt pedig átvehette a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Prima díjat. 
Korán kiderült róla, hogy őstehetség: első osztályos volt, amikor a tanító néni az egyik órán megmutatta a diákoknak, hogy készül a gyurmából alma, kígyó, majd azt mondta, mindenki készítsen valamit, amihez kedve van. Ő megformázott egy szilva­lekvárt főző öregasszonyt, s ami utána történt, olyan volt, mint egy Jiří Menzel-film: a tanító néni elszaladt az igazgatóért, az igazgató a tanács­elnökért, a tanácselnök pedig hívatta az édesapját, aki azt hitte, a fia megint valami rosszat csinált. A Mátészalkán élő és alkotó Bíró Lajos nevetve mesélte el lapunknak a régi történetet, ami pár évvel később folytatódott. 
Amikor nyolcadikban megkérdezték tőle, hogy mi szeretne lenni, azt felelte: festő. Rendben, akkor menj ipari iskolába – hangzott a válasz, mire javította magát: ő valójában festőművész szeretne lenni. Végül a képző- és iparművészeti gimnázium szobrász tagozatára vették fel, ahol kiváló mesterei voltak, s ahonnan egyenes út vezetett a Képzőművészeti Főiskolára. Megpróbálkozott a modern irányzattal is, de ráébredt, hogy a figurális szobrászat az ő útja. A főiskola elvégzése után tért vissza Szatmárba, és mint mondta, igazán csak akkor értette meg, hogy milyen értékei vannak és voltak a nagy Szatmár vármegyének: Kölcsey Ferenc, Móricz Zsigmond, Károli Gáspár vagy Ady Endre.

Jöttek a megrendelések 

A visszatérés kezdetben egy kicsit kényszer is volt: a felesége finn, éltek is egy évig Finnországban, és nem is nagyon akart visszajönni, mert nem volt kedvére való a gulyáskommunizmus időszaka. De a rendszerváltás után számos olyan esemény és személyiség került előtérbe, amelyekről és akikről korábban még csak beszélni sem lehetett, így elindult egy szoborállítási láz, amibe ők is be tudtak kapcsolódni. Egyre több megrendelést kapott a megyéből is, így itt maradtak, s mint mondta, ma már nagyon örül annak, hogy így döntöttek – függetlenül attól, hogy a vidéki alkotóknak sokkal többet kell letenniük az asztalra ahhoz, hogy észrevegye őket a szakma. 
– A legtöbb szobrász a műteremnek dolgozik, de természetesen sokkal nagyobb kihívást jelent, ha közterekre készít alkotásokat, és ettől komoly társadalmi beágyazódása is lesz – fogalmazott a szobrászművész, aki a vármegyében található alkotásairól is mesélt.

Írók, költők, hadvezérek 

– 2003-ban ünnepeltük a Rákóczi-szabadságharc kezdetének 300. évfordulóját, és Tarpa volt a központi ünnepség helyszíne – a megyei közgyűlés felkérésére én készítettem el a fejedelem szobrát. De Tarpán nem ez az egyetlen olyan alkotásom, ami ezt a korszakot idézi. A jelenlegi polgármester, Szécsi Szabolcs szeretett volna méltó emléket állítani a település híres szülöttének, és azt kérte, örökítsem meg Esze Tamás életének legfontosabb állomásait – a 18 méteres domborműsorozat 3 méteres táblákon mutatja be a kuruc vezér életét – mesélte Bíró Lajos, aki a történelmi személyiségek mellett számos írót, költőt is bronzba, kőbe vagy márványba öntött, Ady Endrét például kétszer is. Az egyik alkotás Nagykárolyban áll, és a költő Márkus Ottiliával való barátságát örökíti meg: a hölgy kezében egy napernyővel ül, s tőle kicsit távolabb a költő áll, kezében az Új versek kötet. A másik pedig Zilahon van: azt kérték, hogy a szobor interaktív legyen, ezért Ady egy padon ül, annak korlátjára támaszkodik, és egykori iskoláját nézi, és bárki helyet foglalhat mellette. 
– Egy 30-40 centiméteres talapzaton van, mert nem szeretem a földre tenni a szobraimat: nem akarom, hogy lepisilje őket egy kutya – a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt – mesélte Bíró Lajos, aki nagyon sok lovas szobrot készített már, s mint elmondta, ezeknél a munkáknál a saját élményeire is támaszkodhatott.

Statikai és plasztikai egység 

– Az édesapám amellett, hogy a tyukodi téeszben dolgozott, fogathajtással és lótenyésztéssel is foglalkozott, így lovak között nőttem fel, s mai napig érdeklődöm irántuk. Az állatábrázoláskor is hitelesnek kell lenni, támaszkodva az anatómiai ismeretekre, de a szobor statikai és plasztikai egysége ennél fontosabb. Tökéletesen tükrözi a munkánk ezen részét a kétszeres Kossuth-­díjas szobrász, Medgyessy Ferenc egyik története: amikor az egyik alkotását nézve egy lovasgazda megjegyezte, hogy a lovak nem úgy lépnek, mint ahogy ő ábrázolta, csak annyit mondott: lovat a csődör is tud csinálni, de szobrot csak a szobrász – nevetett a szobrászművész, aki mielőtt hozzákezd a tervezéshez, „párbeszédet” folytat azzal, akiről az alkotás készül.

Üzenet az ott élőknek 

– Amikor például az Ady-szobrokat készítettem, olvasgattam a verseit, megnéztem a róla készült fotókat, hogy visszaadhassam azt a szellemiséget, amit a művei tükröznek. Mert ugyan a szobrászat mindig egy feladat: azt kell tenni, amit a megrendelő kér, de a szobornak tükröznie kell annak a személyiségét, akit megformázunk, ahogy a saját gondolatainknak, érzéseinknek is meg kell rajtuk jelenni. Ráadásul ezek nem festmények, amelyek felkerülnek egy galéria falára, majd néhány hét múlva leveszik őket: a köztéri alkotások jó esetben akár több száz évig állnak egy-egy településen. Részévé válnak az ott élők mindennapjainak, éppen ezért fontos, hogy legyen mondanivalójuk, s üzenjenek valamit az embereknek – fogalmazott Bíró Lajos, akinek a felesége, Sirpa Hannele Ihanus is szobrászművész. 
Mint mondta, bár teljesen más stílust képviselnek, sokat segítenek egymásnak, közös kiállításaik is vannak. A podcastbeszélgetésben, amit a Szabolcs Online-on hallhatnak, a művész úgy összegzett: a pályája nem volt előre kiszámítva, s érdekes az út, amit eddig bejárt, de nem panaszkodik. – Sok megrendelést kapok, de a saját magam örömére is alkotok, és bár jövőre már nyugdíjas lennék, valószínűleg csak akkor hagyom majd abba, amikor kiesik a kezemből a mintázófa.

SZA 
 

Kép: Bíró Lajos | Fotó: Gazdag Mihály