Nyíregyháza

2023.08.19. 07:00

Már a pihentető indián nyarat tervezik

Jól pörög az utószezon, sokan már az őszre foglalnak az utazási irodáknál.

Szon.hu

A nyár az ősszel folytatódik, olvashatjuk sok helyen a szlogent, ami annyit jelez, már az utószezonra foglalnak a magyarok. Nem újdonság, hogy sokan az ősz első hónapjait választják kikapcsolódásra, így jól pörögnek a foglalások. 
– A szezon májustól egészen október végéig tart, az utakat is eszerint kínáljuk, hiszen ma már ebben a tág időintervallumban nyaralnak, pihennek az emberek, és számításba veszik az ünnepnapokat, a hosszú hétvégéket is – mondta el Pethőné Szabolcsi Hajnalka, a nyíregyházi Gáll Travel Utazási Iroda utazásszervezője. Hozzátette, egyébként rengeteg érv szól amellett, hogy utószezonban is utazzunk.

Déli, napsütéses tájak 

– Mindenki a kedvének, az elképzeléseinek és a pénztárcájának megfelelően keresi a lehetőségeket, s ez általánosságban az egész évre elmondható. A nyári csúcs lecsengésével az árak is csökkennek, mind a repülőjegyek, mind pedig a szállásdíjak olcsóbbak, mint a főszezonban, ami már önmagában is utazásra buzdítja az embereket. Ha átlagot kellene vonnom, az idén 15-20 százalékkal kerülnek kevesebbe az utószezonban foglalt csomagok a nyári hónapokhoz képest, az irodák mindig a legkedvezőbbet ajánlják – hangsúlyozta a szakember. Majd azzal folytatta: – Egy másik fontos érv az ősz mellett, hogy sehol sincs akkora zsúfoltság, mint júliusban és augusztusban, a közlekedés kényelmesebb, a tengerpartok, szállodák sokkal csendesebbek. Természetesen a szállásadók is tisztában vannak ezzel, ezért a kedvezményeket, az akciókat ekkorra időzítik – tudtuk meg Pethőné Szabolcsi Hajnalkától. 

Pethőné Szabolcsi Hajnalka
Fotó: Pusztai Sándor


Arra a kérdésre, hogy az idén hová utaztak a leginkább ebből a régióból, milyen úti célok voltak kedveltek, azt a választ kaptuk: Törökországba, Egyiptomba, Görögország déli részeire, Ciprusra, a Kanári-szigetekre. S ezek mellett az ősszel számos más olyan úti cél is szóba jön Európában, ahol egész október elejéig meleg, nyárias az időjárás, és fürdeni is lehet. Így a minél délebbi országok – beleértve Spanyolországot is – számítanak favoritnak, ecsetelte a szakember. Hozzáfűzte, ne feledkezzünk meg Ausztriáról, Svájcról sem, hiszen a hegyvidékes tájak rengeteg embert vonzanak, főleg innen, az alföldi részekről. Szeretünk túrázni, kimozdulni akár a hétvégeken is, ezért a szomszédos országok gyönyörű tájai szintén kiemelt célpontnak számítanak: Erdély és a Felvidék legfőképp.

Garanciát az irodák nyújtanak 

– Elég régóta foglalkozom utazásszervezéssel, s amikor megkérdezik, milyen az idei szezon, állítom, hogy már az előző év is közelítette a világjárvány előtti számokat, a 2023-as pedig erősebb lesz, mint a 2022-es volt. Egyértelműen a külföldi nyaralások viszik a pálmát. Bár drágultak az utak, a családok félretettek, gyűjtögettek a nyaralásra, az élményekre, és utaztak az idén. A nyíregyháziak körében a Debrecenből induló járatok voltak a kelendőek, ezen a nyáron meglehetősen széles volt a paletta, hetente több gép indult a török Riviérára, Görögország szigeteire, melyek fő utazási területei a magyaroknak, s persze a fővárosi repülőtérről megközelíthető desztinációk sem szorultak háttérbe, mindenki biztonságosan eljuthatott oda, ahová eltervezte – mondta a szakember. Feltettük azt a kérdést is: magánúton vagy irodával jutottak el az emberek a felsorolt csoda szép helyekre? A téma már csak azért is fontos, mert az egyik legnagyobb szállásfoglaló portál körül számos negatív hír, botrány jelent meg az elmúlt hetekben, kifizetett, de le nem foglalt szálláshelyekről, tartozásokról a szállásadók felé, és vissza nem térített díjakról. 
Pethőné Szabolcsi Hajnalka elmondta, az irodák nincsenek kapcsolatban az ehhez hasonló online szállásfoglaló felületekkel, egyikkel sem. Évek óta azért bonyolítanak hatalmas forgalmat, mert olcsónak titulálják őket, holott az egyes irodák által használt internetes felületeken sokkal kedvezőbb árakat is tudnak már kalkulálni az utazásszervezők. Az utas dönti el, kockáztat, avagy sem. 
– Számunkra az a legfontosabb, hogy amikor az ügyfél megérkezik a szálláshelyre, átvehesse a szobakulcsát, s garanciát csak az irodák vállalnak ezért – emelte ki a szakember. Az utószezonról még annyit elmondott, a hazai wellness-szállodák már készülnek az őszi szünetre, a magyarok utazási szokásait figyelembe véve, aki nyáron külföldön nyaralt, ősszel a hazai kínálatot is átfésüli. 

KO 
 

Illusztráció: Shutterstock

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában