Elődeinktől kaptuk, hogy továbbadjuk

A Magyar Kultúra Lovagja címet a Falvak Kultúrájáért Alapítvány a kultúra különböző területein hosszú időn át tevékenykedők elismerésére 1998 októberében hívta életre. A címet nem csak művészek kaphatják meg, a lovagok között találunk közművelődésben dolgozókat, kultúraszervezőket és a magyar kultúrát támogató művészetbarátokat, mecénásokat is. Az arra érdemesek a Magyar Kultúra Napja Gálán vehetik át a díjat – az idei eseményen, melynek díszvendége „Bereg kultúrája” volt, öt olyan kultúrabarátot is lovaggá ütöttek, akik vármegyénkben élnek vagy itt születtek.

A fiatalok érezzék sajátjuknak! 

– A kultúránkat az elődeinktől kapjuk, és miközben folyamatosan alakítjuk, az a feladatunk, hogy megőrizzük, továbbadjuk – így fogalmazott a vásárosnaményi muzeológus, Felhősné dr. Csiszár Sarolta. 

– Mindig az foglalkoztatott, hogyan lehet felkelteni az érdeklődést hagyományaink s múltunk értékei iránt. Bár az elsődleges célom az volt, hogy megismerjem a textíliák történetét, azt is vizsgáltam, hol van bennük az ember, a szűkebb környezetünk és a nemzetünk. Akármit is kutattam, az lebegett a szemem előtt, mi az, ami abból továbbadható. 

– Minden korszakban másak az igények, és a régi dolgainkat nem is szabad ráerőltetni a mai generációkra, ám vannak erre jó megoldások: ha például egy régi motívumot ruhára hímzünk, az sokaknak megtetszhet, s ezzel továbbélhet. A kultúra minden szeletét élővé lehet tenni, és nem csak lehet, de kell is, mert fontos, hogy a fiatalok a sajátjuknak érezzék – mondta lapunknak a Beregi Múzeum nyugalmazott igazgatója, és hozzátette: meglepődött azon, hogy megkapta ezt az elismerést, de jólesett neki, hogy nem csak szűkebb pátriájában ismerik el a munkásságát.

Az életfa a kapocs 

Kiss B. Zoltánt is meglepte a lovagi cím, mert mint lapunknak fogalmazott: ő maga nem vette ki a részét a kultúra műveléséből. 

– Nekem nem adatott szép hang vagy ügyes kéz, vállalkozói kedv azonban igen, és vállalkozóként mindig kötelességemnek éreztem felkarolni a térség sportját, kultúráját és az elesetteket. Művészetpártolóként nagy büszkeséggel töltött el, hogy a fővárosi gálán, ahol a lovagi címet megkaptam, hallhattam a vásárosnaményi Liszt Ferenc férfikart, a tarpai citerazenekart, láthattam a vásárosnaményi gyerekek táncát vagy a beregi keresztszemesen keresztül az életfát, ami számomra a múlt és a jelen közötti kapocs jelképe. 

– Magánemberként értéket teremtettem azzal, hogy létrehoztam a természeti értékeinket és vadvilágunkat bemutató interaktív tárlatot, amellyel gyerekek ezrei kerültek közel a természethez, és amely a helyi értékek megőrzésére is szolgál – mondta Kiss B. Zoltán, aki úgy véli, a kultúra a béke nagykövete: azon keresztül könnyebb elérni a békét, mint fegyverekkel.

Büszke a származására 

Dr. P. Szalay Emőke muzeológust egész életében tárgyak vették körül, azokon keresztül mutatta meg a múlt értékeit diákjainak és a múzeumba járóknak. Azt vallja, nagyon kell vigyázni a kultúránkra, hogy az a globalizált világban is megmaradhasson. A tenni akarás és a szülőföld tisztelete gyerekkora óta az élete része, és ahogy a szatmári falvak lakóit, őt is nemzeti öntudat és hazaszeretet jellemzi. A szülőfalujában, Tyukodon megélt élményei és az elődeitől örökölt értékrendje alapvetően meghatározták a gondolkodásmódját. 

– A húgaimmal együtt mindig azon gondolkodtunk, mit tudnánk tenni a közösségért, mert ahogy ők, én is azt vallom, hogy a kis emberek kis dolgokat tehetnek, de ezek egy idő után nagy tettekké állnak össze. Hogy segítsük a szülőföldünket, közösségi célokra felajánlottuk nagyszüleink házát Tyukodnak, alapítványunk pedig tehetséges diákokat karol fel – mondta, és hozzátette: nagyon büszke tyukodi származására.  

Megmentették a bezárásra ítélt iskolát

Pocsai Ibolya, aki Mátészalka két iskolájában is tanít hittant, hosszú időn át Kárpátalján dolgozott azért, hogy a magyar kultúra és a magyar közösség fennmaradhasson. 

– A Kárpátaljai Református Egyházkerület nőszövetségének 25 éven át voltam az elnöke, ez idő alatt az egész Kárpát-medencére kiterjedő kapcsolatrendszert építettem ki, ennek köszönhetően számos nehéz helyzetben tudtunk cselekedni, segíteni. 

– Megszerveztem a beregszászi 9. számú általános iskolában egy roskadozó, lebontásra ítélt épület felújítását, a költségeket pedig a kapcsolataimnak köszönhetően tudtuk összegyűjteni. Később elkezdtünk az iskolás gyerekeknek rendszeres étkezést biztosítani – addig csak egy szendvicset és egy csésze teát tudtunk nekik adni. 

– A 2007-ben történt földrengés következtében a kígyósi általános iskola életveszélyessé vált, ezért bezárásra ítélték. A megmentéséért mozgósítottam ismerősi körömet, akik azonnal a segítségünkre siettek, az adományaikból pedig sikerült helyreállítani a károkat. Ennek köszönhetően nem csak az iskola épületét mentettük meg: a gyerekek ott maradhattak, és azóta is modern körülmények között tanulhatnak a szülőfalujukban, az anyanyelvükön. Az amerikai ismeretségeim révén sikerült ebben az iskolában és a beregszászi roma egészségügyi központban is víztisztító berendezést beüzemelni – sorolt fel néhányat a közösségért végzett tevékenységei közül Pocsai Ibolya.