Eljött közénk, hogy segítsen nekünk...

Karácsony a remény, a fénnyel teli kezdet ünnepe, a barlangistállóból érkező üzenetet akkor tudjuk megérteni és befogadni, ha elcsendesedünk, és átadjuk magunkat az örömhírnek.

– Milyen jó is lenne, ha minél többen megtalálnák Isten szeretetének dicsőségét, az evangélium életet formáló erejét. Milyen hasznos is lenne, ha sokan olvasnák az evangéliumot, és megpróbálnának aszerint élni, amit mond, hiszen azok nem pusztán történetek, nem pusztán „mesék”, hanem maga az élet. Az evangélium vigasztal, támaszt nyújt, ha kell, mértékletességre int – mondta Szocska A. Ábel görögkatolikus püspök karácsonyi podcastműsorunkban. Az alábbi interjúban ebből közlünk részleteket.

Adventi várakozásunk végéhez értünk, a karácsony már a kapuban áll. Fontos azonban elgondolkodnunk azon, mit jelent számunkra az ünnep. Vajon a mai kor embere át tudja-e lépni hétköznapi értelemben vett határait, és át tudja-e adni magát a karácsony misztériumának?

A legfontosabb, hogy lélekben felkészülve éljük át az ünnepet. A keresztény ember megpróbál ilyenkor elcsendesedni, önvizsgálatot tart, és a lényegre figyel. Azt hiszem, annyira fogjuk tudni átélni a karácsony misztériumát, mint amennyire el tudtunk csendesedni az elmúlt napokban. Ha a Szentírásban elolvassuk Jézus születésének a körülményeit, valamiért a Jóisten úgy rendelte, hogy nem a zajos városban, a nagy nyüzsgésben született meg a Megváltó, hanem a városon kívül egy csendes estén, egyszerű körülmények között egy jászolban. 

A görögkatolikus hagyományokban az adventi időszakot böjtként éljük meg, megpróbálunk elvonulni a világ lármájától, áttekintjük az életünket, az embertársainkkal és az Istennel való kapcsolatunkat. Elmerülünk abban, amire igazán várunk... Sokaknak a készülődés kimerül az ünnepi szervezésben, az ajándékkészítésben, de Jézus Krisztus nem ajándékot hozott nekünk, hanem önmagát ajándékozta oda az emberiségnek. Úgy gondolom, minden karácsonyi ajándék annyit ér, amennyit az ember önmagából beletesz és átad a másik ember számára.

Sokan használják úgy a karácsonyi szimbólumokat, hogy nem látnak mögéjük, vagy csak keveset tudnak azok valódi jelentéséről. Úgy tűnik, mintha egyre inkább magunk mögött hagynánk a régi szokásokat.

Változik a világ, és sokat változnak a szokásaink is. Azon mindenképp érdemes elgondolkodni, hogy a mai modern kor által felkínált lehetőségek mennyire adják vissza mindazt, amit őseink évszázadokon át megőriztek számunkra, s mennyire tudjuk a rendelkezésünkre álló újdonságokat úgy beépíteni az életünkbe, hogy azok értéket képviseljenek.

Mire gondol Ábel atya? A digitális világra? Hogyan lehet azon keresztül közvetíteni a karácsony érzésvilágát?

Igen, ez is egy érdekes téma, de azt gondolom, ahhoz, hogy a hagyományok ugyanazt jelentsék ma is, mint régen, vissza kell menni a gyökerekhez, át kell újra élni a múltbéli szokásokat. Egészen más volt régen az ünnep, amikor a családok látogatták egymást, kántálni jártak Szent­este. Hozzám is eljöttek a gyerekek az idén egyházunk óvodájából, és a munkatársaim elsírták magukat, mert olyan régen hallottak énekes, verses karácsonyi köszöntést. 

