1848 a Beregben

Az akkori Bereg vármegye városai és falvai igencsak messze voltak a pesti eseményektől, főleg, ha az akkori közlekedési viszonyokat is figyelembe vesszük. A pesti forradalom néhány nap múlva jutott el az ország ezen távoli szegletébe is. A szabadságharc után Kállay Ubul császári főszolgabíró kérdésére a városi tanács úgy válaszolt, hogy „Hatzel becsületes ember s a magyar honvéd sereg semmi bajt e városban nem okozott.”

Nem voltak itt forradalmi események sem, de aki hírét vette, nem maradt tétlen. Például 1848. március 20-án nyolc nyíregyházi férfi kérte a március 15-ei budapesti események megünneplését, városuk díszkivilágítását és községi képviseletet a vármegyei közgyűlésben. „…a nagyszerű napot, március hó 15-ét meg nem ünnepelnünk polgári bűn lenne. Mihez képest neveink aláírásával kérjük a Ns. (nagyságos) Városi Közönséget polgári bizodalommal, hogy egy ünnepély rendezésére — s ha nem is az egész város, de —, legalább a középületek kivilágosítására készületeket s intézkedéseket megtenni szíves legyen.” Az előterjesztők neve is fennmaradt, mint a Nemes Városi Közönségnek alázatos szolgái: Benczúr Miklós nemesek főjegyzője, Szénfy Gusztáv ügyvéd, Kralovánszky Frigyes, Meskó Pál, Tregjár Pál, Gyürky Sándor, Vidliczkay József, Blahunka József.

Akkoriban a falusi emberek még ennyit sem tudtak hazáról, szabadságról. Talán semmit. Illyés Gyula családja emlékeit a negyvennyolcas forradalomról és szabadságharcról így örökítette meg a Puszták népe című írásában:

„Apám apja 48-ban tizenhét éves volt. (...) Azt az időt a tamási erdőben töltötte. – Szedték a katonát akkoriban a magyarok is, a németek is – mondta akadozva, amikor föllelte végre emlékezetében azokat az éveket, amelyekről hallani akartam –, mink meg elmentünk az erdőbe. Mink sütöttük a kenyeret, mert még lisztet is vittünk.

Az egész szabadságharcot s a rákövetkező zavaros időket az erdőben töltötte, (...) Kunyhókat raktak, baltával vaddisznóra vadásztak, (...) Őrségük volt, különféle módok s a veszély jelzésére. (...) A vitézi élettől féltek? Nem. Nagyapa csak idegen országba nem akart menni, ha a csatát ott, a puszta végén rendezik, akkor szívesen kivette volna a részét. (...) Két telet húzott ki az erdőben, hogy melyiket, arra nem emlékszik, mert fogalma sem volt arról, hogy mikor ütött ki a szabadságharc, azt sem tudta, hogy egyáltalán kiütött. A horvátokról csak azt tudta, ahogy kergetni lehet őket.”

Ilyés Gyula Tolna megyében élt, az ottani pusztai élet eseményeit örökítette meg, de nem lehetett ez másképpen Berg vármegye falvaiban sem. Az utókor tudatában 1848-hoz legszorosabban a szabadság fogalma társul. A forradalmat átélt egyszerű emberek körében a robot, a dézsma, valamint a személyes alávetettséget megtestesítő úriszék azonnali eltörlése jelentette a szabadságot. A forradalom utáni első napokban a nemesség általában a szabaddá vált néptől félt. Voltak, akik elhagyták kúriáikat és hosszabb ideig vissza sem tértek.

Lehoczky Tivadar Bereg megye és a munkácsi vár 1848-49-ben című könyvében részletesen feldolgozta 1848-49 Bereg megyei eseményeit. Vámosatya akkoriban a tiszaháti járás községe volt. Lehoczky Tivadar által talált dokumentumokban a tiszaháti járásra vonatkozóan az alábbiakat jegyezte meg:

„A belügyminiszter rendelete Bereg vármegyét négy választókerületre osztotta, (…) melyeknek választóhelyeiül kitüzettek Munkács, Mező-Kaszony, Beregszász és Nagy-Bereg…”
A vármegye szavazóközönségének az első népképviseleti országgyűlésbe négy képviselőt kellett választani: „…a tiszaháti kerületben Lónyay Menyhért…” lett a képviselő.
„Azután (a belügyminiszter) felhivja a hazafiakat [hogy a szabadságharc javára a tehetősebbek által tett adományokat mint] Elfogadható készpénz, drága érc [arany és ezüst ékszer], fegyver, gabonanemü, posztó, vászon s minden, mi könnyen pénzzé fordítható, kölcsön és hitelre való ajánlat is elfogadható.
Az igy szerzendő pénz a törvényhatósági pénztárba helyezendő s arról 14 naponkint a bel- és pénzügyminiszter értesítendő.
Az állandó választmány rögtön intézkedjék, hogy öt tagból álló ily küldöttségeket válasszon.
E rendelet foganatosításául azután Beregmegyének május hó 26-án tartott közgyűlésén következő küldöttségek választattak meg:
A tiszaháti járásban: Bay Ferenc, Lónyay Bertalan, Szabó Károly, Ködöböcz Mihály, Szarka József szolgabíró esküdtjével, Gotteszmann Miklós és Nagy János.”
„1849. január hó 9-én a beregmegyei védelmi bizottmány tudatta, hogy a felsőbb rendeletnek megfelőleg Beregmegyében három századba osztatott hatszáz, nemsokára azonban hétszázra emelt gyalog mozgó nemzetőrség (...) e hó 25-ig kiállítandó lévén, (...) a lovas nemzetőröket különösen a tiszaháti és kaszonyi járásban (...) egy évi időtartamra s a községek költségére szervezzék”. Ezek szerint Vámosatya községnek is kellett volna lovas nemzetőröket kiállítani. Arra nincsenek adatok, hogy ezt sikerült-e.

Az Országos Nemzetőrségi Haditanács 1848 nyarán a nemzetőrség felöltöztetésére és felfegyverzésére szabályzatokat készített, melyeket igyekezett minél hamarabb eljuttatni a törvényhatóságokhoz. Az első dokumentum a Nemzetőrségi öltözeti szabályok című volt, ami a gyakorlatban szinte sehol sem valósult meg.

A szándék, hogy a nemzetőrség egyenruhája egységes legyen, a beszerzéshez szükséges pénzmennyiség és a nemzetőrök egyenlőtlen anyagi helyzete miatt nem valósult meg. A szabályzat szerint elkészített mintadarabokat körbe küldték az ország törvényhatóságainak, de nem sikerült egységesíteni a nemzetőrök egyenruházatát, mert nem volt hozzá elegendő pénz.
Vámosatya fiai tehát ezekben az alakulatokban szolgálhattak, részletesebb adatokkal róluk nem rendelkezünk. A szabadságharcot követő önkényuralmi időszakban még beszélni sem volt szabad róluk, aki pedig nemzetőrként szolgált, még a családi körben sem igen beszélt róla, így még a családi szájhagyományban sem maradtak fenn történetek erről az időszakról. A föld népe az ekkoriban zajló hatalmas törvénykezési munkákról se tudott semmit.

1848 őszére aztán megváltozott a helyzet. Josip Jelačić horvát bán 1848. szeptember 11-én csapataival átlépte a magyar határt, de a honvédsereg Pákozdnál megállította a horvát sereget. A ütközetet követően 10-12 ezer horvát katona esett magyar fogságba.

A brodi határőrezred 1250 fogságba esett katonáját megyénkbe vezényelték, akik a Tisza szabályozási munkálataiban vettek részt. Sem a foglyok elhelyezése, sem étkeztetése nem volt kis feladat. Erről regélnek a korabeli dokumentumok is. Az Országos Honvédelmi Bizottmány elnökének levele az Alsó Szabolcsi Tiszai osztály elnökének:

„A Szabolcsi Osztályba leküldött horvát hadi foglyok egészségi állapota iránti hivatalos tudósítás következtében önnek ezennel meghagyatik, hogy (…) rendezze úgy a szállásolás ügyét, hogy azon horvát foglyok (…) katonai módon szállásoltassanak, (…) Az élelmezési díj pótlék az illető hatóságok által folyó adóba leend beszámítandó. Pest, November 15-én 1848. az Országos Honvédelmi Bizottmány Elnöke Kossuth Lajos„.

Gr. Degenfeld Imre főispán Szabolcs megye Főispánjának levele Péchy László Alispánnak 1848. december 24-én: „A horvát foglyokra nézve én is osztozom Alispán Úr nézeteiben, s jelenleg elegendő lenne őket több helységekbe úgy elosztani, hogy egy-egy helyen kisebb számmal maradván, őriztetésök ezáltal könnyebbíttessék. (…) A foglyok élelmezéséről a Tiszát szabályozó társulatnak kelletvén gondoskodni, szükséges, hogy az említett társulat megbízottjával eziránt előlegesen értekezzék.„

Szabó József János

Fotók: a szerző archívuma