Jó nagy az élet az ecsedi jóléti tó partján

E sorok íróját többször is hívta már Nagyecsedre Zoltán István, az Ecsedi-láp Horgászegyesület elnöke, azonban a sors úgy akarta, hogy amikor megvalósult a látogatás, a civil szervezet elnöke nem tartózkodott a településen, el kellett utaznia.
Így aztán Veres Károly társadalmi halőr mutatta be az önkormányzati tulajdonú, a város központjában lévő jóléti tavat.

– A tó kialakítását hét évvel ezelőtt kezdte meg Nagyecsed önkormányzata. Amikor elkészült a jóléti tó, üzemeltetésre átadta az Ecsedi-láp Horgászegyesületnek, ami a tagjaival gondozza, karbantartja, valamit gondoskodik a halak telepítéséről is. Az idén is került már a vízbe 35 mázsa ponty. Az egyesületünk 65 taggal rendelkezik, vannak közöttünk ifisták és gyermekek is. A tagok rendszeresen látogatják a tavat – kezdte a tó ismertetését Veres Károly. 

–  Reggel háromnegyed hat körül már itt vagyok, mert jönnek nyitásra a napi jegyesek. Kiadom a napi jegyeket, utána körbe nézem a tavat, ellenőrzöm, hogy minden rendben van-e. Figyelem, nincs-e valamilyen gond, például halpusztulás. A víz közepén van egy levegőztető, ha nyáron szükség van rá, akkor éjjel működik. A szolgálat elején azt is kikapcsolom. A nap további részében ellenőrzöm a napi jegyeseket, ellenőrzöm a tagokat. Ha valaki halat fog, a zsákmányt lemérjük, ha pedig olyan a súlya, hogy vissza kell engedni, a lefertőtlenítés után megy vissza a tóba. Horgászni reggel hat órától sötétedésig lehet. A horgásztóban van ponty, amur, csuka süllő, compó, vagyis cigányhal, törpeharcsa, folyami harcsa, de található benne még sügér, vörös szárnyú keszeg és dévérkeszeg is. Még az őshonos csík is él a tóban. A napijegyesek négy kiló halat vihetnek el, a tagok egy évben negyven kiló halat vihetnek haza, ebben benne van a kárász, a csuka, a süllő, a ponty, amur. Egy héten négy nemes halat vihet el a horgász, s tíz kiló kárászt.
Aki halőr, az szeret horgászni vagy csak nézi a horgászokat? – kérdeztem Veres Károlytól.
– Többen vagyunk halőrök, s mi is nagyon szeretünk horgászni, persze csak akkor szoktunk, amikor nem vagyunk szolgálatban. Egyébként Nagyecseden születtem,  már gyermekként megszerettem a horgászatot, sokat jártam a Krasznára, a legelőn lévő vízhez. Sokáig a Holt-Szamosra volt engedélyem, hat éve pedig itt vagyok halőr, s mivel társadalmi munkában végzem ezt a munkakört, a társaimmal együtt tiszteletjegyet kaptam én is a tóra. A legnagyobb halam egy hat kilogramm körüli amur volt. Az amur ficánkolós egy hal, ha partot lát, már menekül, de meg tudtam fogni minden nagyobb küzdelem nélkül. A tó legnagyobb hala egy 10 kilogrammos amur, s ponty 9,60 kilogrammos volt, tavaly az jelentette a rekordot. Az idén is fogtak 6-7 kilogrammos pontyokat, illetve 8-9 kilogrammos amurokat.

A város lakói szeretnek ide kijönni, vagy messzebbről is érkeznek horgászok? – kérdeztem Veres Károlytól.
– Természetesen a leggyakrabban Nagyecsed lakói horgásznak itt, de szoktak jönni a térség más településeiről is. Most van egy napijegyes házaspár, ők Fehérgyarmatról érkeztek, de szoktak jönni például Tyukodról, Porcsalmáról, Ömbölyről, Nyírbéltekről, Mátészalkáról, Nyírcsaholyból, Tiborszállásról, Fábiánházáról is. Szoktunk rendezni versenyeket is. Van, hogy a tagoknak van háziverseny, de meghirdet az egyesület nyílt viadalokat is. Éppen pár hete volt egy nyílt verseny, közel harminc induló nevezett be. Sokan a nyeremény miatt indulnak el egy-egy megmérettetésen, másoknak vérükben van a versenyzés, szenvedélyük a bizonyítási vágy. Az idén volt egy éjszakai versenyünk, annak az volt a célja, hogy kifogjuk a tó folyami harcsáit, hiszen sok pontyot fogyasztanak. Akkor este 8 órakor sikerült megfogni egy 11,50 kilogrammos harcsát. Ezt az egy harcsát tudtuk csak megakasztani, de ilyenkor bográcsolunk, szalonnát sütünk, beszélgetünk, összekovácsolódik a közösség. 
Van-e valamilyen álma  a horgászattal kapcsolatban? – faggattam tovább Veres Károlyt.

A szerencsés horgász a Nagyecseden élő Szántó Ferenc volt.
– Heti egy alkalommal járok ide horgászni. Van egy helyem a Holt-Szamoson is, ott is szeretek horgászni. Ez utóbbi a kedvencem, mert vadregényesebb. Közel húsz éve horgászom, a gyermekkori barátom, Maródi László szerettette meg velem a horgászatot. Bátorligeten kezdtünk, majd a Holt-Szamosra jártunk. Ezt az amurt kukoricával fogtam. Délben jöttem ki a kisfiammal, s két órán belül sikerült is megakasztanom, így aztán egy rossz szavam sem lehet. Úgy tervezem, sötétedésig maradunk. A bojlis tavakat már kinőttük, gondolok Nagykállóra, Őzetanyára, ezért átváltottunk a vadvízre, a már említett Holt-Szamosra. Az van hozzánk a legközelebb, úgy tíz kilométerre. Most ide csak a kisfiam miatt jöttem ki. Ezt a tavat azért szeretem, mert intenzíven telepített halak vannak benne, ha a Krasznán húsz évig horgásznék, akkor sem fognék ilyen szép amurt. Majdnem elvitte a botot, erőteljesen vette fel a kukoricát. Olyan gyorsan történt, hogy egy hölgy úgy kiáltott rám, hogy a hal már húzza be a botot. Sikerült még elkapnom a botot, s bizony nagyon küzdött az amur, mire sikerült partra hoznom. Nagyon erős volt ez a kis halacska.
Alig köszöntem el Szántó Ferenctől, már a másik botja is hajlott, azzal egy pontyot fogott, amit szintén sikerült megörökíteni a horgásszal és négyéves kisfiával, Dáviddal.
Elköszöntem tőlük, s büszkén húztam ki magam, hogy lám, szerencsét vittem a nagyecsedi jóléti tó partjára!