Könnyű elküldeni egy sms-t, egy e-mailt egy szép fényképpel, vagy meghallgatni egy podcastüzenetet, de a személyes kapcsolatot másként éli meg az ember, a találkozás mélyen érinti meg a szíveket. Jézus is személyesen érkezett közénk, ne fosszuk meg egymást a találkozás örömétől! Úgy érzem, hogy az elmúlt időszak, a Covid-járvány bezárásai elmagányosították az embereket, mintha nem is igényelnék annyira a közvetlen találkozásokat, a személyes kapcsolódást… Ó, és milyen szép lenne, ha legalább egy olyan embert is meglátogatnánk a szeretteinken kívül, aki rászorul a kedves szóra. 

Szerintem sokkal kevesebb a rászoruló, mint azok, akik tehetnek értük. Olyan szép lenne, ha kiválasztanánk valakit, egy ismerőst, egy magányos szomszédot, egy utcán meglátott hajléktalant, akihez odamennénk, akihez bekopognánk, és azt mondanánk: Áldott karácsonyt kívánok! Mi újság van, hogy van? Nálam hagyománnyá vált, hogy karácsony első napján a roma közösségben élő testvéreinkhez látogatok el, hogy kifejezzem ünnepi jókívánságaimat. Ez a találkozás nem az adományokról, nem is az ajándékozásról szól, hanem egy ünnepi gesztus azok felé, akik a társadalom szélére szorultak, vagy magányosan élik a mindennapjaikat. Az egyháznak feladata, hogy figyeljünk rájuk, hiszen az Úr Jézus is a szegények közé érkezett.

Európában az orosz–ukrán háború árnyékolja be az ünnepet, a szomszédos országban óriási lelkierőre, hitre van szükségük az embereknek, hogy átvészeljék a krízist.

Különösen „nehéz” karácsony lesz az idei azok számára, akik ténylegesen közel vannak a háborús övezethez. Magyarország szomszédos ország, s megtapasztaltuk a menekülők fizikai-lelki problémáit, sok-sok munka, segítségadás hárult a karitászszervezetekre egész évben. Jómagam is többször meglátogattam olyan településeket Kárpátalján, ahol óriási nehézségek közt élnek a családok, akár egymástól szétszakítva. Szívszorító volt látni, hogy a közintézmények ablakai homokzsákokkal vannak megtámasztva, ha ne adj Isten egy bombatámadás érné az épületet, akkor az intézményben szolgálatot teljesítők nehogy megsebesüljenek. 

Megrendítő, hogy egyik pillanatról a másikra védtelenné, kiszolgáltatottá válhatnak az emberek; ott is, ahová nem lőnek rakétát, hiszen bármikor lekapcsolhatják a villanyt, áram és fűtés nélkül maradhatnak a hidegben. Mi nem tudjuk teljes valóságában átérezni a háború okozta kiszolgáltatottságot és félelmet...Ezeknek az embereknek az igazi karácsony akkor fog elérkezni, hogyha vége lesz a háborúnak, megszűnik a bizonytalanság és rettegés körülöttük, amelyben most élnek. Ugyanakkor nekünk a határ túloldaláról menekülők mellett a Magyarországon nehéz sorsban tengődő családokra is gondot kell fordítanunk. Ebben az esztendőben a gyűjtéseinket úgy osztottuk el, hogy jusson Kárpátaljára, és maradjon belőle itthon is.

Az elmúlt években mindinkább hangsúlyossá vált az egyház életében a karitatív szolgálat és a vigasztalás. Mit gondol erről?

Ahogyan végignézzük a történelem lapjait, látjuk, hogy minden egyes nehézség vagy krízishelyzet közelebb vitte az embereket Istenhez. Ráébredtek arra, hogy az egyház által őrzött hagyományokon, szertartásokon, imádságokon keresztül vigasztalást kapnak, a hitből pedig erőt meríthetnek. Épp, amikor a megszokottól nehezebben mennek a dolgaink, s az élet egy olyan szakaszát éljük, hogy hiába minden erőfeszítés, a problémák egy részének megoldása meghaladja az emberi energiákat, szükségünk van vigasztaló és bátorító szeretetre.

A karácsony éppen ezt üzeni: nem vagyunk egyedül, Jézus belépett az életünkbe, eljött közénk, hogy segítsen nekünk...