Magának taposta ki az utat az űrbe

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Nyíregyházi Egyetemen a Föld Napja eseménysorozat keretében rendezték meg a 2. ÖkoKonferenciát. Az esemény plenáris előadását Farkas Bertalan űrhajós Űrkutatás a fenntarthatóság szolgálatában címmel tartotta, s érdekes információkat osztott meg az űrhajóskiképzés menetéről is. Mint mondta, gyakran megkérdezik tőle, hogyan került a világűrbe. 

Nem érdekelte a pilótalét 

– Soha nem akartam repülni, vagy vadászpilóta lenni. A gimnáziumi évek alatt azonban a padtársam a fejébe vette, hogy pilóta lesz. Engem is rábeszélt, hogy próbáljam ki magam, de akkor még csak azért mentem, mert lóghattam egy kicsit a kollégiumból. Nem érdekelt különösebben a dolog, ám a barátomnak nem sikerült, én pedig 16 évesen átmentem az első rostán. Így fordulhatott elő az a különös helyzet, hogy autót még nem vezethettem, sportrepülőgépet viszont igen – tekintett vissza Farkas Bertalan. 
– Rengeteg munka és tanulás kellett hozzá, és mivel folyamatban van a következő magyar űrhajós kiválasztása, mindent el fogok neki mesélni arról, miken mentem keresztül. Nekem nem volt ilyen „mentorom”, magamnak tapostam ki az utat, az új generációnak talán ennyivel könnyebb dolga van. Megfigyelhető némi párhuzam a régi kiválasztás és a mostani között: mintegy 220 vadászpilóta közül szelektáltak akkoriban – most is hasonló volt a szám. Ezt redukálták aztán 27-re, majd több lépcső után 7, végül 4 vadászpilóta maradt. Ez a négy ember, köztük én utazhattunk Csillagvárosba. Manapság hasonló a folyamat, most is négy jelentkező maradt az űrrepülésre – vont párhuzamot a régi és mai kiválasztás között Farkas Bertalan. 

Mindent oroszul 

– Csillagvárosról sokan azt hiszik, onnan lövik fel az űrhajósokat, ám ott „csupán” a felkészítés történik. Egy vadonatúj, 16 emeletes épületben kaptunk lakást, a kiképzőközpont pedig olyan közel volt ehhez, hogy a feleségeink az ablakból nézhették, hogyan dolgozunk. Nagyon nehéz munka volt, egybefolytak a hétköznapok és a hétvégék, rengeteg vizsgálaton és teszten vettem részt. Senki sem volt, aki magyarul elmondta volna, mit kell tennem, a teljes program oroszul zajlott. 
– Én viszont minden tapasztalatomat szeretném megosztani a következő magyar űrhajóssal, kérdezzenek tőlem bármit – hangsúlyozta Farkas Bertalan, aki a túlélési gyakorlatokról is mesélt lapunknak. 
– Több ilyen is volt, az egyik alkalommal napokig egy mocsárban voltunk. A leszállóegységet ledobták a terület közepén, nem segített nekünk senki, csupán egy üveg vizet és egy magas kalóriatartalmú csokoládét kaptunk, a többi rajtunk múlott. Ilyen megpróbáltatás a mostani generációra nem vár – mesélte az űrhajós. Kiemelte: ő nyolc napot tölthetett az űrben, ám a következő magyar űrhajósnak ennél sokkal jobb lehetősége lesz, hiszen egy hónapig dolgozhat a jelenleg még kidolgozás alatt álló tudományos kutatóprogramon. 
– A jövő szempontjából nem mindegy, milyen tartalommal töltik meg ezt az egy hónapot, hiszen olyan, nemzetközileg is elismert program kell, ami az emberiség jövőjét szolgálja. Ez nem könnyű feladat, ráadásul ma már számos olyan terület van, melyben az űrkutatásnak fontos szerep jut. Az űrmeteorológia vagy a távérzékelés talán a legismertebbek közé tartozik, de ezen túl még számos terület van – ismertette Farkas Bertalan, akinek nevét hamarosan egy felújított MiG–15-ös vadászgép viseli majd. 

Több típussal repült 

– Számos repülőtípussal repültem a pályám során. Mindegyiknek megvan a maga szépsége, más élményt nyújtanak. Aki sok típussal repült, óhatatlanul is összehasonlítja a gépeket. A szuperszonikus vasmadarakkal kétszeres hangsebességgel szeltem az eget, majd a világűrben 350 kilométer magasan 28 ezer kilométeres óránkénti sebességgel. Felfoghatatlan különbség ez, ám a bolygón maradva a MiG–21-es a kedvencem. A barátaim úgy gondolták, ha már repültem MiG–15-össel, akkor miért ne viselhetné ez a nevemet. A fiatalokat oktattuk ezekkel a gépekkel annak idején, ez a példány pedig hamarosan testközelből is megcsodálható lesz Kecskemét mellett. 
MI