Négy patkón célja felé araszoló vasútvonalon

Ha tíz embertől megkérdeznénk, hogyan értelmezné a „lóré” szót, alighanem furcsa megoldások születnének. Márpedig a jó megoldás szerint a lóré a vasútépítések hőskorában az első, sínpáron közlekedő lóvontatású szállítóeszköz volt, hivatalos nevén: keskeny vágányú, lóüzemű gazdasági és iparvasút. Ma, a 100-200 lóerős autók és a nagy teljesítményű dízelmotorvonatok korában aligha utazna ilyen közlekedési eszközön bárki, legfeljebb a gyermekek ülnek fel rá ipartörténeti rendezvények alkalmából. 
 

Lóré mint teherjármű 

Azt pedig legfeljebb néhány kemecsei és a környéken élő tudhatja, hogy vármegyénkben is közlekedett lóré, a polgárosodás kezdetén, 1915 és 1925 között a Kemecse–Nagyhalász–Ibrány vonalon. Erről a technikatörténeti különlegességről a legtöbbet kétségtelenül Lucza János kemecsei helytörténész tudja, legutóbb a vármegyei honismereti egyesület évzáró közgyűlésén tartott előadást minderről. 
– Nevét egyébként nem a lóról kapta, hanem az angol „lorry” tehergépkocsikra használt kifejezésről – mutatott rá a helytörténész, megemlítve, hogy az első ilyen speciális szerkezetű lebegő vasutat 1827. augusztus 20-án helyezték üzembe, Kőbányáról közlekedett Pestre. Utolsóként pedig Pozsony–­Nagyszombat között poroszkáltak effélék, ami után már csak gőzüzemű pályák létesültek. 
A vármegyei lóréról elsőként Kozma Sándor tett említést a Kemecse című könyvében. A maga idejében a Rétköz sajátos színfoltja volt, de több is annál: komoly gazdasági, kereskedelmi hasznot hozott a térségnek. Lucza János kutatásainak nagy lendületet adott, amikor dr. Fekete Zoltán nyugalmazott államtitkár az egyik helytörténeti konferencián átadta Szemerey Ádám vasútépítő mérnök ajándékát, egy 28 oldalas okiratmásolatot, amelyben a vasút nyomvonalát is megadó jegyzőkönyvek, feljegyzések, térképek lapultak. 
 

Jó kétórás út 

– Eszerint a lóvasút a Magyar Északkeleti Vasútvonal (MÉV: az átadásakor a helyi református lelkész gróf Lónyay Menyhért tiszteletére azt találták mondani, hogy a mozaikszó Menyus érdekében készült vasutat jelent) mellett épült ki. Alacsony fekvésű, fékkel is ellátott kocsijai a kemecsei vasútállomástól indultak, s mivel a faluszéli úton, a Bugócán kanyargott az útja Nagyhalász felé, egy mezőségi csujogató nyomán úgy csúfolták: „A Bugóca gidres-gödrös, ott jár el a bivalygőzös.” Ibránynál érte el herceg Odescalchi Jenő Zoárd jalapári tanyáját, illetve kétfelé is elágazott, a kemecsei Haas-tanya, Haas Ignácz tanyabirtoka felé, illetve a nagyhalászi Rétköz-tanya kenderfeldolgozó gyárát elérve. Szállították rajta a rétközi kendergyár, a demecseri burgonyaszárító gyár vagy a káposztasavanyító nyersanyagait, késztermékeit, anyagokat, eszközöket, alkalmazottakat, gőzgépet, szenet, búzát, rozsot, kendert, cukorrépát. Tíz évig átalakítani se lehetett, de 1925 őszére a lóerőt felváltotta a motor­üzemű vontatás, onnantól mozdonyszerűen átalakított traktor járta le a 2 óra 5 perces utat. Futva még a gyerekek is maguk mögött hagyták. Végül a motoroslóré működésének is az 1929–33-as gazdasági világválság vetett véget – tudtunk meg ennyi, és élőszóban ennél is több érdekességet Lucza Jánostól. 
MJ