Búcsú, titkok, identitás és a zrínyis ars poetica

– Pedagógusnapra készítettek a kollégák egy meglepetéskiállítást: 42 év képeit gyűjtötték és válogatták össze gondosan a zrínyis galériában, és akkor egy picit meg is könnyebbültem, hogy ezzel vége van a búcsúztatásomnak, hiszen ott volt az egész életművem. Az utolsó tanítási nap nálunk mindig diáknap, és Gavola Bálint, a diákönkormányzat elnöke csak annyit kért, nyissam meg a programokat – én erre készültem. Ehhez képest, amikor kiléptem az ajtón, a 2. és a 3. emelet között már ott várt Bálint, onnantól kezdve pedig 1,4 kilométeren át állt sorfalat 600 gyerek, szülők, pedagógusok, öregdiákok. Olyan volt, mintha egy búra alatt menetelnék: sok sírással, nevetéssel, örömteli pillanattal – mesélt a nagy napról Huszárné Kádár Ibolya, akinek több korábbi kedves tanítványa videóüzenetet küldött. 
– Megfogalmazta gondolatait a világ egyik leghíresebb fizikusa, Márka Szabolcs – az egyik fia most érettségizett a Zrínyiben, mert bár Amerikában élnek, fontos volt neki a magyar nyelvű érettségi –, az olimpikon kézilabdázó, Harsányi Gergely, a képzőművész, Saxon-Szász János vagy a filmrendező, Koncz Teréz, aki Londonban él és aki úgy fogalmazott: „keleten te voltál a nyugat”. A 9. a osztályban volt az utolsó órám, és amikor kicsengettek, egyenként odajöttek, megöleltek – ezeket a pillanatokat nem tudom meghálálni és egyelőre szavakba foglalni sem, mindez pedig attól ennyire különleges, hogy a diákok szervezték és hogy ez mindenki számára természetes volt – mesélte Huszárné Kádár Ibolya, aki már gimisként is zrínyis volt, és az egyetemi éveket, illetve a szülési szabadságokat kivéve folyamatosan ott tanult, dolgozott: 42 év köti az iskolához. Azt mondta, soha fel sem merült benne, hogy ezen változtatna, mert imádja ezt a korosztályt.

Könyvek között nőtt fel 

Abban, hogy a magyart és a történelmet választotta az egyetemen, a családi indíttatásnak nagy szerepe volt, ahogy az általános és a középiskolai tanárai is meghatározóak voltak az életében. Az édesapja magyar–francia szakos tanár volt, a nagyapja református kántortanító, ő könyvek között nőtt fel. Mint mondta, az egyik kedvenc fotója az, amin állni tanul a könyvtárszobában – ahogy fogalmazott: a szemmagasságával változott az irodalmi horizontja is. 
– Szerettem tanítani, és amikor 1992-ben Pintér Miklós igazgató úr felkért, hogy vállaljam el a helyettességet, csak rövid gondolkodási időt kértem. Fontos volt, hogy a közösségemért tehetek, és tetszett az a koncepció, ami mentén dolgozhattunk: előtérbe került az iskola autonómiájának erősítése, a vállalkozószellemű gimnázium kialakítása, az pedig, hogy jó a szervezőkészségem, már a középiskola és az egyetem alatt kiderült. Erre mertem építeni, amikor 32 évesen, gyesről visszatérve elvállaltam a feladatot. Később, egy-egy nehezebb helyzetben feltettem magamnak a kérdést, hogy tanárként vagy vezetőként nem tehettem-e volna többet az iskoláért, de azt hiszem, a búcsúztatássorozatnál nagyobb visszaigazolást nem kaphattam volna – mondta Huszárné Kádár Ibolya, aki szerint egy iskola akkor tudja jól nevelni a diákokat, ha a közösség működőképes, ha van identitása, és ha meg tudja határozni önmagát: azt, hogy mitől más, mint az alig két kilométerre lévő, szintén jó gimnázium. Úgy véli, ehhez közös élményekre és gyakorlatorientált ismeretekre van szükség – ezek érdekében számos programot szerveztek. 
– Az iskola burkolt világ, amit meg kell nyitni, és hálás vagyok, hogy ebben a törekvésben a kollégáim velem tartottak – köszönöm, hogy támogattak ötletadásban, kivitelezésben egyaránt. Ez mindenki számára többletterhet jelentett, de az iskola érdekében megtették, és azt hiszem, ebben az is segített, hogy látták az elhivatottságomat, eltökéltségemet. A zrínyis identitás erősítése közös cél, ebben pedig a szülői közösség is partnerünk volt – mondta a pedagógus, aki megtapasztalta, hogy a diákok mennyit változtak az évtizedek alatt.

A tanítás bizalmi viszony 

– Nem szeretem, ha azt mondják, hogy rosszabbak: mások lettek. Így kell őket elfogadni, és ehhez kell alkalmazkodnunk a terelgetésükben, nevelésükben. Korábban a pedagógus volt az egyetlen tudásforrás, ma már ez nem így van. És bár sok helyről össze lehet szedni az információkat és elkészíteni egy gyönyörű prezentációt, ahhoz, hogy mindez alkalmazható tudássá váljon, jól felkészült pedagógusokra van szükség. Nem várhatjuk meg, hogy a világ elmenjen mellettünk, ezért a módszertani kultúra fejlesztéséért sokat kell tenni. Én a tanításra mindig úgy tekintettem, mint egy bizalmi viszonyra. A szülők a legdrágább kincsüket bízzák ránk, én pedig azt éreztem, minden órámmal hozzátehetek valamit a gyerekekhez, a világhoz – szerintem ez a pedagóguspálya vonzereje. Fontos, hogy a diákok példaképeket lássanak bennünk, de számomra mindenki példakép, aki tud és mer dönteni, és ezt nap mint nap jó szándékkal teszi – fogalmazta meg tanári ars poeticáját.

Művészetek és kultúra 

Sokan tudják, hogy egyedül nevelte fel a lányait, és mint mondta, ez nem volt könnyű. – Egyikük biológuskutató, a másikuk designmenedzser, Ausztriában és Skóciában élnek, és az utóbbi időszakban szerencsére nagyon sok közös utazást szervezhettünk. Számomra a művészetek és a kultúra jelenti az igazi kikapcsolódást, a feltöltődést – az utolsó pár év nehézségeit nem tudtam volna máshogy kezelni, ha nem figyeltem volna tudatosan a mentális egészségemre. De erre minden pedagógusnak szüksége van: meg kell élni az értelmiségi létformát, figyelni a lelki töltekezésre ahhoz, hogy tovább tudják adni a gyerekeknek a művészetek szeretetét, mert így lesznek nyitottak a világ sokszínűségére. 

 SZA 
 

Borítókép: Huszárné Kádár Ibolyát 42 év köti a Zrínyi Ilona Gimnáziumhoz | Fotó: Gazdag Mihály